ELÕSZÓ
"Nem lehet megoldani problémákat
ugyanazzal a gondolkodásmóddal,
amivel létrehoztuk õket."
(A. Einstein)
A tudomány, a technika, sõt a gondolkodás
fejlõdésének is megvannak a maguk törvényei.
Ezek közül talán a legfájóbb
és legigazságtalanabb, hogy minden korhoz hozzátartoznak
a látnok gondolkodók, akikbõl a saját
korukban meg nem értett elõfutárok lesznek.
Majd évtizedek, vagy éppen évszázadok
múlva eljön a megértõ és befogadó
utókor, amelyben azért lehetnek oly megértõk,
mert az elõfutárok már elvetették
a tudományos köztudatba azt az eszmét, amelyet
az új kor újrafelfedezõi képesek
olyan nyilvánvaló formába önteni,
ami már azokat is meggyõzi, akik addig kétkedõk,
hitetlenek voltak.
Ez a törvényszerûség részben
arra is válasz, hogy miért oly nagy az ellenállás
a társadalom részérõl, minden korban
a jelentõs új gondolatokkal szemben. Hiszen ugyanígy,
társadalmi törvényként mondhatjuk
ki, hogy az emberek többsége megerõltetõnek,
tehernek tartja a (kreatív) gondolkodást. Pontosan
ezért tapasztaljuk, hogy már a legkisebb kreativitást
igénylõ probléma esetén, azonnal
szellemi mankóra, gondolkodási mintákra
(sémákra) támaszkodik az emberek többsége.
Ezt nevezzük "én nem tudok egy szöget
se beverni" , vagy "én nem értek
a számítógéphez" effektusnak.
Pedig a kreatív gondolkodás és
a gondolatok társadalmi öröklõdése,
az emberiség egyetlen differenciaspecifikuma az élõvilágban.
Szent-Györgyi Albert örökérvényû
gondolata, mely szerint "Az ember minden érzékszerve
már eltompult az állatokéhoz képest,
kivéve ha az emberi gondolkodás szervét,
azaz az agyat speciális "érzékszervnek"
tekintjük.
A 20. századi rohamos elektronizáció és
számítástechnika által azonban jó
úton haladunk abba az irányba,
hogy ezt az elõnyünket is elveszítsük."
A 21. század elsõ évtizedét
megélve, a kor újrafelfedezõiként
tapasztaljuk meg e látnok gondolat szomorú beteljesülését.
Fel kell tennünk tehát a kérdést,
hogy mit tehetünk agyunk teljes eltompulása ellen?
Mit kell tennünk azért, hogy a totális elektronizáció
narkotikus állapotából kiszabadulva, eldobhassuk
a digitalizált világ szellemi mankóját?
"Egy alkalommal teológushallgatók
ültek velem szemben a vonaton, az egyikük kezében
lévõ könyv címe ez volt: "Dogmatika".
Felkeltette az érdeklõdésemet a cím
és kértem, hogy beleolvashassak a könyvbe.
Rögtön az elsõ oldalak egyikén ez állt:
Vannak kérdések, amiket nem lehet (szabad) feltenni."
( interjú
Dénes Tamással )
Ebbõl az egyetlen mondatból világossá
válik, hogy a dogma nem más, mint a szabad kreatív
gondolkodás betiltása. Hiszen eszerint vannak
kérdések (általában a világ
alapkérdései), amelyeket azért nem szabad
feltenni, mert nem kell rajtuk gondolkodni, mivel valaki
megmondja, hogy mit kell gondolni róluk. Az ember differenciaspecifikuma,
a kreatív gondolkodás számára elfogadhatatlan,
mondjuk ki bátran, hogy a gondolkodás elleni
bûncselekmény, ha felnõtt emberek (vagy
ahogy Antoine de Saint Exupéry írja: a fölnõttek)
kalodába zárják a gyerekek, a fiatalok,
vagy akármely korosztály gondolkodását.
Kérdezés nélkül ugyanis megfoganni
sem tud, így hát soha sem születik meg a
kreatív gondolat.
A gyermeki agy még teljesen nyitott a gondolkodásra,
minden új információt szûrõk
nélkül fogad be. A szocializáció folyamata
alakítja ki bennünk azokat a tiltásokat,
gátlásokat, sémákat, amelyeknek
szélsõséges esetei a dogmák. Az
ilyen értelemben rossz nevelés tehát a
gondolkodást, a kreativitást kerülõ,
kritikátlan, sematikus fölnõttek társadalmát
hozza létre. Miközben a döntéshozók
figyelmen kívül hagyják azt az alapvetõ
társadalmi törvényt, hogy a kreatív
társadalom, akárcsak az egyéni kreativitás,
a társadalom túlélésének
alapja.
Nem csoda tehát, hogy megszületett
A. Einstein egyik legtömörebb aforizmája: "Ami
igazán számít, az az intuíció."
Az intuíció pedig nem más, mint amikor
a kreatív gondolkodás szellemi kalandtúrájának
kivételes tájait megpillantjuk,
vagy a jelen kötet 2.7. fejezetének szóhasználatával:
"Az intuíció a megismerés egy-egy
õsrobbanása."
Kötetünkben nem csupán a kreatív gondolkodás
kvantitatív és strukturális modelljeit
mutatjuk be, hanem ezek alkalmazását a problémamegoldási,
vagyis a döntési helyzetekben. Mindezt olyan sakk
analógiák segítségével tesszük,
amelyek nem a sakkjáték speciális ismereteit
igénylik, hanem annak kreatív gondolkodási
sémáit teszik felismerhetõvé a döntési
gyakorlatban.
TARTALOMJEGYZÉK
