BRICS a protekcionizmus ellen, a nem dollár alapú gazdaságért

2018. július 30. 

 

Nyitott kereskedelmet, bővített együttműködést szegezett szembe az amerikai protekcionista politikával a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő gazdasági és biztonsági együttműködési szervezet, a BRICS – jelentette a Magyar Szociális Fórum a július 25-27. között tartott johannesburgi csúcsértekezletről kiadott dokumentum alapján.

    A Kereskedelmi Világszervezet szabályainak megfelelően átlátható, nem diszkrimináló, nyitott, befogadó nemzetközi kereskedelem mellett foglaltak állást.

    A 102 pontos hivatalos okmányból kitűnik, hogy vásárlóerő paritáson számolva, a világon előállított termék (GDP) 40 százalékát adó BRICS-csoport önálló bankok, pénzügyi és kötvényalapok, elszámolási módszerek egész rendszerével további lépéseket tesz egy nem dollár alapú gazdaság kialakítása felé, a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) pedig a legszegényebbek érdekérvényesítését szolgáló új kvótarendszerrel, ún. Biztonságos Globális Pénzügyi Hálóval(Global Financial Safety Net) kívánja kiegészíteni. A fejlődéséhez szükséges pénzügyi célok elérése érdekében együttműködést javasol a BRICS Tartalékalap Kontingense (CRA) és az IMF között. Saját pénzügyi törekvéseit érvényesíti a Multilaterális Fejlesztési Bankokon (MDBs) keresztül, különös tekintettel az Új Fejlesztési Bankra (NDB). A tanácskozás résztvevői elkötelezték magukat pénzügyi piacaik, intézményeik és pénzügyi szolgáltatásaik integrálása mellett. Putyin orosz elnök javaslatára 2019-től nemzeti valutákban számolt kölcsönös kötvényalapot terveznek.

   A johannesburgi tanácskozáson Erdogan elnök Törökország felvételét kérte a BRICS-be. A konferencián képviseltette magát Jamaica, Indonézia, Argentína és Egyiptom is.

   Kína és Oroszország támogatásáról biztosította Brazília, India és Dél-Afrika arra irányuló törekvését, hogy nagyobb szerepet játszhasson a világpolitikában, és ennek megfelelően az ENSZ-ben. (Biztonsági Tanács- tagság – a szerk. megj.)

   Kiálltak az Egyesült Államok által egyoldalúan felmondott iráni atom-megállapodás teljes körű, tényleges végrehajtása mellett. Üdvözölték a Koreai-félsziget atomfegyver mentesítését célzó lépéseket, békés, politikai rendezést sürgettek. Humanitárius segítségre szólítottak fel Szíria újjáépítéséért. A törvénytelen belső erőszakot és a külső beavatkozást egyaránt elutasító szellemben az egyes országok függetlenségét, területi épségét és szuverenitását tiszteletben tartó, befogadó párbeszédet szorgalmaztak a Közel-Keleten, különös tekintettel az izraeli-palesztinviszonyra. Az afgán felek részvételével történő nemzeti megbékélésért szálltak síkra. Politikai rendezést sürgettek Jemenben.

    Aggodalmuknak adtak hangot a világűrben folytatható fegyverkezési verseny miatt, és állást foglaltak a világűr békés célú felhasználása mellett.

   Széles nemzetközi koalíciós összefogást hirdettek meg a terrorizmus elleni harc hatékony megvívására, az ENSZ irányításával.

   Elhatározták, hogy összefognak az államok jogrendjét aláaknázó korrupció elleni harcban, és adatokat cserélnek egymással az illegális pénzügyi folyamatok feltartóztatásáért.

   Kötelezték magukat az ENSZ fenntartható fejlődésre vonatkozó „Agenda 2030” céljainak valóra váltására, valamint a párizsi klímaegyezményben foglaltak megvalósítására.

   Kitértek a 4. ipari forradalom kérdéseire, különös tekintettel az energetikára, a műszaki-tudományos fejlesztésre, tudományos parkok, technológiai inkubátorok létrehozására, a digitalizálásra és az Internet szerepére a globális gazdasági fejlődésben, az agrárkutatásra, a technológia-transzferre a fejlődő országok fejlődésének meggyorsításáért. Kutatóközpontot kívánnak felállítani a védőoltás-kutatás fejlesztéséért.

   Memorandumba foglalták egyetértésüket a regionális légi közlekedési rendszerről.

   Munkacsoportot létesítettek az idegenforgalmi együttműködésért.

   Sport, ifjúsági, kulturális, film, oktatási és turisztikai csereprogramokról döntöttek. A BRICS-országok kulturális sokszínűségének bemutatása céljából együttműködésről döntöttek a filmgyártásban. Üdvözölték a BRICS sporttanács rendezésében lebonyolított dél-afrikai 3. játékot.

    Újra leszögezték, hogy a BRICS célja a kölcsönös tiszteleten, a szuverén egyenjogúságon, a demokrácián, a befogadáson és az együttműködésen alapuló nemzetközi rend. Stratégiai partnerségüket népeik szolgálatába, a béke ügyének előmozdításába, egy igazságosabb nemzetközi rend megteremtésének szolgálatába kívánják állítani. Együttműködésük három pilléren nyugszik: a gazdaságin, a béke és a biztonság, valamint a népek közötti cserekapcsolatok pillérén.

    A BRICS legközelebbi csúcsértekezletét Brazíliában tartják 2019-ben.

 

 

https://www.vg.hu/gazdasag/kulcsszerephez-juthat-a-brics-csoport-2-1013019/

 

Kiemelések: T.Dénes Tamás