T.
D é n e s T a m á s
matematikus-kriptográfus
független szakértő
e-mail: tdenest@freemail.hu
Főbíró választási
álbotrány
A 2009. június 15-én tartott főbíró választást nevezhetnénk politikai tragikomédiának, amelynek részletekbe menő elemzése egy időre jó lehetőséget kínál a politológusok számára. Az a jogi paraván mögé rejtett álprobléma felvetés azonban, amely a titkos avagy nyílt szavazást tekinti egyedül üdvözítő eljárásnak a pártok becsületének eldöntésére, szakmai bohózatnak nevezhető. Különösen, mivel a titkosság a képviselők személyére és nem a pártokra vonatkozik.
Még visszataszítóbb
ez az álprobléma felvetés a 21. század első évtizedének végén, egy olyan társadalomban,
amelynek legfőbb mozgatója az elektronizáció és az informatika. Egy olyan társadalomban,
amelyben az informatikai rendszerek, a számítástechnika ezerkarú polipjaként fonják
át egész életünket. Egy olyan társadalomban, ahol a digitális technika vívmányainak
alkalmazásai már-már célként és nem eszközként szerepelnek. Szóval mindezek után
kifejezetten nevetséges ama probléma „megoldhatatlanságát” ürügyül felhasználni,
hogy egy maximum 386 szavazatból álló adatállományt fel lehet-e bontani öt
részhalmazra úgy, hogy az egyes elemei ne legyenek beazonosíthatók?
A konkrét esetre megfogalmazva, az öt parlamenti párt képviselői tudnak-e az adott kérdésre (a főbíró személyének elfogadása) úgy szavazni IGEN-NEM válaszlehetőséggel, hogy az urnában összegyűlt szavazatokból a szavazók személye ne legyen azonosítható, de a pártok igen?
A kriptográfiában több évtizede felmerült eme probléma általános alakja,
amelynek megoldására megszületett a zero knowledge proof, azaz előismeret
nélküli bizonyítás elmélete. Az ezt az elméletet megvalósító, szép számban
megalkotott eljárásokat nevezzük zero knowledge protocoloknak. Külön érdekességként
érdemes megjegyezni, hogy ezek között a protokolok között vannak egész egyszerűek,
amelyekhez egyáltalán nincs szükség az informatika csúcstechnikáira, sőt hagyományos
kézi eszközökkel is megvalósíthatók. Illusztrációként bemutatok egyet, ami akár
a pár nap múlva megismétlésre kerülő szavazásnál is alkalmazható lenne. Az ebbe
fektetett előkészületek jóval kisebb munkával és maximális hatékonysággal járnának,
mint az a politikai színjáték, ami gumicsontként azt az álkérdést rágcsálja, hogy
vagy titkos, vagy nyílt lehet csak egy szavazás!
A következő protokol azt bizonyítja, hogy lehet az elvárásoknak megfelelően
titkos és a szükséges szempontból nyílt a szavazás.
Zero knowledge protocol a főbíró választáshoz (kézi verzió)
1.
Rendeljük az egyes
pártokhoz a következő (véletlenszerűen választott) sorrendet: 1.MSzP, 2.Fidesz,
3.SzDSz, 4.MDF, 5.KDNP.
2.
Készítsük el a
szavazólapokat úgy, hogy a fenti felsorolás alatt a megszokott módon szerepeljenek
a NEM és az IGEN válaszhoz tartozó üres négyzetek.
3.
A szavazás a szokásos
módon történik, csupán a szavazó képviselő a megfelelő négyzetbe nem X-et ír,
hanem a pártját azonosító számot. Mivel ez magán a szavazócédulán megtalálható,
így a tévedés nem feltételezhető.
4.
A szavazóurnában
összegyűlt szavazócédulákból a szavazók személye nem azonosítható, tehát a képviselőkre
nézve a szavazás titkos.
5.
A szavazatok összeszámlálásához
csupán az IGEN négyzetbe írt érvényes szavazatokat kell megszámolni. Tehát a beírt
számoknak nincs jelentősége, így az is titokban maradhat.
6.
A 2009. június
5-i vitához hasonló esetben azonban az IGEN négyzetbe írt azonosítók nyilvánosságra
hozhatók, amellyel a személyiségjogok sérülése nélkül bizonyítható a pártok állítása.
7.
Megtévesztési
lehetőségek: A véletlen tévedés
lehetőségével a szavazás egyszerűsége miatt nem érdemes foglalkozni. Tudatos megtévesztés
csak úgy következhet be, ha egy adott párt képviselője egy másik párt kódjával
akár IGEN, akár NEM szavazatot ad le. Ilyen módon az IGEN megtévesztés teljesen
értelmetlen, hiszen ezzel a saját pártját károsítja meg, de a szavazás eredményességét
és a másik pártot támogatja. Amennyiben valaki egy másik párt kódjával ad le NEM
szavazatot, azzal ronthatja a másik párt presztizsét, de a saját pártjáét nem
növeli, valamint fennáll annak a veszélye, hogy az összeszámláláskor a másik pártra
több szavazat érkezik, mint a frakció létszáma, így az egész szavazás érvénytelen
lesz!
Mindezek azt bizonyítják, hogy a szokásos szavazási eljárástól alig eltérően
biztosítható az, hogy a június 5-éhez hasonló botrány ne fordulhasson elő. És
még nem is beszéltünk arról, hogy a 21. századi technika kihasználásával kidolgozhatjuk
ennek a protokolnak a gépesített változatát egyetlen laptop segítségével, amely
percek alatt előkészíthető és mindenfajta titkosítási feltételnek még a kézi verziónál
is jobban megfelel.
Vagyis a fentiek alapján kimondhatjuk, hogy nem a főbíró választás politikai játszmája az igazi botrány, hanem az, hogy mindezt olyan álproblémával támasztják alá, ami szakmailag tökéletesen kezelhető. Vagyis nem probléma!
Ez nem más, mint az emberek tájékozatlanságával való visszaélés, a
demokrácia és a személyes adatok védelmének álparavánja mögé bújva.
Budapest, 2009. június 20.