Dénes Tamás - Farkas János

A humán társadalom elmélete
Multistrukturális modell alapján

Gondolat Kiadó (2015)

R E C E N Z I Ó

Bangó Jenõ
A Düsseldorfi és az Aacheni Egyetem nyugalmazott szociológiaprofesszora,
az esztergomi, a budapesti és a szegedi felsõoktatási intézmények vendégoktatója

A könyv címe szokatlan, bár a szociológiában a társadalom fogalma nem csak az emberekre, emberiségre vonatkozik. Egyes szerzõk- fõleg a posztmodern irányzatok hívei - a társadalom fogalmába nemcsak az élõlényeket hanem még az anyagi kultúra bizonyos elemeit is beleértik. Latour hibrid rendszereinél (fekvõ rendõr) az élettelen, élõ és emberi alkotórészek együttesen vesznek részt a társadalom formálásában. A szerzõpáros egy elméleti szociológus és egy matematikus - nem meglepõ párositás a statisztikára és a matematikára különönösen figyelõ magyar szociológiában - közös munkája. Az idõközben elhúnyt Farkas János nagyra értékelte a közös munkát nem hallgatva el a kommunikációs nehézségeket a szerõpáros és a kiadó részérõl. A "humán" jelzõ tehát túlmutat a már Niklas Luhmannál feltalálható radikális állásponton
(a társadalom nem emberekbõl, hanem kommunikációból áll) és ezt a "humanitást" a multistrukturális modell keretében magyarázza. Véleményem szerint ezt könnyebb megmagyarázni a diákoknak mint Luhmann provokativ mondatát. Ha elfogadjuk, hogy van növénytársadalom és van állattársadalom akkor semmi nehézsége nincs annak, hogy "humán" vagyis embertársadalomról beszéjünk.
Könyismertetésemben a könyv kimondottan elméleti szociológiai mondanivalóit próbálom összefoglalni és a matematikai meggondolásokat - nem lévén ezen a területen szakember - elhagyom. A könyv világos felosztását öt részre minden szociológus helyesnek tartaná mert mind az elméleti elõzmények, mind a társadalom fogalma és mûködése végül a társadalmi fejlõdés és evolúció tárgyalása és mindezek multistrukturális látószögbe helyezése olyan témák, melyek - még ha sokszor ismerték is már a szakembernek - a könyv végsõ mondanivalóját alátámasztják. Az egyes részleteknél nincs külön kiemelve, hogy ez egy matematikus vagy egy szociológus írása, de ezt olvasva ez evidens lesz. A szerzõpáros sikeresen kisérelte meg társadalomelméletüket matematikai nyelven is leírni. Ezzel valóban egy fehér foltot tisztáztak a szakirodalomban. Mindjárt a kötet elején (26 oldal) egy színes ábra - a "humán társadalom kétvérkörös modellje" - fogadja az ovasót, amelynek figyelmes olvasása kitûnõ áttekintést ad egyrészt az energiaáramlásról, másrészt a multistrukturálódás folyamatáról. Ezután rövid ismertetést olvashatunk a rendszerelméletrõl, melynek empirikus szintjén az anyag, az energia és az információ ekvivalenciája és a halmazelmélet, elõfutárai a multistrukturalitás elméleti megalapozásának. Ezt az élõ rendszerek tárgyalása, azaz az MsM (multistructure memory) modell követi, amelyet Dénes Tamás strukturális egyenletekkel kimeritõen leír. A társadalomelméleti alapok tulajdonképpen a szociológia elméletek röviden összefoglalt történetét jelentik - kiemelve Niklas Luhmann és Pierre Bourdieu elméleteit.
A Multisstructure Memory mûködése az információ, az ismeret és a tudás körfolyamata (86 oldal). Ezt a folyamatot a legjobban az emberi kommunikáció folyamatában érjük tetten. Ezen a síkon érvényesül a társadalmi távolság és a társadalmi tér. Figyelemre méltó az idõ fogalma amely a szociológia mostohagyermeke. Szerzõink a számtalan (inkomplet) idõdefinicióhoz hozzáadják a struktúraidõt - ez a struktúra tér sajátsága. Szellemes bizonyitás a 120. oldalon: a pók órája a pókháló!
Matematikusoknak jó, de laikusnak is érdekes a kumulativitás és az okságról szóló fejezet.
A társadalmi egyelõtlenségek és a társadalmi energia témái a multistruktura elmélet alapján matematikai bizonyítást kapnak. Ez a negyedik rész az "Aréna modell" meglepõ, de találó példájával záródik.

Hat évig voltam Farkas János kollégája a szegedi egyetem Juhász Gyula Pedagógiai Fakultásán. Intenzív szakmai és baráti beszélgetéseket folytattunk. Mivel mindketten Budapesten laktunk és hetenkét egy kolléga autóval vitt és hozott Szegedre és vissza, alkalmat adott arra, hogy a baráti beszélgetések szakmai vitákká alakuljanak. Nagyon sokat tanultam Jánostól. Halála hire - 83 éves volt - megdöbbentett, szembetegségét kivéve egészségesnek tünt. Halála elõtt e Dénes Tamással írt közös könyvtervérõl beszélgettünk. Ezért gondolom, hogy a legjobb, ha a számtalan levélváltásból közre adom az utolsót, ahol már az elkészült, nyomtatás elõtt álló kötetrõl cseréltük ki gondolatainkat.

2017. április

A társadalom strukturális elmélete
(Egy megjelenés alatt álló könyv bevezetõje)

BANGÓ:
Félõ, hogy lesznek olvasók, akik a szavakat a címnél felcserélhetik: mi strukturált, az elmélet strukturált vagy a társadalom? A bevezetõ részben aztán világos lesz, hogy egy új, átfogó elméletrõl van szó. Az élõ és élettelen strukturális megkülönböztetése, univerzális rendszertörvényeket igényel.
FARKAS:
Jómagam is fokozatosan arra jöttem rá, hogy a kibontakozó elmélet kettõs jellegû: egyfelõl - és talán fõszabályként - a megismerés elmélete, másrészt - talán - a társadalom (de szélesebben az ontológiai totális valóság) elmélete is. Ez valami kettõs irányban kibontakozó lehetõségnek tûnik. Világosan mutatkozik meg ez ebben a szokatlan tanulmányban, ahol eredetileg egy még nem publikált - de kéziratban már létezõ - könyvvel ismerkedünk meg.
BANGÓ:
Pont ezért is nehéz a kritika, illetve a vélemény az írásról. Amit olvasunk az egy nagyon szellemes összefoglaló - de nem tudjuk még mi van a szövegben pontosan. Mindenesetre az új, szokatlan, sokszor provokáló kifejezések (pl. Infosance) egész tüzijátéka kitárul benne. A szerzõpáros végsõ célja az új kreatív társadalom körvonalazása az elméletük szerint. Ez természetesen a tudástársadalom, ahol az információ-ismeret-tudás triádja dominál. A luhmanni rendszerelmélet szerint ez a hármasság a következõ: információ-közlés-megértés ami a kommunikációhoz vezet és a társadalom nem emberekbõl, hanem kommunikációból áll.
FARKAS:
Ezt a szerzõk is tudják. A társadalom egy multistrukturális rendszer, amelyben a struktúrákat relációk generálják (ez a rendszer tulajdonképpeni mûködése). Ilyen struktúra generátor lehet a kommunikáció, amely semmiképpen nem ELEM, hanem RELÁCIÓ. A generált struktúrák különbségei hozzák létre a rendszer mûködését, röviden ez az Sd-effektus, azaz a strukturális-energia különbségek által generált állapotváltozás a rendszer mozgása (pl. társadalmi mozgások). (A magam részérõl a luhmanni hármasság és a mi triádunk azonosságának vagy különbségének problematikája még átgondolandó. Nem ez a végleges szavam róla.)
BANGÓ:
A társadalmi valóság megismerése, és ennek strukturális modellezése amely végül is egy konglomerátum az élõ és élettelen viszonyában (legutóbb a viz-szociológiájáról írtam!) véleményem szerint igen hasonlít Wilson elméletéhez (consiliens) a tudás egységéhez, illetve a szupertudományhoz, ahol már megszûnik a megkülömböztetés a társadalomtudományok és a természettudományok között.
FARKAS:
Igen, Wilson "egybecsengés" gondolata erõsen motivál. De nálam ez már nagyon régi probléma. Már Marxnak van egy olyan megjegyzése, hogy csak egyetlen, egységes tudomány van, a történelem tudománya. Aztán ezt az NDK-teoretikusok (itt állnak a könyveik a polcomon) próbálták újra- és továbbgondolni. Ha a Latour-féle purifikáció és transzláció megkülönböztetésre gondolsz, az is arról szól, hogy csak az ember választja szét fejében a valóságban egységes dolgokat. A Természet és a Társadalom is csak absztrakció. A valóságban "hibridek" vannak. A természet is hibrid (pl. kultúrtáj), a társadalom, az ember is. Talán a Föld magva még nem hibrid. De ahhoz meg nem férünk hozzá.)
BANGÓ:
A kötet mûfaja tehát a párbeszéd és az elektronikus levelezés. Ez rendben is lenne, de félõ, hogy két tudós monológja lesz belõle, ha nem vesznek részt a párbeszédben többen és nincs kiterjedt levelezõ hálózat.
FARKAS:
Szándékunk szerint a két monológ dialógussá érett, hiszen a párbeszédben összecsiszolódnak az amúgy egymás számára is új gondolatok. Ezt igazán jól tükrözi a Rímpárok fejezet. De gondolom majd a könyv olvasása közben ezek a kételyek eloszlanak.
BANGÓ:
Hogy vannak-e egyáltalán egzakt tudományok az kérdéses, hiszen az egzaktság a mérhetõségen alapul, de már itt felmerül a probléma a mérõeszközeinkkel.
FARKAS:
A mérés valóban mindig relatív, hiszen csak egy referencia-rendszerben értelmezhetõ. Vagyis mindig az ember által konstruált mérõeszköz és mérési eljárás valósággal való összehasonlításának eredményét konstatáljuk. Ebbõl fakad a Heisenberg-féle határozatlansági elv. Éppen ezért az egzaktság nem a mérhetõségen, hanem az ellentmondásmentességen alapul. A matematikai elméletek elég egzaktak mérés nélkül, sõt az igazi probléma mindig az absztrakciók végesre való alkalmazásakor
(a mérhetõség megteremtésekor) állnak elõ, lásd pl. valószínûségszámítás és statisztika.
BANGÓ:
A szociológiában még a mérõ maga is méretezett - alanya és tárgya a kutatásnak. A szociológiában az eddig trónusra emelt kérdõíves módszer egzaktsága mindig is bizonytalan volt. A narratív módszerek kevésbé egzaktak? Gondolok a szabad interjúra vagy a biográfiai módszerre.
FARKAS:
A survey-vel kapcsolatban - bár sokat csináltam- mindig is az volt a véleményem, hogy kérdéseinkkel elõzetesen nyomást gyakorolunk a megkérdezettekre és végül is a saját koncepciónkat kapjuk tõlük vissza. Ezért az etnográfiai/antropológiai/fenomenalista szövegelemzést tartom hitelesebbnek, amikor a kutató a vizsgált ember szövegébõl rekonstruálja az eredményét.
BANGÓ:
Selyét is kikerestem - az elmélet jelentõségérõl írsz általában. Õ a rossz és a jó elméletrõl ír ebben a passzusban és - tovább fonva a Te idézeted - azt is írja:
"A tény legyen helyes, az elmélet termékeny" (Selye 1967: 361). A téves elmélet értékét a Wassermann vizsgálattal mutatja be. Nagyon találónak láttam, hogy Selye után rögtön Kuhnnál folytatod és célzol a normális tudományra. A paradigmaváltás viszont a posztnormális tudományok sajátossága már.
FARKAS:
Pontosabban: akkor van paradigmaváltás, amikor az elõzõ "normál" paradigmában anomáliák lépnek fel és nem értelmezhetõk már magával a paradigmával.
Ekkor átváltanak egy másik, szintén "normális" paradigmára. Magát az átváltást nevezi Kuhn "forradalomnak". A "posztnormális" új normális lesz. Különben a paradigma kifejezés nekem is szimpatikus. Az a fintora az egész paradigma-elméletnek, hogy Kuhn ezt visszavonta és a "szakmai mátrix" terminussal helyettesítette. De a szakmai közvélemény ezt nem vette tudomásul, mert közben mindenki a paradigma szóba szeretett bele. Ezt módomban volt 1986-ban Kuhnnal személyesen is megbeszélni a Berkeley University-n.
BANGÓ:
Remélem nagyobb sikeretek lesz az új elméletetekkel mint nekem volt a "szociorégiómmal". Valahol olvastam, hogy egy elmélet értékelésére, kritikájára és méltatására legalább öt év kifutási idõ kell.
FARKAS:
Sajnos a tudománytörténet inkább azt igazolja, hogy az igazán új elméletek befogadására sokszor generációk kellenek.
BANGÓ:
Vagyis a publikáció után - a sok futólagos és felületes ismertetések lejárta után - legalább öt év kell hogy foglalkozzanak vele. Az én "Theorie der Sozioregion"-omat most idézik komolyabban egy új, a világtársadalomról írt könyvben. Lehet hogy találnak benne olyan "falzifikálható" dolgokat amelyek megérték, hogy megírtam volt.
FARKAS:
Teljesen igazad van Jenõ. Minél több egy új javaslatban a hasonlóság a korábbiakkal, annál könnyebben fogadják el. Minél radikálisabb az eltérés, annál nehezebben terjed el. Gondolkodáspszichológiailag ez természetesnek is tûnik. Minden újat a korábbi, régi tudásunkhoz kapcsolunk. Így szõjük a tudáshálót.
BANGÓ:
Az elmélet és a törvény címû bekezdésben, valahogy nem tetszik nekem a "törvény" kifejezés. Ez alatt én mindig valami megcsontosodot, zabolázó, fegyelmezõ dolgot értek amely nem a kreatív társadalomhoz való. A radikális konstruktivista azt mondaná: itt az az egyetlen törvény, hogy nincs törvény. A szabály talán jobb kifejezés
- nem tudom - mert az könyebben változtatható mint a törvény. Példámat a politikából veszem.
FARKAS:
A "törvény" alatt nem emberi konstrukciót értünk, hanem a rendszerek általános törvényeit. Az egész tudomány, a tudományos megismerés ezek feltárását célozza.
Az energiamegmaradás törvényében éppen az a szép, hogy "megcsontosodott", hiszen minden zárt rendszerben igaz. A "törvények" megismerése tehát éppen azt jelenti, hogy a tudomány igyekszik a teljesülésük pontos feltételeit leírni. A valóságnak erre nincs szüksége, hiszen nincs szüksége arra, hogy a saját mûködését leírja.
Ha tehát nem lenne "törvény", akkor értelmét vesztené a tudományos megismerés. Ezért nem meggyõzõ semmilyen ellenpélda, ami valójában ember által konstruált szabályrendszer, mint pl. a politika (hiszen az emberi konstrukciók az emberek által megváltoztathatók). Ugyanakkor valóban félni kell a dogmatikus törvényektõl,
amelyek éppen az érvényességi feltételeket nem akarják tisztázni, így feltétel nélküli hiten alapulnak. De ezek nem a tudomány, hanem a vallási rendszerek sajátjai.
BANGÓ:
A belga alaptörvény, az alkotmány például köti a politikusok kreativitását. Eddig úgy tudtak csak védekezni az ország szétesése ellen, (lásd a "Vallon kakas és a flamand oroszlán" címû könyvemet), hogy újabb cikkelyeket épitettek az alkotmányba, felduzzasztották egészen az érthetetlenségig.
FARKAS:
A "törvény" is emberi konstrukció, persze vannak rajta kívül fekvõ természeti, társadalmi tulajdonságok, amelyekbõl absztraháljuk.
BANGÓ:
Aztán egyáltalán kétlem, hogy van-e objektív valóság. Lásd a fentiekben a "törvényekrõl" írtakat! Ha a konstruktivizmus alapján állunk, akkor ezt nem állíthatjuk.
Magad is írod lejjebb, hogy "a társadalmi valóság alaptörvényei ... csak rendkívüli nehézséggel tárhatók fel" (130. oldal). Persze mondhatnád hogy a posztmodernek a kényelmes megoldást választják, megfutamodnak a valóság, a szociális realitás rendkívüli nehézségekkel járó feltárásától, ezért szavaznak a biztos objektivitás (törvény) ellen és a bizonytalant, az anything goes-t választják, a biztos bizonytalanságot.
FARKAS:
A rajtunk kívül lévõ valóság emberi megragadása az objektív valóság, amelynek "objektivitása" nem mentes a már említett hibridizációtól.
BANGÓ:
Figyelemmel olvastam a társadalom definíciódat. Nálad weberi értelemben az emberi "tevékenység" dominál a definícióban - ezt kell is vallanod, ha kreativnak tartod a társadalmat. Tehát nálad személyek és nem a kommunikációk alkotják a társadalmat. Szûkebb értelemben utalsz a társadalmi rendszerekre a szervezetre és a társadalmi viszonyokra. Ez elméleted logikájához tartozik. Lehetne soká vitatkozni azon, hogy a luhmanni "antihumanista" társadalomdefinició a maga puritán egyszerüségében sokkolóan hat sok szociológusnál. Õ az emberrõl (amely nélkül nincs társadalom) mint a társadalom (tehát a kommunikáció) környezetérõl beszél és mint minden környezet esetében az ember komplexebb a rendszernél. Ezt Te nyilván nem fogadod el.
FARKAS:
Természetesen nem. Hiszen még ha a társadalom alapkritériumának tekintjük a kommunikációt, akkor sem igaz, hogy csak emberi társadalmakról beszélhetünk.
Az "ember komplexebb a rendszernél" állítás pedig a strukturális matematikai modellben egzakt módon cáfolható (ezt a könyvben meg is tesszük).
BANGÓ:
Theodor Geiger társadalomfogalma szerintem kissé ódon (a német antikviert-et mondana): a hét jelentésváltozat ugyan szellemes, de ezt ad infinitum ki lehetne még terjeszteni.
FARKAS:
Az ódonsággal egyetértek. De létezõ definíciók, ezért ezeket is beemeltem. Ha több modern meghatározást ismernék, azokat szívesebben idézném.
BANGÓ:
Természetesen analógiaként lehet zuzmótársadalomról is beszélni (én viztársadalommal bosszantottam olvasóimat!) ahol aztán az általad említett multistruktúra törvények érvényesülnek. Összefoglalóan behozod a definíciódba a "kultúrateremtõ tevékenységet" - ezzel váltasz a német szociológiáról az amerikaira ahol a "culture" egyenlõ "society"-vel.
FARKAS:
A társadalom szerintem nem azonos a kultúrával, bár utóbbit valóban döntõ elemnek tartom. A különbséget még ki kell mûvelni gondolatilag.
BANGÓ:
Balogh Pista definiciója számomra is ismert. A szociorégió elméletemre írt - szintén levélbeli - közlésében hasonlókat ír. Õ persze itt a rendszer és életvilág megkülömböztetésre gondol nálam - vagyis, hogy én elhanyagolom Habermast és Luhmannt helyezem elõtérbe. (Mindenkinek lehet vesszõparipája)
A társadalmi probléma nálad, szövegedet értelmezve, inkább etikai (soll) mig a tudományos inkább episztemológiai és a mindennapi megfigyelésekbõl kiindúlva az alapelvekig jut el. Az én egyik szakterületemet idézve: a szociális munkatudomány elméleténél már ott tartunk, hogy a társadalmi problémánál nem vetjük fel a "mit szerettünk volna elérni" problémát. Jellemzõ erre a kis belsõ "paradigmaváltásra", hogy az elmélet kutatói már nem az egyénnek a társadalomba való integrálódásáról írnak ( gyakorlatilag az imigránsok , arabok, afrikaiak integrálásáról az európai társadalomba), hanem az elfogadásáról (acceptance) az inklúzióról. Különösen a francia nyelvû szakirodalomban terjedt el ez a fogalmi váltás. Hiszen milyen társadalomba akarjuk ezeket az embereket integrálni? Lehet-e egy analfabéta mozlim asszonyt Párizs külvárosában az ottani szociális realitásba egyszerûen belehelyezni? Csak befogadni lehet toleranciával és kivárni a generációváltást. Majd azok megkonstruálják a saját társadalmi valóságukat és nem várják ki a fõokos politikusok döntéseit. Ezt talán szociálpolitikusok, de nem szociális munkások teszik. A szociális munkatudomány egyre inkább (legalább is itt Németországban) az autopoietikus vonalra állt, nem akarja (nem is tudja) a klienst megváltoztatni - csak segitséget nyújt az önmaga változtatására.
Ezt egyszer személyesen kellene megvitatnunk. Számtalanszor leírtam már ezt a szociális munkáról írt magyar és német publikációimban. Kicsit elkalandoztam - vissza az írásodra.
FARKAS:
Ez nagyon érdekes leírás volt. De ennek nem vagyok eléggé szakértõje. Tanulságos viszont.
BANGÓ:
A társadalomelméleti irányzatok relativitása címû fejezet, véleményem szerint "tankönyv ízû". Ezt nem negatívan értem, lehet, hogy ez is volt a szándékotok. Úgy hallottam, hogy Magyarországon könnyebben lehet kiadni egy tudományos monográfiát ha azt hivatalosan "tankönyv" vagy "egyetemi jegyzet" cimén tartják nyilván. Végigzongorázod tehát a fõbb szociológiai irányzatokat. Itt felesleges lenne írnom, hogy mit hagytál ki, hiszen az ilyen szociológiatörténeti átfutások szükségszerûen hiányosak. A szociológus természetesen a neveket ismeri és gondolom a könyvben nem egy mondatban hanem kissé részletesebben írsz róluk. Hiányolom azonban, hogy a nyolcvanas éveknél megáll az áttekintés, a posztmodernek, a globalisták (Lyotard, Huntigton, Bourdieu stb. az angolok a franciák már nincsnek ott).
FARKAS:
Igazad van Jenõ. Ez a rész tankönyv ízû felsorolás. De a könyvben ez a didaktikusság - remélem - fel fog oldódni és a kifejtés kreatívabb lesz. Gondolhatod, hogy amibe belekötnék az Luhmann lenne. A kétmondatos véleményezésed természetesen korrekt, azzal a megszorítással hogy a kommunikáció maga a társadalom és hogy Luhmann nem radikális konstruktivista, hanem operativ és "moderat", mérsékelt. (A "radikális konstruktivista" jelzõt feltételezhetõen nem én találtam ki. Valakitõl átvettem, de már nem emlékszem, kitõl. Meggyõzhetõ vagyok.)
BANGÓ:
Az elméletek illetve paradigák hasznosságát külön fejezetbe teszed: miért?
FARKAS:
A szöveg nincs most elõttem. Így tettem volna? Ha igen, akkor mea culpa.
BANGÓ:
Egyszerûbb lett volna mindjárt a szociológiai irányzatokba belefoglalni. "Hasznosságról" írsz - gondoljak itt valami rejtett utilitarizmusra- (Bentham), vagy inkább csak az elméleti mozaikkövekre utalsz amelyek egymásbailleszthetök (puzzle)? Ez majd kiderül a szöveg olvasásakor.
FARKAS:
Az utóbbira gondoltam.
BANGÓ:
A legnehezebb részhez jutottam. A módszertani relativizmus problémája. Itt ismét objektív eredményekrõl írsz. De az általad is említett megismerés elsõ szakában a megfigyelésben már bukik az objektivitás tétele.
FARKAS:
Nincs objektív megfigyelõ, igy az eredmények amelyeket közöl, azok sem lehetnek objektivak. Igen, az egyes megfigyelések sosem objektívak (lásd a fentiekben a mérésrõl írtakat). Azonban a megismerés egy folyamat, amelyben nem az egyes megfigyelések, hanem ezek struktúrájából képzett sorozatokból építjük fel a modell rendszert, amelynek valósághoz való viszonya a fontos. Azaz a modell rendszer és a valóság struktúrájának izomorfia szintje az "objektivitás" kulcsa. Von Foerster fejti ki nagyon alaposan a megfigyelés és a vakfolt szerepét az észlelésben. Magunkat például csak mint másodfoku megfigyelõ tudjuk megfigyelni. Érdekes még a dedukció és az indukció mint tudományos módszerek elemzése. Popper a descartesi "kételkedem tehát vagyok" újabb kori meghatározásából kiindulva állította fel a falszifikáció tételét. Helyesen írod, hogy ez ma már túlhaladott álláspont - a paradigmaváltás ennek ellentmond.
Az erkölcsi (társadalmi) relativizmus szerintem egy gumifogalom - lehet húzni szinte a végletekig. (Ennek az oka, hogy az ember benne van a megismerendõ rendszerben, nem tudja magát kívülrõl tekinteni. Minden megnyilvánulásunk innét kezdve relatív.
BANGÓ:
A minden relativ hasonlít a minden mindennel összefüggel, ami persze nem igaz és ha igy lenne akkor a káoszhoz vezetne. Én is inkább lokális relativitásokat vélek kezelhetõnek, a "minden/minden" valóban gumicsont. Mint ahogy nem minden relatív a társadalomban, ugyanúgy nem minden hálózatosan függ össze mindennel,
mert igy a hálózat káosszá gubancolódik és akkor nincs kiút. Itt találkozunk a szociológia örök dilemmájával: az emberi társadalom morális társadalom, kellenek erkölcsi szabályok és "hitek". De relativizálódás itt is felbukkan mert a hívõ keresztény például bizonyos értékek szerint orientálódik és azok mindig érvényesek. Nagyon kevés ilyen van az igaz (a tizparancsolat, ne ölj, a hegyibeszéd). Minden társadalom értékeket produkáló társadalom - ezeket csak epochális fordulatok változtathatják meg (holocaust, Srebrenica). De egy kicsit elkalandoztam azt hiszem témádtól.
Fejtegetéseidet a lineáris, abszolút és struktúraidõrõl igen csak értékeltem. Valamikor régebben írtam egy dolgozatot a "szociális idõrõl", ezt aztán a luhmanni rendszeridõvel kibõvítettem - ha most ezt a dolgozatot tovább írnám biztosan bevenném a strukturaidõt is. Dawkins "mém" elgondolása engem is foglalkoztatott sokáig mikor könyvemet írtam. A mémeket én szociokulturális információsrészeknek határoztam meg. A kulturális újlenyomat arra bizonyíték, hogy eredetileg a kulturális öröklõdés egységes volt, amelyet pont a nyelv evolúciójában érünk tetten. Nagyon érdekesnek tartom például az "õsnyelv" (Noam Chomsky) elméletet. A nyelvek terén tehát létezett már egy kulturális globalizáció mielõtt a gazdasági elindult.
FARKAS:
Az MsM-modell és az SD-Effektus problémáját bevallom a tanulmányban nem tudtam teljesen megérteni (ezeket Tamás dolgozta ki), biztosan a könyvben részletesen lesz tárgyalva, annál inkább örültem a társadalmi energia fogamának.
BANGÓ:
Az einsteini formula a társadalomra alkalmazva izgalmas - egyik tanulmányomban talán olvastad (Sociologia Einsteiniana) már megpenditettem a témát de még nem tudtam alaposan kidolgozni. Idézlek: "élõ rendszerek csak strukturákban érthetõk meg" - írod. Hozzáfüzném: - és autopoietikus rendszerekben, ahogy Maturana és Varela bizonyítják. Aztán kilukadsz témádnál a tudástársadalomnál. Ugy veszem ki, hogy te sem szimpatizálsz az Információstársadalom meghatározásal és inkább te is a tudástársadalom felé hajlassz.
FARKAS:
Ez így igaz.
BANGÓ:
Új fogalom nálatok a multistrukturalitás.
FARKAS:
Tamás invenciója, de én mint öreg rendszerteoretikus - a 80-as években dolgoztam a system analysis újragondolásában. A Pergamonnál is megjelent errõl kötetünk, benne tanulmányommal.
BANGÓ:
Ellenvetésként monhatná valaki, hogy ez nem más mint az új strukturált hálózatosság. Itt már közelednénk a struktúra és a rendszer szintéziséhez és kis fantáziával a kommunikációhoz is. Multistrukturális, hálózatos strukturákat el tudok képzelni a modern tudástársadalomban két féle módon: bináris-dichotomikus módon és plurális-rhizomatikus módon. Az elsõnél nagyon egyszerüen arra gondolok ahogy a világtársadalom felosztódik, nõkre -és férfiakra, kövérekre és soványakra, kenyérevõkre és rizsevõkre. Ez azonban mint látod végtelenül leegyszerüsített, de mintegy fátyolként boritja a többi strukturális különböztetéseket. (Most gondolok rá: a soványság és a kövérség a posztmodern jóléti társadalmakban újabb társadalmi problémákat okoz: az adipozitás ma már pl. Amerikában nem a gazdagok privilégiuma, hanem a gettolakóké vagy Magyarországon a panel lakótelepeken. A strukturaszintek plurális rhizomatikus képlete elsõ pilantásban talán káotikus képet mutat. Összebogozott hibridtársadalomét, ahol a struktúraszintek egymást vágják, keresztezik, kizárják, megsemmisítik, majd felélesztik stb. Ezért rhizomatikus mert nincs egy szilárd gyökér csak bogozódás, bizonytalanság. A poszmoden jellegzetessége.
FARKAS:
A "rhizomatikus" kifejezést nem ismerem. Utána nézek. Valami "gyökér".
BANGÓ:
A társadalom tehát multistruktúra. Ahol mobilitás és stabilitás, dinamizmus és statika váltják egymást és a Heisenberg féle határozatlansági reláció szerint hol az egyikre hol a másikra fokuszálunk - mert egyszerre a kettõt megfogni nem tudjuk. A Rend és Haladás (ordem e progresso), Brazilia zászlóján olvasható Comte-i mondat egyensúlyban tartása lenne a "jó" társadalom feladata. Egyensúly alatt itt nem a mérleg kimozdíthatatlan nyelvecskéjére gondolok, hanem úgynevezett folyékony egyensúlyra (Fliessgleichgewicht) ahogyan ezt a mérsékelt konstruktivisták gondolják. Érdekesnek tartom az ábrát a kétvérkörös dinamikus struktúramodellröl. Ezt még ki kell elemeznem.
Szöveged továbbolvasásában rábukkanok a globalizáció fogalmára amit paradoxonnak értelmezel. Valóban ellentmondásban van a megfigyelt társadalmi realitással, mert nincs globalitás lokalitás nélkül. Az én egyéni megfogalmazásomban azonban a globális ellentéte (és szükségszerû velejárója) nem a lokalitás, hanem a regionalitás, az a még átlátható társadalmi egység amely a lokális békaperspektiváját túlhaladja, de a globalitás monstrumát nem éri el. A kettõ között balanszírozik.
FARKAS:
Ez nagyon érdekes! A globális struktúra a teljes struktúrához közelít. Ellentett párja hierarchikus (fa) struktúra! Így a két struktúra típus tulajdonságai merõben különböznek. Valóban a valóságos struktúrák e két típus valamilyen arányú keverékei. A regionalitás feltehetõen egy közvetítõ tag a globális és a lokális között.
Lukács Györgynek volt hosszú fejtegetése a közvetítések fontosságáról és rendszerérõl. Mindig, minden közvetített.
BANGÓ:
Van egy problémám: Luhmann szerint az információ (ha elfogadjuk, megértjük) megváltoztatja a rendszerállapotot - másképpen új struktúrát is alkot a rendszerhez.
Ha elfogadtuk, megértettük az információt, akkor már nem vagyunk ugyanazok akik azelõtt voltunk.
FARKAS:
Nagyszerû! Éppen ez az MsM-tároló lényege. Vagyis az újonnan beépülõ struktúra mindig a teljes multistruktúrát változtatja meg, ezt bizonyítja a könyvben a rendszer mûködése és struktúrája közötti összefüggést bizonyító tétel. Szerinted azonban az információ-ismeret-tudás hármasságához ez nem passzol. Az az érzésem, hogy megint csak a kommunikáció rovására és a "tudás" javára, mintegy "leszázalékolod" az információt. Majd itt még várok magyarázatot mert lehet hogy nem jól látom.
A "leszázalékolás" látszata a struktúrálódás természetébõl fakad. Az információ ugyanis elemi egység, amelynek struktúrálódása az "ismeret", amelynek beépülése az MsM-tárolóba, azaz referencia struktúrára vetítve, keletkezik a "tudás".
BANGÓ:
Befejezésül élvezettel olvastam az Infosance modellrõl.
FARKAS:
(Ennek szülõapja: Tamás)
BANGÓ:
Szõrszálhasogatásként megjegyzem, hogy szemantikai bizonytalanságot észlelek. A konstruált fogalom ugyanis három szótõból alakult ki: re- naissance és információ. Naissance - születés ha levágjuk az elejét marad a sance (-letés) és igy bizonytalan az új fogalom tartalma. Ennél fontosabb ellenvetésem abban rejlik, hogy az információ újjászületésérõl van szó a tudástársadalomban. De a tudás már meghaladta az információt (az õstársadalom is információstársadalom volt szerinted), miért akkor az ujjászületés, az információ renaissance-a? Ha nem tetszett az infotársadalom kifejezés (nekem sem), akkor most miért halászod vissza ilyen renaissance-os formulázásban? Valóban a könyvben pontosabb leírás, és részletesebb kifejtés kell! Lényeg: a renaissance kor (szellem) emberközpontú, világra nyitott szemlélõdése, a 21. század infokommunikációs technikai lehetõségeinek felhasználásával.
FARKAS:
Az infosance társadalom humán nem elektronikus társadalom. Ez igen sok szociológus elképzelése. Az állitásaidat, hogy az ember lenne a multistrukturális társadalom magja egyelõre még nem látom be. A humán és a szociális - valamint a morális is - még dominálva vannak a gazdaságival, a materiálissal. Szegény Ronald Inglehart tézise a posztmaterialista társadalomról (amerikai példa) sajnos nem realitás. Inkább idealizált "óhajkép" (Wunschbild), mint ahogy szerintem a kommunitarizmus is ide tartozik. Messze vagyunk még a posztmaterializmus megvalósításától. Igaz, de az emberi társadalom nem egy-két generációra van "hitelesítve". Az elõzõkben vázolt "törvények" szintjén pár száz év nem számít!
BANGÓ:
Befejezõ gondolatod teljesen a posztmodern szociológiai elméletek síkjára tehetõ. A biztonság (bizonyosság) lesz az alapprobléma. Negativ fogalmazásban a nem-biztosság a ( a nemtudás a tudástársadalomban), a bizonytalanság a jövõ társadalmának menetekelje. Már most tanuljuk meg, hogy ezzel élni kell - amig tudunk.
A jövõ bizonytalan, az energiák fogynak, az alternatív energiák még nem bevetésre készek, a klíma változik stb. Maradhat-e a demokrácia vagy valamilyen ökodiktatúrával, - esetleg ökofasizmussal vagy ökokommunizmussal - fogunk szembesülni? A ma létezõ társadalmak egyikében sincs tisztán definiálható demokrácia. Sõt már többségi diktatúra sincs. Az egyre terjedõben lévõ "amerikai típusú" társadalom egy "egyértékû" társadalmi modell, amelyben a pénz diktatúrája uralkodik. A pénz virtuális "érték", ezáltal antihumánus, tehát perspektívikusan erre humán társadalom nem épülhet. Mivel a valóság-rendszer (totalitás) nem, az emberiségnek hosszú távon csak humán értékrendre, és a biológiai és társadalmi evolúciós törvényekre épülõ társadalom megvalósítása a lehetséges alternatívája.
Ezek lennének kedves János hevenyészett gondolataim tanulmányotok olvasása közben. Nagyon tetszett a stílusa is és természetesen a tartalma is és kivánok szép sikert vele. Remélem nemsokára könyv alakjában is olvashatom és akkor sok kétségem eloszlik majd - esetleg újak keletkeznek - legalább tudunk mirõl vitatkozni.
Jól esett olvasni.

FARKAS:
Nekünk pedig a te építõ, kritikai megjegyzéseidet esett jól olvasni. Köszönjük.