Dénes Tamás - Farkas János

A humán társadalom elmélete
Multistrukturális modell alapján

Gondolat Kiadó (2015)

R E C E N Z I Ó

Dr. Fabó Edit

Az emberi társadalomban zajló áramlások

A 86. Ünnepi Könyvhét budapesti könyvbemutató programsorozatának egyik eseménye volt, az Oroszlános kút melletti sátorban, a Farkas János és Dénes Tamás szerzõpárossal folytatott beszélgetés kettejük közös kötetérõl, amely "A humán társadalom elmélete" címmel jelent meg a Gondolat Kiadónál. A fehér borítón olajkék sávban olvasható a szerzõk neve, barnásvörös sávban a kötet alcíme (Multistrukturális modell alapján), melyek alatt egy szemléltetõ grafika található. A labirintussíkra árnyékot vetõ hálózati ábra jól kifejezi a távolság fontosságát, amely a mû egyik lényeges motívuma.
Farkas János elmondta, milyen erõs késztetés vezette, hogy hosszú és gazdag társadalomtudósi életútjának eredményeit, megállapításait egy nagy közös rendezõ közeg szintézisében mutathassa be. Dénes Tamás pedig érzékeltette, hogy matematikusként a bonyolult rendszerek - s azon belül is a társadalom - modellezése foglalkoztatja, amelynek lényegét egy - a felnõttként mûvésszé cseperedõ - autista leány már megfogalmazta, s idézte a mûben is szereplõ elegánsan pontos levezetést:
"Volt egyszer egy világ, / a világban egy bolygó, / a bolygón egy földrész, / a földrészen egy ország, / az országban egy város, / a városban egy lakás, / a lakásban egy szoba, / a szobában egy ember, / s az emberben egy világ" (47).
A bemutatásra került könyvük megjelenését a személyes konzultációkon kívül tízévnyi bõséges levelezés elõzte meg, amely szintén érdekes lehet az érdeklõdõk számára.
A munkájukat figyelemmel kísérõ és az elõszót jegyzõ Vámos Tibor megállapította:
"Szerencsés szellemi társulás e szerzõpáros, hiszen egyikük a matematika, a strukturális modellezés és ezek társadalomtudományi alkalmazásaiban, másikuk a filozófia, a szociológia és a társadalomtörténet terültén rendelkezik jeles szerzõi múlttal. A szerzõk hiteles szakmai elõélete a biztosíték arra, hogy a címben jelzett új koherens multistrukturális társadalomelmélet nehéz tudományos feladatával megbirkózzanak" (13), illetve "a társadalomról való strukturális gondolkodás alkalmazásával, a következetesen egzakt, koherens elméletépítéssel" új lehetõséget kínálnak (14). A társadalmi rétegzõdéselméletet ötvözik egy teljesen új matematikai eszköztárral, a multistruktúrák elméletével. Alkotásuk több mint meggyõzõ, azaz lefegyverzõen támadhatatlan.

Kötetük öt nagyobb fejezetre oszlik. A bevezetõ gondolatokat követi a "vezérfonal", az elméleti keretek, fogalmak ismertetése. A tudományos irodalomban az adott növényi, állati, emberi közösségek együttesének leírása "társadalomként" jelenik meg, ezért a szerzõk külön lehatárolják területüket, amely esetükben a humán szférára korlátozódik. A szereplõket két kategóriára osztják: a hatalom birtokosaira, illetve a kiszolgáltatottakra. Az új, átfogó társadalomelméleti koncepció alapegységének magva az anyag, az energia, az információ elemhármasságnak egymással való megfelelése ("anyag=energia=információ ekvivalencia triád"), amelynek térben való megjelenése, mozgása során a társadalmi egyenlõtlenségekben, a differenciálódásokban és további szervezõdésekben az információból ismeret és ismeretbõl tudás körfolyamatával megragadható az információalapú társadalom.
Ez a formáció hordozza azt a "vérkör"-nek nevezett tudás- és kulturális öröklési folyamatot, amelyben a társadalmi energia, az információ multistrukturálódik, és "amely a társadalmi értékrenden keresztül mint társadalmi evolúciós nagy "vérkör" kapcsolódik vissza az energia körhöz" (18). S az élõ emberi közösségben lezajló áramlás irányai, állomásai, szûrõi kiadják a mûködõ szervezet szimbolikáját tükrözõ, "a humán társadalom kétvérkörös modelljét" (26), amely a kötet elméleti magva.

A második fejezet a felvázolt, összefogott gondolatrendszert megalapozó elméleti hátteret vonultatja fel. A szerzõpáros olyan elméleti nézõpontot állított fel, amelyben a vonatkoztatási rendszerrel jellemezhetõ a valóság - a rendszer: "rendet és összefüggést visz a megtapasztalt valóságba (például a táguló világegyetem vagy társadalmi idõparadoxon elmélete)" (35). Tehát, egy metaforát adnak meg, amellyel az új és ellentmondásos jelenségek is modellezhetõek. A széles elméleti fundamentumból elsõséget élvez a rendszerelmélet atyjának tekintett Ludwig von Bertalanffy, aki rávilágított arra, hogy a rendszerek mûködésének szabályszerûségei összetettebb mechanizmust magyaráznak: "Az egész több, mint a részek összege, a rendszer tulajdonságai nem következnek közvetlenül az alkotórészek jellegzetességeibõl. Az alkotóelemek közötti kapcsolatok bonyolult, összetett hálózatot (struktúrát) képeznek" (46). A metrikus tudományleírás határait a holográfiát feltaláló Gábor Dénes tágította tovább az interferenciakép felhasználásával: "A közönséges fénykép teljesen elveszíti a fázist, csak az intenzitásokat rögzíti. De akkor ne csodálkozzunk azon, hogy elveszítjük a fázist, ha nincs mihez hasonlítanunk! Lássuk, mi történik, ha egy etalont, vagyis"koherens" hátteret adunk hozzá!" (46). A fent említett metaforalánc megjelenítõ erejére hivatkozva modellezik az anyag?energia?információ ekvivalencia triád segítségével képzett multistruktúrát (MsM) ábrázoló gráfokkal az osztrák társadalomtudós, Gustav Ratzenhofer komplexitásra törekvõ nézeteiben megelõlegezett: az "emberi kölcsönhatásokban" megnyilvánuló társadalmi jelenségekben, mozgásokban elveket, amelyek alakzatot képeznek: társadalmi, politikai, egyéni, vagyoni egyenlõtlenséget. "Szerinte minden szociológia szükségképp monista világnézeten alapszik, mely szerint a társadalmi életben ugyanazok a törvények érvényesülnek, amelyek a világmindenségben. A társadalmi törvények az általános érvényû természettörvények módosulásai, változatai. A természeti és a társadalmi világ fölött uralkodó általános törvény a "dolgok kölcsönös függésének" törvénye. (…) Kétségtelen, hogy a természet és társadalom univerzális és közös törvényeibõl kell kiindulni. Az alapfogalom lehet a "társadalmi gravitáció", melynek során ugyanazon alaptörvények modifikáció révén egyre bonyolultabb jelenségeket állítanak elõ az õsködtõl a társadalomig és az emberig.
Eközben kifejtendõ a rendszer és környezet koncepció, amely az alkalmazkodás elvén mûködik. A "veleszületett érdek érvényesülése vezet különbözõ társadalmi alakzatokhoz, ezek konfliktusaihoz, egyenlõtlenségeihez stb." (54).

A harmadik nagyobb fejezet a társadalmat mint élõ rendszert, azaz az elméleti fogalmat és alaptörvényeit tárgyalja. Mivel a szerzõk a kultúrát, a tudást nevezik meg az emberi közösségek mûködésének legfõbb mozgatórugójának vagy motiváló tényezõjének, ennek az információn, az ismereten, a tudáson keresztüli változásait, átalakulását mutatják be az eleven társadalom multistrukturalitásában. Nyitásként értelmezik a humán társadalmat: "szélesebb értelemben az együttes emberi tevékenység történelmileg kialakult formáinak az összessége. Szûk értelemben a társadalmi rendszer vagy történelmileg konkrét típusát, vagy meghatározott társadalmi szervezetet, vagy a társadalmi viszonyok valamely formáját értjük alatta" (77), valamint a kultúrát: "A kultúra széles értelemben azoknak az emberi cselekvéseknek összessége, amelyet nem genetikailag, hanem szociálisan örökítenek át. A kultúra tehát egyaránt kiterjed az anyagi és szellemi termékekre és magára a képességekre is. Idõben és térben behatárolható anyagi és eszmei termékek, elfogadott értékek, intézményesített életformák tartoznak e fogalomba" (77). Ez utóbbi folyamatossága biztosítja a társadalom kontinuitását, mert a konzekvensen áthagyományozódó (multistrukturálisan integrálódott) társadalmi tudás jelenti azt a kultúrát, amelynek leágazásai a különbözõ társadalmak, miként a biológiai öröklõdésnek az egyes fajok. Az emberi közösségek fennmaradása egyedül a kultúra életképességével értelmezhetõ, ezért a "humán társadalom az egymással együttmûködõ emberek kultúrateremtõ tevékenysége, a különbözõ generációk közötti értékek és tapasztalatok átörökítése" (78).
A társadalom multistrukturális volta az információ›ismeret›tudás körfolyamattal szemléltethetõ, amelynek sajátosan emberi formáit (a gondolkodás, a nyelv, a kommunikáció) még továbbárnyalja a társadalmi (kulturális) öröklõdés nemzedékeken átívelõ közvetítése. Ezzel jön létre a tulajdonképpeni társadalmi (kulturális) folytonosság.

A könyv negyedik hosszabb fejezete a társadalom mûködését leíró vonatkoztatási környezetet, s annak összetevõit tárgyalja. A fentiek szerint tételezett humán szervezõdésben észlelhetõ változás a multistruktúra-tér távolságegységeiben kivetülõ viszonyrendszerekben mutatkozik meg, amelyben körülhatárolódik az egyes szereplõk helyzete, mozgáslehetõsége, illetve az állapotstációk közti idõbeliség és okság. A szerzõk által kialakított fogalomrendszerben gördülékenyen magyarázhatóak többek közt a társadalmi egyenlõtlenségek: a "társadalmi szereplõk az anyag=energia=információ ekvivalencia triád alapján élik az életüket, amelyben a történelem kezdetén az anyagi javak egyenlõtlen elosztásában és a hatalom egy kisebbség kezében való koncentrációjában öltött testet a többség kiszolgáltatottsága. A birtokos és kiszolgáltatott Hegelnél az Úr és a Szolga viszonyában jelent meg. Az élõ társadalom evolúciós "terméke" a humán társadalom, ahol az információ virtualizálódása egyenlõ a hatalom antiszimmetriájával" (164).
A törvényszerûségek azonosítását alátámasztják a természetben és a társadalomban egymásnak megfeleltethetõ rendszerbeli tömeg- és energiatényezõk, s azt a fontos felismerést hozzák felszínre, hogy a "változásban részt vevõ objektumok tehát egy közös rendszer részei, vagyis a ható erõk nem egymás ellen hatnak, hanem a rendszer állapotváltozása érdekében" (194). A lezajló események nagyságát kifejezõ erõ, sebesség, gyorsulás, munka, teljesítmény szemléltetése után elõlép az egyik szellemi elõfutárnak tekintett Sigmund Freud, aki az álommunka, viccmunka elméletével elsõk között nyitott utat a társtudományok felé, s nyomában egy - nevezetesen a marxi - közgazdaságtan tételei igazolódnak a multistrukturális dimenzióban. A többszörösen kitágított térben komplexebben ábrázolható a társadalmi szerkezet, rétegzõdés, periodizálható a mobilitás. Sõt, struktúramegmaradási tételnek köszönhetõen, a tér=idõ=anyag=energia=információ ekvivalencia miatt a vizsgált jelenségekrõl pontosabb a kép, mint a megszokott négydimenziós téridõ relációban, s a szerzõk meghajolnak az egykori társadalomelmélet-alkotó, Gustav Ratzenhofer körültekintõ logikája elõtt, aki kitért a "gravitáció" kérdésének fontosságára is (244).
S a kísérletként felállított, a társadalmi energiamegmaradásának teljességét kielégítõ - az Európai Unióra is alkalmazható - úgynevezett Aréna-modellben a "társadalmi erõk hatására létrejött társadalmi energiaváltozások generálják a társadalom (társadalmi tér) állapotváltozásait" (250). A prezentált analógiákat kardinális következtetés zárja le: "Semmilyen "csereeszköz" (legyen az gazdasági, kommunikációs stb.), amely kultúrákat köt össze, nem létezhet valódi kulturális (gazdasági) háttér nélkül!" (256).

Az utolsó nagyobb tematikus fejezet járja körül a társadalmi fejlõdés és evolúció problémáját társadalomelméleti elõzményekkel, érvekkel, matematikai bizonyításokkal, amelynek eredményeként felrajzolódik az evolúció "kétvérkörös" modellje (276). Definícióként állítható az összegzés: "a stabilan öröklõdõ társadalmi tudás (amely beépül MsMk-ba) a kultúra, amelynek specifikus leszármazottai az egyes társadalmak, ahogy a biológiai öröklõdésnek az egyes fajok. A kultúra folytonossága garantálja a társadalom folytonosságát" (280). A szerzõk felhívták a figyelmet arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy bár az ember biológiailag determinált,
de képes a maga alkotta közeg mindenféle anomáliájának orvoslására (288). Végezetül a szerzõpáros jelenünk - s egyúttal küszöbén a jövõ - "info(rmációs rene)sance" társadalmának esélylatolgatásként vagy ígéretként nyúltak egyik legnagyobb és legtárgyszerûbb írónk - akire megtévesztõen tapadt a "nagy mesemondó" állandójelzõ -, Jókai Mór soraihoz A jövõ század regényébõl: "Még hátra van ránézve a legnagyobb tökély fokára emelõ megdicsõülés - ez az ismeret. Az ismeretek diadala lesz az, amidõn az a halandó, aki azt mondja magáról: "Én vagyok az Isten!", leteszi koronáját azon halandó elõtt, aki azt mondja: "Én vagyok az ember!" (298).
Az eligazodást megkönnyítendõn összevetették az ipari és az infosance társadalom fõbb jegyeit.

Az alapos munka gondosságát, s (a matematikai állításokat is) megértetni kívánó olvasóbarát voltát jelzi, hogy a közel négyszáz oldalas kötet végén bõséges irodalomjegyzék, név- és tárgymutató, valamint társadalomelméleti kiegészítéssor, matematikai segédlet található.

Az ismertetett könyv az alapozó tudományelméleti irodalomban mindenképp mérföldkõ, hiszen Farkas Jánosnak és Dénes Tamásnak sikerült egy olyan nagy átfogó - matematikai talapzaton nyugvó, rendszerjellegû - társadalomelméleti modellt létrehozni, amelyet az elmúlt száz évben senki sem tudott maradéktalanul megvalósítani. Az úttörõ mû további, újszerû kutatásokat indíthat el az egyes társadalmi, kulturális jelenségek, az információ lényegének mélyebb megértésére, és elõsegíti eltérõ társadalmak, kultúrák, információs adottságok részletesebb megismerését, összehasonlítását. A könyv nagyszerûsége abban áll, hogy a sok bizonytalansági (kockázati) tényezõvel küszködõ társadalomkutatásokhoz nyújt olyan átgondolt, egzakt elméleti fogódzót, amelynek várható eredménye a lehetõ legkomplexebben írja le a vizsgált jelenségeket.

Budapest, 2016. február