|
Dénes
Tamás - Farkas János
A
humán társadalom
elmélete
Multistrukturális
modell alapján
Gondolat
Kiadó (2015)
Recenzió
Kispál Richárd
Kisebbségpolitikai szakértõ MA
Az
emberi társadalom komplex képzõdménye a
történelemnek, amely jelenkorunkban is átalakulóban
van. Nehéz egy ennyire bonyolult, a valóság számos
szférájából táplálkozó
jelenséget meghatározni, de még csak körülírni
is.
Dénes Tamás és Farkas János mûvében
szinte a lehetetlenre vállalkozott, egyszerre megérteni
és matematikai elméletek mentén
rendszert keresni, majd alkotni társadalmunk mûködésérõl.
Magának a publikálásnak az idõpontja is
szimbolikus erejû: egy olyan dinamikusan változó,
gyakran a racionalizmus és az irracionalizmus határán
álló, a posztmodernitással azonosítható
világban született, amikor létünkhöz elenged-hetetlenül
szükségünk van "fogódzkodókra",
olyan munkákra, amelyek megmagyaráznak nehezen felfogható
jelenségeket.
Rendszerek és törvények szerint élünk,
leginkább szeretnénk élni. Ebben a világban
a tudomány is képlékennyé válhat,
emiatt minden olyan kísérlet érték, ami
arra vállalkozik, hogy eltérõ tudományterületeket
egy fókuszpont mentén összefogjon, majd kamatoztasson.
Egy a társadalomtudományok iránt érdeklõdõ
kutató számára e kötet egyszerre alapmûként,
de további gondolkodásra való ösztönzésként
is szolgálhat.
A
témában érdeklõdõ (akárcsak
a recenzió írója - a Szerz.), aki kezébe
veszi e mûvet, elsõsorban arra számít, hogy
kizárólag elméleti szintû tudásra
tehet szert, amely elvárás azonban rögtön az
elsõ oldalakon megdõl, mivel a gyakorlati élet
számos problematikája kerül bemutatásra kiváló
példákon keresztül, amelyekkel bárki találkozhat
a mindennapokban. Egy ilyen példa a gondolkodásunkban
rejlõ rendszer-igény, mint az égitestek szemlélése
és azok önkéntelenül rendszerbe foglalása,
bizonyos szituációkban való viselkedés,
az esélyegyenlõség társadalmi akadályai,
vagy az emberiség génjeinek és az évezredek
során felhalmozott mémeknek a halmaza (kultúránk
átörökítése, a társadalmi folytonosság
fenntartása).
A szerzõk vállalkozása már a bevezetõ
szakaszban kikristályosodik, szintetizálni (és
strukturálni) az egységes, a világ megismerésére
irányuló tudomány alkategóriáit,
a társadalomtudományt és a matematikát,
ezáltal egy új szemléletmód mentén
megérteni valóságunknak egy szegmensét.
Külön kiemelendõ, hogy a kötet elsõ fejezetében
a szerzõk egy mankót kísérelnek meg az érdeklõdõknek
átadni, akik igaz alapos matematikai ismeretek hiányában,
tehát más tudományterületrõl érkezve
tekintenek az alkotók által megfogalmazottakra, ám
mégis képesek lehetnek magasabb rendû tudást
elsajátítani a munka megismerése során.
A következõ recenzió is hasonló elvek mentén,
fõleg társadalomtudományi alapokon tekint a szóban
forgó munkára.
A
"felütést követõen" a szerzõk
egy elméleti kánont tárnak elénk, amely
összefoglalja az emberiség modern történelmének
nagy rendszerelméleti eredményeit és dilemmáit,
ezáltal nemcsak megalapozva jelen kötetnek a létjogosultságát,
de egy olyan kontextusba helyezve azt, amely egyszerre reflektál
napjaink társadalomtudományi és természettudományi
kihívásaira is.
Eme szakaszban axiómaként a következõ fontos,
kiemelendõ gondolat hangzik el az emberi társadalom mûködésérõl:
"A társadalmi gondolkodás a valós és
virtuális rendszer, illetve jelenségleírások
keveréke, amelynek eredõje minden idõpillanatban
egy kvázivirtuális világ(kép). A gondolkodási
sémáinkban meglévõ virtualitás (a
virtuális fogalmak, értékek) aránya határozza
meg a társadalom vezérlésének központosítási
lehetõségét, azaz a hatalomkoncentrációt.
(…) A humán társadalmak fejlõdése (fejlõdéstörténete)
a társadalmi gondolkodás virtualizálódásának
története." (22-23.o.)
A globalizáció korában pedig
minden struktúra elindult a virtualizálódás
útján, minek követeztében az összes,
emberek között lezajló folyamat számokkal leírhatóvá
vált. A "fejlõdés", a virtuális
valóság kiterjedése magával vonzotta a hálózatok
szorosabbra fonódását, amely jelenség a
multistrukturális modell felállításánál
hatványozott szerepet kap: "Az élõ rendszerek
sajátossága, hogy eltérõ környezeti
feltételek mellett is életben tudnak maradni. Az ember
által tervezett rendszerekben viszont azt tapasztalhatjuk, hogy
egyetlen alkatrész hibája megbéníthatja
az egész rendszert. (…) A társadalom alkalmazkodóképességének
kulcsa a kapcsolatokkal átszõtt háló."
(45.o.)
Az elméleti kontextus felállítását
követõen a szerzõk vállalkoznak a társadalom
definiálására, modellezésére, mûködésének
megértésére. E gondolatmenet sodrásában
az élettelen és az élõ rendszerek törvényei,
elméletei leírhatóak egy modellben, amely kijelentés
és annak a bizonyítása a kötet fõ problematikáját,
egyben pedig eredményét adja. Ahogyan azt már Farkas
János egy korábbi mûvében megfogalmazta,
a humán társadalom "szélesebb értelemben
az együttes emberi tevékenység történelmileg
kialakult formáinak az összessége. Szûk értelemben
a társadalmi rendszer vagy történelmileg konkrét
típusát, vagy meghatározott társadalmi szervezetet,
vagy a társadalmi viszonyok valamely formáját értjük
alatta." (77.o.)
A társadalom beillesztése a multistrukturális modellbe
a kultúrán keresztül történhet, ami "széles
értelemben azoknak az emberi cselekvéseknek összessége,
amelyet nem genetikailag, hanem szociálisan örökítenek
át. (…) Idõben és térben behatárolható
anyagi és eszmei termékek, elfogadott értékek,
intézményesített életformák tartoznak
e fogalomba." (77.o.)
A kulcs a kultúra fogalma mellett eme értékhalmaz
átörökítésében rejlik, amely folytonosság
garantálja az egyes társadalmak kontinuitását
is. "Az emberiség nem vonhatja ki magát sem a
természeti, sem a társadalmi evolúcióból.
Annak pedig univerzális törvényei vannak: a fajfennmaradás
és a szelekció törvénye szerint az embereknek
emberközpontú társadalmat (kultúrát)
kell szervezniök ahhoz, hogy a versenyben fennmaradjanak."
(79.o.)
A szerzõk a társadalom mélyreható
multistrukturális elemzése mellett az anyag=energia=információ
ekvivalencia triád felállításával
korunk problémáira is reflektálnak, mivel ez a
reláció-hármas minden társadalomra és
rendszerre érvényes. E megközelítés
szerint az általunk információs társadalomnak
nevezett világ logikailag téves alapokon nyugszik, mivel
minden társadalom hordozza e három alkotóelemet,
egyedül e vetületek "dominanciális aránya
változik" csak. "A feudális társadalmakban
fõleg az anyag dominál, míg az ipari forradalom
utáni kapitalizmusban az energia és napjaink fejlett társadalmai
az információ tömegtermelésére épülnek."
(87.o.)
A mûben hovatovább felvetõdik a kérdés
helyes módon, hogy a humán társadalom-e a legmagasabb
fejlettségi fokkal rendelkezõ emberi közösség,
valamint van-e lehetõség további fejlõdésre
(fokozható-e "társadalmi evolúciónk")?
A humán társadalom elmélete
címû munka bemutatása e ponton még oldalakon
keresztül folytatódhatna, mivel számos új
nézõpontot, gondolatmenetet, modellt, egyben pedig alternatívát
tár elénk, olvasók elé. Ilyen a társadalmi
egyenlõtlenségek kialakulása, azok okai, a
társadalmi energia, az erõ, a sebesség,
a gyorsulás, a munka és a teljesítmény
konstruált fogalmai, a tõke és a pénz
szerepe adott társadalmakban, különbözõ
társadalmi rendszerek összevetése, vagy a humán
társadalom "kétvérkörös" modellje,
amely információk mind segítik világunk
megértését.
Mindezen túl fontos kiemelni, hogy az elhangzott állítások
mindegyike roppant alapos elméleti háttérrel került
felállításra, egyszerre bemutatva a pro és
kontra, az adott kérdésben fennálló szakmai
irányvonalakat, ezáltal beemelve a kötetet a társadalomelmélet
áttörõ munkái, egyben eredményei közé.
Összegzésül a fent említett
mûrõl elmondható, hogy hiánypótló
jelleggel született és olyan újításokat
tartalmaz, amely nem csak egy probléma leírását
teszi lehetõvé (társadalmi válságok),
de alternatívaként is megállja a helyét
(iránymutatás, összehasonlítás).
Korunk emberi társadalma soha nem látott problémákkal
áll szemben: nemcsak azt kell felmérnünk, hogy milyen
kapcsolatban állunk környezetünkkel, a természettel,
az élõvilággal, vagy akár bolygónkkal,
de okulva történelmünkbõl észre kell
vennünk a saját rendszereinkben rejlõ hibáinkat
is ("globális esélyegyenlõtlenség"),
végül pedig a jövõben rejlõ kihívásokat
(lásd "információs társadalom").
E tételek mentén a recenzió zárógondolatai
a bevezetõben említett axióma folytatásából
származnak, amelyek egyben az érdeklõdés
felkeltéséül is szolgálnak: "Növekszik
az egyes csoportok, rétegek, közösségek egymáshoz
viszonyított társadalmi távolsága.
Ahogy az anyag=energia=információ ekvivalencia triádban
az anyagtól tartunk az információ felé,
egyre inkább virtualizálódik a társadalom
a kiszolgáltatottak rovására. A hatalom fokozatosan
aszimmetrikusabbá válik. Az élettelen rendszereknél
megszokott kölcsönhatás törvénye egyre
kevésbé érvényesül." (166.o.)
Végezetül a mû talán
egyik legfontosabb következtetése, hogy "minden
olyan társadalmi forma, amely a nullaösszegû játékra
és így a virtuális kölcsönhatások
elvére épül, hosszú távon, azaz történelmi
léptékben nem fenntartható!" (211.o.)
A szerzõk méltán
ajánlják a mûvet a felnövekvõ generációknak
iránymutatásként, a döntéshozók
számára pedig mértéktartásként.
"Mert a társadalmi változások speciális
esete a fejlõdés." (268.o.) Soha nem voltunk
még ily mértékben kiszolgáltatva a változásnak.
Budapest, 2016. január
|