Hát nem érdekes a magyar nyelv? A GOND-ból nõ ki a GONDolat! Ahogy keserû a keserv, … és a FOG-ból lesz a FOGlalat! (TDT)

A GOND olyan, mint a faágra szálló madár.
Míg himbálódzik rajta, mit sem törõdik azzal,
hogy le is törhet akár!

Sõt, füttyent, kurrog,
vagy éppen kerregve csörren szarka létire,
mint aki arra vár,
hogy soha más madár ne üljön az ágra, … ide!

Így üli meg vállam ezernyi gondom,
-Hejjjj, ne ríjjjj a fülembe! -mondom.

De õ csak egyre hangosabban kerreg,
majd mint hajdan a gõzmozdony,
fütyöl, sípol, zakatol, …

Míg a teher alatt az ág hajlani kezdett,
és mint a harctérre vonuló hadsereg,
a hátországból, …
a legbelsõbb mélyemig hatol!

-Hejjjj, te gond!
Te felpuffadt óriás madár!
Kinek elhullott az összes tolla,
már csak a végtelen idõt lopja,
s roskadó vállamon ülve, …
a mindent megoldó jövõre vár!

-Hááááát, ne várj!
Szállj csak, szállj tova!
Ne várd, …
míg alattvaló lesz minden ostoba!

És ha majdan megkérdez gyermekem,
hogy apám "Egykor mit üzentél nekem?"
A válaszom csak az legyen:
"A gondokat bizony, …
mindig legyõzi az értelem!"

U.i.: Ó, én beszéltem, írtam, szóltam.
Szavakat véstem a porba, szónokoltam?
---------------------------- T.Dénes T.