Balladai homály a présházban ...
Egy(ügyü) soha nem látott történet

T.Dénes T.

Balladai homály ült rá a tájra.
Csapos fia tapos a rozoga présházba,
Fogytán a szõlõ a hatalmas üstbe',
a gazda oly mérges, leginkább ütne!

"Ejjjjjj, te kölyök! Hát szedd már a lábad!"
-rengeti a hangja az egész présházat.
De nem telnek a hordók a savanyú lével,
torkig van a gazda ezzel az egésszel.

S közelg a házhoz a gazda leánya,
hozza az ebédet kicsiny tányérkába.
Hallja már messzirül mérges apja hangját,
pirulás lepi el ifjú hamvas arcát.

Remeg a lépése a házhoz közeledvén,
Hiszen, ki tapos a présházba',
az a hetyke legény, …
Az az õ mátkája, ifjúi szerelme,
kihöz ha tehetné, már férjhez mehetne.

De bizony az apja, a tekintetes gazda,
ezt a házasságot annyiba nem hagyja!
"E léhûtõ suhanchoz, hogy adnám a lányom?!
Inkább mindkettõt vasvillára hányom!"

Elrohan sebtébe', hogy vasvillát szerezzen,
de a két ifjúnak közben a szeme se rebben.
Mert, hogy a leányka addig odaére,
oszt a csapos fia öleli keblére!

Kiborul az ebéd a kis tányérkából,
no, meg a sírás is a szende gazda-lányból.
Mustszagú fiúba a leány beléesve,
ölelék egymást szorosan szeretve!

Miközbe csörömpöl a földre esett tányér,
rohan a csapos az egyetlen fiáér'.
Ám, hatalmas léptekkel jõ vissza a gazda,
kezébe' óriás vasvillát ragadva!

Szörnyû a helyzet!
Tán gyilkosság készül!?
A présházban egyre több ember lesz végül …
Oszt együtt tapossák a szõlõt az üstbe,
Így ment a gazda ... gyilkos terve füstbe!