Foto: Kovács Bence

T., a magányos farkas (interjú T. Dénes Tamással)   Pünkösti Árpád| Népszabadság| 2008. június 29. |
in: Pünkösti Árpád: Kék egér, Népszabadság Zrt., 2009. ISBN: 9639965102

Nevében a T. lehet titkos, tekintetes, de Thomas is. Titoktan-trilógiája első kötetének megjelenésekor derült ki, más is publikál Dénes néven, megkülönböztette hát magát. T. matematikus-kriptográfus (titoktanász), informatikai és általános biztonsági kérdések szakértője, sőt versíró is, mert gondolatait matematikailag pontosan megfogalmazza, ám az érzelemhez költemény kell. Szóval csodabogár, sajátos srófra járó agy, érdekes és progresszív figura.

1976 végén Ferge Zsuzsa felhívta: javasolják egy hat hónapos amerikai ösztöndíjra. Akkor egy külföldi ösztöndíj, főképp az USA-ba... T. mégis azt felelte: Zsuzsa, ne haragudjon, nekem most születik a gyerekem, én nem tudok Amerikába menni! Elállt a tudós asszony lélegzete: gondolkodjon rajta, holnap visszahívom. T. másnap is ugyanezt mondta. Ferge: "Tamás, maga nem normális!" Aki T. helyett megkapta az ösztöndíjat, öt évet töltött kinn.

Ez az "apás szülés" története.

 

- Nem szeretek utazgatni. A fejem Amerikában is úgy működik, mint itthon, és ezt az országot akartam szolgálni. Nyakig benne voltam matematikusként a társadalomtudományi kutatásokban. Napi három-négy óra alvás ellenére is szerződéseket kellett visszautasítanom. Publikáltam hazai és külföldi folyóiratokban, számtalan kutatásban használták eredményeimet. A 80-as években mint szellemi szabadfoglalkozású el tudtam tartani háromgyermekes családomat, sőt kertes házat is építettem.

- A három óra alvás genetikai adottság, vagy önsorsrontó munkamánia?

- Előfordult, hogy egy hétig nem aludtam. Csodálkoztak: ez még mindig él? Ötvenöt évesen már fáradékonyabb vagyok, öt órát is alszom. De a munka a hobbim, és a szellemi elfoglaltság lényege, hogy az ember mindig gondolkodik.

T. mámoros előadó. Most, közbekotyogásaim miatt a harmadik órában, jegyzi meg, még szóba sem került, amiről leginkább szeretne beszélni.

Hét éve fogalmazta meg először, hogy a 21. század infosance, azaz információs reneszánsz kor! Hogy is van ez? A reneszánsz előtt a középkor azért volt "sötét", mert az ismeret, a tudás az egyház monopóliuma volt. A társadalom csak erre a szellemi mankóra támaszkodhatott, ezzel elbicegett, de ha kirúgták alóla, satnya izomzata miatt összeesett. A reneszánsz ablakot nyitott a világra; a szemlélődés, a szellemi szabadság, a gondolkodás nagyszerűségét adta.

- Az egyház helyett ma a számítógépek, az IT (információtechnológia) mankójára támaszkodunk. Tévedés a temérdek "csodás" eszközt a tudással azonosítani. Nyomaszt, hogy az elektronizáció lényege nem jut el az emberekhez. Vegyük ki mindenből a legjobbat - legyen digitális fényképezőgép, legyen mobil, legyen számítógép - de az ember ne hagyatkozzon teljes mértékben a gépekre, ne hagyja amortizálódni a gondolkodást. Minek a tíz megapixeles fényképezőgép, amikor hétköznapi célokra egy-két megapixel is elég? Minek a több gigahertzes processzor, a több száz gigabyte-os tároló, ha csupán levelezésre, szerkesztésre vagy játékra használjuk a számítógépet? Felesleges az elképesztő technikai lehetőségeket ilyesmire pazarolni, miközben az informatikai és általában a biztonság alapvető problémái megoldatlanok.
Egy olyan bonyolult rendszer, mint a társadalom, számos nézőpontból szemlélhető. Az európai kultúrák hajlamosak fehéren-feketén látni a világot. Ami nem jó, az rossz, nincs más alternatíva. A keleti kultúrákban "elfér az élet ezerfélesége. Százfajta jó van és százfajta rossz. Európa hajlamos a megbélyegzésre. Véletlen lenne, hogy itt törtek ki a világháborúk? Magyarország Európából is kirí, olyan elemi erővel buzog a gyűlöletszító gondolkodás. A média is inkább csak erősíti ezt.

- Elkeserít, hogy tehetetlenül kell végignéznem a szakmai és társadalmi problémák megoldására felhalmozott ismeretek kallódását.

Amint Hiller István bejelentette, hogy 2008 a reneszánsz éve lesz, T. nyomban írt neki, hogy az infosance társadalom programjánál reneszánszabb dolog el sem képzelhető. A klasszikus reneszánsz értékek a 21. századi technikai lehetőségekkel párosítva talán ismét összetarthatnák az embereket, erre szellemi műhelyt, klubrendszert, majd társadalmi programot lehetne létrehozni. A miniszter még nem válaszolt.

T. megtette az első lépést, megírta az infosance "himnuszát", az Emberi kiáltványt, amiért, ha babérkoszorú nem is jár, sok egyetértőre számíthat:
"Elég! Elég.
Elég a szennyből, a sárból!
Elég a gyűlölet-politikából!
Alkotni szeretnénk!
Dolgozni, szeretni!
Harmóniába' élni! Nem adni, venni"
- szól az első hat sor.

Bár T. az informatikai szakma jeles művelője, szakírója, és több alvó találmánya van (a pénz- és dokumentumhamisítás elleni biztonságos védelem, feltörhetetlen bankkártyák, bankok biztonsági rendszere, spam nélküli levelezőrendszer, tv-játékműsor-szabadalom stb.), mégis egyik leghőbb vágya, hogy e kiáltványt egy mondandójával azonosuló színész adja elő. Terjesszék.

- Bánt, hogy szemétkosárba sem való ideákkal züllesztik, rombolják a társadalmat. Nem én akarok szerepelni, a nevemet akár meg sem kéne említeni. Olyan gondolatokat szeretnék eljuttatni az emberekhez, amelyek vagy szakmailag, vagy a társadalom békéje szempontjából fontosak.

T-nek nincs kapcsolati tőkéje, nem szervező alkat: tipikus magányos farkas. Nem lovagolt, vadászott együtt senkivel, külföldi, hazai karrierépítéssel nem törődött, disszertációt másoknak írt, magának nem. Polihisztor módon maga találta ki és oldotta meg a feladatait, ami infosance ide, infosance oda, korunkban nem igazán nyerő. Őt csak saját készítésű, eklektikus honlapján lehet megtalálni ( www.titoktan.hu ), meg napi húsz órán át a dolgozó szobájában.

De nehogy valami savanyú tudósra tessék gondolni! Rajongással mesél szerteágazó szakmai munkájáról. Trilógiájának köteteiben is bizonyítja, hogy a New York-i ikertornyok elleni terrortámadás kivédhető lett volna, ha nem vall csúfos kudarcot a Földet lefedő kémműholdak adatainak elemzése.

- Mikor hallott utoljára páncélszekrényrablásról? Ha értelmetlenné teszünk egy bűncselekményt, felhagynak vele. Ez a bűnmegelőzés mottója. Hiába megy a páncélszekrényhez gépágyúval a rabló, hiába üti be az alkalmazott a helyes kódot, a szekrény csak 10 perc múlva nyílik ki, ám a csendes riasztás miatt ezt normális rabló nem várja ki. Maradt a páncélautó meg a nyitott pénztárak. Ha rablás esetén festékpatronnal értéktelenné tennék a pénzt, akárcsak a postások tárcájánál, egyik hónapról a másikra töredékére lehetne csökkenteni ezt a bűncselekményfajtát is. Tehetetlenséget érzek, mikor látom, mi mindent lehetne megoldani. Engem nem a bűnüldözés, hanem a megelőzés foglalkoztat, a biztonság, amivel inkább csak szavakban buzgólkodnak.

Erre nehéz felelni. T. a Titoktan első kötetét szenteli a válaszra. B. Franklin szerint: "Hárman akkor tudnak titkot tartani, ha közülük kettő halott."

- Ha például itt ülne egy kínai, számára egész beszélgetésünk titok lenne, pedig semmi ilyesmiről nincs szó.

Vannak tipikusan magyaros titkok, rejtélyek is. Például T. az NKA egyéves ösztöndíjával megírta a Titkosítás a szépirodalomban című kéziratát Micimackótól Orwellig, benne van Verne három titkosírási rendszere és sok más nálunk eddig nem publikált csemege, de a könyv kiadását az NKA már nem támogatta. Titok? Kuriózum? Vagy ahogy T. nevezi az ilyesmit: RejTény?

- Miből él?

- Harminc év óta hű vagyok a szellemi szabadfoglalkozáshoz, ami napjainkban gyakorlatilag hivatásos munkanélküliséget jelent. Pedig az évtizedek során felhalmozott szellemi tőkém hasznosításából a megvalósítók sokkal többet keresnének, mint én.

- Mi az ajánlat T. úr?

- Kultúrtörténet a titkosítás szemüvegén át, hasonlóan, ahogy azt a fizika szemszögéből Simonyi Károly tette. A titkosítást kultúrtörténeti szempontból még nem dolgozták fel, pedig a titkosítás mindig a társadalmi folyamatok centrumában volt, polihisztorok foglalkoztak vele, kevesen tudják, hogy az egész számítástechnika a titkosításból fejlődött ki. Videosorozat is lehetne belőle, vetíthetnék a tévében, az iskolákban, hangalámondással el lehetne adni külföldre. Televíziós játék találmányom teljesen új konstrukció, nem egy ismert játék variánsa, hasonló sincs hozzá. Szerencsejáték szabadalmamra egy illetékes ismerős megkérdezte: "Láttál te már magyar szerencsejátékot?" Ajánlották, menjek el Los Angelesbe, ott biztos megveszik, és onnan haza lehet hozni... Hát hiába maradtam volna itthon? A második kivándorlási hullámból néha visszatérőket tárt karokkal fogadják. Meséljék el, hogy kell modern társadalmat kreálni, és ők osztják az észt. Aki itthon tette a dolgát, próbált egy jobb társadalmat csinálni, az nem érdekes, hiszen nem Amerikából jött.

- Mégis el kellett volna menni?

- A gondolatokhoz azelőtt sem kellett utazgatni, ma a világháló jóvoltából még kevésbé szükséges. Ez a felfogás egzisztenciálisan ugyan nem bizonyult hatékonynak, de szerencsémre, amikor a családnak leginkább szüksége volt rá, nemigen szenvedtünk hiányt semmiben. Számomra igazi élmény volt, hogy rajtam kívül senki sem fürdette a gyerekeimet. Minden este fél nyolckor ez volt a programom. Mikor első gyermekem, Eszter, friss diplomásan megkérdezte, mit szólnék hozzá, ha elmenne Angliába bébisziternek, azt mondtam: ha elég erőt érzel hozzá, próbáld meg! Az én történetem csak megerősíti az elhatározásodat. Ma Londonban angol diplomásként angol gyerekeket tanít.

- A másik kettő, a család?

- Rokonaim nincsenek. Szüleim meghaltak, a családot kiirtották. Középső lányom Fanni fotós. A legkisebb, a húszéves Ádám, azt hiszem a zenei pályán fogja megismételni az én küzdelmeimet. Én is folytatom, és tekintélyes mennyiségű munkám befejezésében új párom odaadóan támogat.

Címkék: matematika, pünkösti