Dénes Tamás matematikus 

 e-mail: titoktan@freemail.hu

 

 


I N F O S A N C E

 

a jövő INFOrmációs renaisSANCE társadalmának esélye

 

 

 "A tipikus amerikai világban az információ

 sorsa az, hogy áru lesz, venni és eladni lehet.

 Nem az én dolgom, hogy azon akadékoskodjam,

 hogy ez a kereskedői álláspont erkölcsös-e vagy

 nem, durva-e vagy finom. Az én dolgom az, hogy

 kimutassam:  ez az álláspont az információ és a

 vele kapcsolatos fogalmak félreértéséhez és

 félrekezeléséhez vezet."

 Norbert Wiener 

 

 

 

A jelek, jelsorozatok minden ember számára érzékelhetők, míg azok csak bizonyos vonatkoztatási rendszer (értelmezési keret, dekódoló rendszer) birtokában értelmezhetők. Ugyanazon információ tehát az egyik embercsoport számára jelentéssel bíró ismeret, míg mások számára értelmetlen jelsorozat (adat). Évtizedekkel ezelőtt így írt  erről Rényi Alfréd Ars matematica  című könyvében:

 

"Amióta információelmélettel foglalkozom, sokszor eltűnődtem azon, hogy fér el néhány verssorban összehasonlíthatatlanul több információ, mint egy ugyanolyan hosszúságú, maximális tömörségű táviratban."

 

Mivel az emberiség számára évezredek óta az információk rögzítése, továbbítása technikai nehézségeket jelentett (szöveg nyomtatás, később hang, képrögzítés, terjesztés, tárolás, stb.), így elődeink hozzászoktak ahhoz, hogy többnyire az új ismeretek közvetítésére, átörökítésére korlátozták tevékenységüket. A tömegtermelés -mint sok más területen is- megtette hatását és az információ ma már technikailag könnyen előállítható jel formáját alapvetően elválasztotta annak jelentés tartalmától. Hasonló folyamat zajlott a betűírás többezer éves kialakulásánál, míg napjainkban exponenciális sebességgel termeljük az adatokat, de nem áll ez az ismeretek gyarapodására.

 

Az információipar, mint a XX. század második felének új és egyre hatalmasabb ágazata, megkezdte és rohamos méretekben folytatja az információ tömegtermelését. Ezen új ágazat alapanyaga, félkész és végterméke is az információ. S mint a fogyasztói társadalmak működési törvényei ezt diktálják, ez az ágazat is visszafordíthatatlan versenyfutásba kezdett önmagával.

 

Ahogy megjelent a távíró, telefon, kábel nélküli információátvitel, majd ezek újabb és újabb változatai, végül belépett a számítástechnika, digitális és műholdas adatátvitel az információiparba, ez mind-mind magában rejtette a Föld egyetlen globális társadalommá zsugorításának lehetőségét. Az emberiség (egy része!) elérkezett egy olyan társadalmi modell beteljesedésének lehetőségéhez, amelynek középpontjában az információ áll, legnagyobb hatású ágazata az információipar, ez az INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM. Napjainkban még a valóságot talán jobban kifejezné az "adat-hír dömping társadalom" elnevezés.

Ahogy a fejlett országokban az elektromosság nélkülözhetetlenné vált az élet minden területén és kialakult a teljes elektromos függőség a társadalomban, úgy vagyunk szemtanúi annak, ahogy kialakulóban van az információfüggőség (ezen belül is egyre nagyobb teret hódít az elektronikus információ!) az e-társadalomban. A számítógépes nemzeti és világhálózatokon óráról-órára szaporodnak az adatok, üzenetek, az emberek milliói számára percek alatt elérhető információk. A sajtó, a tömegkommunikáció, a médiák, a reklámhordozók ontják az üzeneteket, adatokat, híreket és álhíreket.  Kezdenek tehát kialakulni az INFORMÁCIÓ FÜGGŐSÉG tünetei, bár itt is a valóságot jobban kifejezné az "adat-hír függőség" elnevezés.

 

Az információtechnológia alkalmassá vált az idő és a tér távolságainak szinte nullára zsugorítására. EZ A JELENSÉG TESZI AZ INFORMÁCIÓROBBANÁST KORSZAKHATÁRRÁ ÉS AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALMAT ÚJ TÁRSADALMI FORMÁVÁ.

 

Feltehetjük a kérdést, hogy vajon George Arthur Orwell 1949-ben megjelent „Ezerkilencszáznyolcvannégy” című regénye valóban utópiának tekinthető ?

„Az embernek annak tudatában kellett élnie, hogy lehallgattak minden hangot, amit kiadott, s a sötétséget leszámítva minden mozdulatát megfigyelték.”

A választ 50 évvel később, napjaink világméretű felismerése adja meg. Ez az ECHELON rendszer (lásd [2]), amelyet „NAGY FÜLEK”-nek is mondanak és amely szinte tökéletesen megvalósította Orwell „utópiáját” !

Az egyénről tehát egyre több személyes információ tárolódik, ugyanakkor az egyén számára egyre áttekinthetetlenebb az az iszonyú mennyiségű információ, amely számára idegen formában, virtuálisan áll rendelkezésére. Ez a virtualitás, az információ-szolgáltatók fokozódó elszemélytelenedése a forrása az egyén elszigetelődésének.

 

A KIALAKULÓBAN LEVŐ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM tehát BIZTONSÁG SZEMPONTJÁBÓL JÓVAL SEBEZHETŐBB AZ EDDIGIEKNÉL (lásd [1]).

 

A klasszikus kommunikáció magában rejtette a személyesség, az azonosíthatóság jegyeit. Sajnos ma már csak az etikett világára szűkültek az emberi megbecsülés, tisztelet olyan megnyilvánulásai, mint a bemutatkozás, kézfogás, meghajlás. A levelezés az aláíráson kívül is teljes terjedelmében tartalmazta a kézírás személyes jegyeit. Később az írógépes, majd a számítógépes papír alapú levelezés megőrizte a kézi aláírást, valamint a hitelesítő pecsétet, mint a küldő személyazonosításának eszközét. A klasszikus kommunikációban tehát a személyesség (vagy a személyiség 'lenyomata') mindkét irányban alapvető szerepet játszott. A kommunikáció első lépése a KÖLCSÖNÖS BEMUTATKOZÁS volt, ezt követte a most már egymás számára azonosítható felek kommunikációja.

Az így kialakított kétoldalú 'függőség' (Te tudod, hogy én ki vagyok, én tudom, hogy Te ki vagy), kölcsönös ellenőrizhetőséget és ezáltal KÖLCSÖNÖS BIZTONSÁGÉRZETET teremtett.

 

Az információ alapú társadalom azonban a tömegesen és gyorsan elérhető információdömping oltárán feláldozza a személyességet és egy 'FEKETE DOBOZ' modellt valósít meg. Ebben a modellben egy óriási információtárolóval /ez a 'fekete doboz'/ kommunikál minden felhasználó. A felhasználók EGYMÁS SZÁMÁRA ISMERETLENEK és csak a 'fekete doboz'-nak kell bemutatkozniuk, azaz névjegyet (azonosítást) adniuk, fordítva ez ellenőrizhetetlen. Ma az internet egyik fő vonzereje a "globális névtelenség", ami egyúttal számos visszaélés és bűncselekmény forrása is.

 

A modell tehát úgy működik, hogy mindenki egy közös dobozba ('fekete doboz') helyezi be az információit (lehet az személy, cég, intézmény, stb.) és ebből mindenki annyit vehet ki, amennyire a 'fekete doboz' engedélyt ad. A FÜGGŐSÉG tehát EGYOLDALÚ, ami KISZOLGÁLTATOTTSÁGOT és ezért BIZONYTALANSÁGOT eredményez a felhasználóknak.

 

A probléma az információs társadalom kulcskérdéséhez vezet. A XX. század 30-as éveiben A.M.Turing az automaták elméletének atyja fogalmazta meg az alábbi gondolatmenetet:

"Azt állíthatjuk, hogy egy gép gondolkodik, ha kérdéseket tehetünk fel neki, éspedig tetszőleges kérdéseket és az úgy válaszol, hogy ha nem 'nézünk oda', nem tudjuk, hogy a felelet géptől, vagy embertől származik-e."

 

Turing gondolatmenete látnoki volt, ugyanis tökéletesen illeszkedik az információs társadalom globális kommunikációs hálózataira (lásd [5]).

A kommunikációs hálózat minden felhasználója valóban egy monitor előtt ül és kérdéseket tesz fel. A monitoron megjelenő válaszok tartalmából azonban, ha odanézünk sem dönthető el biztosan a válaszoló 'személye', így annak valódi, vagy virtuális volta sem ! (Természetesen itt a 'személy' jelölhet csoportot, céget, szervezetet, stb.)

A válaszoló 'személyének' bizonytalansága felveti az ÁLTALUK KÉPVISELT INFORMÁCIÓK VALÓDISÁGÁNAK, A VIRTUÁLIS INFORMÁCIÓKNAK a problematikáját. Ez az elektronikus kommunikációs rendszerek és így az információs társadalom kulcskérdése, ez a GLOBÁLIS TITOK.

 

Egy valóban 'tudás alapú társadalom' csak a biztonságos ismeretekre, azaz a tudás biztonságára épülhet!

Miért vetődik fel egyáltalán a biztonságos kommunikáció, a biztonságos információ, a biztonságos (biztos) ismeret problematikája ? Hiszen a valóban új ismeretek termelésének laboratóriumában, a tudományban például idegenül csengenek ezek a fogalmak. Különösen idegenek ezek a fogalmak az igazi tudóstól, akinek mint A.Eistein mondja, a nehezen megérthető világegyetem az ellenfele, de ez nem szegül szembe rosszindulatúan a megértési szándéknak: "Az isten ravasz, de nem rosszindulatú."

 

Pontosan az információ tömegcikké válása, az információipar tömegtermelése, az információ birtoklásának és manipulálásának hatalmi ággá válása miatt került felszínre a biztonságos információ problematikája.  Tökéletesen reprezentálja e problémakört az INTERNET története, mint a globális kommunikációs modell, napjaink információs társadalmának megtestesítője, már-már szimbóluma. Ez a történet azonnal rávilágít az információbiztonság megrendülésének rejtett okaira.

 

Az INTERNET legrégibb ősének az MIT (Massachusetts Institute of Technology) 1962-ben megvalósított próbálkozása tekinthető, ahol részben megalapozták az úgynevezett "galaktikus" hálózatok elméletét, másrészt 1961-ben ugyancsak megalapozták a csomagkapcsolás elméletét. Az egyetemen megalapozott elméleti eredmények alapján 1965-ben megvalósult az összeköttetés egy bostoni és egy kaliforniai számítógép között, alacsony sebességű kapcsolt telefonhálózati vonallal.

Az 1966-67-es években létrejött a kaliforniai UCLA Egyetemen a hálózati mérőközpont, ez volt az ARPANET-nek az első csomóponti berendezése.

Az ARPANET 1971-72-ben továbbfejlesztésre került, s egyre inkább közelített a mai INTERNET hálózatokhoz. Ebben az időben a hálózat fő felhasználása a kutatók, fejlesztők közötti elektronikus posta szolgáltatás. Ekkor a résztvevők (felhasználók) alacsony száma és aránylag homogén működési területe miatt nem játszott lényeges szerepet a hálózati kommunikáció biztonsága. 1972. végén jelent meg a szabad architektúrájú hálózatok gondolata, majd az 1980-as években kezdődött el a személyi számítógépeken és munkaállomásokon alapuló lokális hálózatok elterjedése. Ez később az 1980-as évek végén vezetett az INTERNET mai architektúrájának megalkotásához.

Ez a két alaptulajdonság /nyílt struktúrájú hálózat és csomagkapcsolás/ teremtette meg azt a több évtizedes látomást, hogy egy világhálózat kerekedjen ki, amely számítógépek millióit tudja összekötni azok földrajzi elhelyezkedésétől függetlenül.

Ekkor megjelentek az INTERNET szolgáltatók és az INTERNET széles körben elterjedt a nem kutató, fejlesztő környezetben is, azaz az INTERNET egy kereskedelmi szolgáltatássá vált. Az INTERNET felhasználók száma 2002-ben becslések szerint eléri a 400 milliót.

 

Az INTERNET környezete tehát jelentősen megváltozott. A közös kutatást végző kollegiális kapcsolatban lévő kutatók mellett sok esetben megjelentek az igen veszélyes helyzetek, bűnözésre hajlamos egyének, így a globális kommunikáció eszköze részben a szervezett bűnözés eszközévé vált.

Különösen súlyos a probléma, ha figyelembe vesszük, hogy ma már az INTERNET egy óriás információtároló szerepét kezdi betölteni, amelynek tartalmától emberek százmillióinak valóságos (vagy virtuális) tájékoztatása függ. Ugyanakkor az INTERNET szolgáltatások már ma is messze túlmutatnak az elektronikus levelezésen és olyan bizalmi szolgáltatások vannak terjedőben, mint az elektronikus kereskedelem, a home banking, stb.

Kezdenek összeolvadni az elektronikus információtárolás és továbbítás különböző eszközei egy "mindentudó elektronikus kommunikátorrá", amely szinte láthatatlanul vezérli, irányítja életünket.

 

Jelenleg tehát az INTERNET a valódi biztonság utólagos megteremtésének problémájával áll szemben, melynek megoldása kulcskérdése a biztonságos információs társadalomnak.

 

Szeretném felhívni az Olvasó figyelmét arra, hogy a titkokról, a titkok elrejthetőségéről és megőrizhetőségéről minden korban jelentősen megoszlottak a vélemények. Az információ-biztonság, mint bármely biztonsági terület tehát nagymértékben függ a társadalmi közfelfogástól, az úgynevezett veszélyérzettől is. Íme két különböző korból származó szélsőséges felfogás:

 

Benjamin Franklin: „Hárman akkor tudnak titkot tartani, ha közülük kettő halott.”

 

Henry L. Stimson: „Úriember nem olvassa mások levelét.”

 

Benjamin Franklin véleménye a XVIII. század végéről származik, Henry L.Stimson az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere volt az 1920-as évek végén. Fenti szállóigévé vált mondása alapján 1929. október 31-én bezárta kapuit az USA rejtjelző szolgálata (a Black Chamber). Míg az egyik vélemény a titok elrejtésébe vetett maximális bizalmat, addig a másik a szélsőséges bizalmatlanságot fejezi ki. Vajon a ma már köztudomásúvá vált, egész Földünket behálózó és a teljes e-kommunikációs forgalmat „figyelő” ECHELON (műholdas lehallgató rendszer, lásd [2]) ismeretében a mai valóság melyik véleményhez áll közelebb ?

 

Az információs társadalom alapkérdése tehát a VALÓSÁGOS VAGY VIRTUÁLIS JÖVŐ.

 

Az idézett Turing féle eldöntési probléma, amely a XX.század első felében csupán elmeélesítő filozofálgatásnak tűnhetett, pontosan ma, az információs társadalom küszöbén válik társadalmi kulcsproblémává. A probléma lényege az, hogy egy részben (vagy egészében!) virtuális információkkal feltöltött fekete doboz rendszer, a 'gyanútlan felhasználó' számára eldönthetetlen módon VIRTUÁLIS VALÓSÁGOT állít elő. A 'virtuális információ' tehát minden eddiginél komolyabb veszély (részletesebben e témáról lásd [5],[6]).

 

 

A tudás alapú információs társadalom tehát olyan távoli célnak tekinthető pozitív jövőkép, amelyhez nem vezet egyenes út a mai információsnak nevezett társadalmi formációkból. Ugyanis a szabad(versenyes) információ (adat, hír,...) tömegtermelést olyan emberi kultúrákon nyugvó vonatkoztatási rendszerekbe kell terelni, amelyek felhasználva a magas szintű technikai lehetőségeket, el tudják végezni az  információ ismeret transzformációkat (ezt támasztja alá Prószéky Gábor [8] cikkében:”A nyelvi processzoroknak ezért nemcsak a keresésben, hanem a szövegek megértésében is segíteniük kell.”).

Így érhető el, hogy a felvázolt globális kommunikációs modell "fekete doboza" ne csupán óriási információ halom, hanem rendszerezett emberi ismeretek funkcionális gyűjteménye legyen.

 

Érthető tehát, hogy ha a globális kommunikációs modellben ismereteink megszerzése egyetlen kommunikációs köldökzsinóron kötődik a "fekete dobozhoz", úgy az abban elrejtett virtuális információk virtuális ismereteket és így virtuális valóságot generálnak.

Ez az egyenlőre csupán elméleti lehetőség az emberiség számára beláthatatlan veszélyeket rejt:

AZ INFORMÁCIÓK TÖMEGÉT ÉS AZ EZEKET TÁROLÓ ÉS MŰKÖDTETŐ RENDSZEREKET BIRTOKLÓ HATALOM MANIPULÁCIÓS LEHETŐSÉGÉT AZ EGYES EMBEREK, CSOPORTOK, SŐT AZ EGÉSZ TÁRSADALOM FELETT !

 

Ördögi eszköz lehet ez, a nevezzük "információs fegyver"-nek, amellyel észrevétlenül lehet láthatatlan rabszolgaságba sodorni emberek millióit.

 

Ezen gondolatok megfogalmazása közben (lásd [4]), az élet történelmi választ produkált a szinte még fel sem tett kérdésekre. 2001. szeptember 11-én a Földünket körülvevő információpajzs, akárcsak a természetes védelmet nyújtó ózonpajzs, kilyukadt !

Az ECHELON szimbolikus jelentései (harcvonal, harcrend) valóságossá váltak, a fenti kérdések megelevenedtek és a sok milliárd dolláros titkos befektetés, amely a "terrorizmus elleni védekezés zászlaja alatt" az elmúlt két és fél évtizedben történt, nyilvánvaló kudarcot szenvedett (lásd [2],[6]). A dollár milliárdokkal a titkosítás több száz éves módszerei, a sztegonográfiai módszerek (lásd [3],[4]), a rejtjelzés nélküli rejtés, a szöveg a szövegben, kép a képben módszerei állnak szemben. A sztegonográfia elektronikus renaissance-át éli. A szomorú az, hogy mint a történelem során már annyiszor, elsőként a rossz oldalon. Sajnos ismét beigazolódott A.Einstein igen bölcs gondolata: "A történelem mindössze arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből."

2001. szeptember 11-e óta a titokról, a globális kommunikációról, az e-világ biztonságáról alkotott "egyértelmű" képet kényszerül az emberiség "átfesteni". A történelem dupla felkiáltójellel hívta fel mindannyiunk figyelmét arra, hogy a jövendő információs társadalom kulcsfogalma a biztonság legyen !

 

Az információs gyarmatosítás nyomasztó víziója helyett lássuk be, hogy bölcsebb, ha a valódi és virtuális titkok megkülönböztetésére idejében felkészülünk.

 

  A JÖVŐ BIZTONSÁGOS TÁRSADALMA TEHÁT NEM LEHET ÜZLETI VÁLLALKOZÁS !

 

Norbert Wiener az információelmélet és a modern kibernetika megalkotójának idézett gondolata, így nem csupán az információra, hanem az információn alapuló, egyre több titkot felhalmozó információs társadalomra is igaz. A Wiener által jelzett „félreértések” társadalmi méretekben végzetesek lehetnek.

 

Eme végzetes „félreértések” elkerülésének igazi esélye, az információs társadalom ma még elérhető nagy lehetősége, egy neorenaissance, egy modern információs renaissance kor, azaz a XXI.század INFOSANCE korának megteremtése, amely tulajdonképpen egyesíti a klasszikus és modern értékeket, vagyis az emberi értékek, az alapvető természeti és társadalmi törvények sokoldalú megközelítése, a modern technika, az infokommunikáció eszközeinek segítségével. Az INFOSANCE tehát a gondolkodó ember klasszikus képességeinek optimális egyesítése a mindent átszövő, globalizálódó e-technikával és az egyre teljesebb, biztonságosabb információ birtoklásával. Az INFOSANCE elnevezés tehát egy olyan e-társadalom képét rajzolja fel, amelynek középpontjában egy új, modern renaissance e-mber áll.

 

A középkori renaissance újra kinyitotta a középkori egyház által egészen beszűkített gondolkodást és a valós világ sokoldalú, kreatív szemléletére "nyitott ablakot". Fellazult az egyház által kézbenntartott, egyetlen szálon függő információ-monopólium, amely az ismeretek és ezáltal a gondolkodás teljes uralmát jelentette. A gondolkodó ember "eldobta a dogmák mankóját", mellyel éppen csak "járni" volt képes és újra szabadon szárnyalhatott a gondolat. 

A XX.század, amely száz év alatt, több ezer évnyi technikai (eszköz) fejlődést hajszolt át a "civilizált" társadalmakon, újra "mankóra" ítélte az emberi gondolkodást. Csak most az egyház helyett, a technikai eszközök narkotikus függősége, a fogyasztói társadalom mesterséges rohanása kényszerítette rá az emberekre a szabad, kreatív gondolkodás helyett, a tisztán racionális mintakövetést, az eszközök kiszolgáltató "mankóját". Az INFOSANCE e-mber lehetősége tehát egy "új ablak nyitás", amely a felhalmozott óriási technika, a globális kommunikációs és informatikai rendszerek lehetőségeit egyesíti a renaissance mintájú szabad, szárnyaló, kreatív, emberi gondolkodással. Az INFOSANCE társadalma tehát kreatív társadalom, amely akárcsak az emberi kreativitás, a társadalmi túlélés alapfeltétele.

 

A 2002. év különös aktualitást ad eme neorenaissance gondolatoknak, mivel ebben az évben van Leonardo da Vinci születésének 550., Charles Babbage és Ny.I.Lobacsevszkij születésének 210., Bolyai János születésének  200. és A.M.Turing születésének 90. évfordulója. A felsoroltak mindegyike az emberi kreativitás, a szabad gondolkodás, a társadalmakat átívelő gondolatok zászlóvívője, vagyis igazi renaissance gondolkodó volt. Farkas János társadalom definíciója szerint (lásd [7] 17.oldal), helyük feltétlenül biztosított a fentiekben felvázolt INFOSANCE társadalomban:

„A társadalom szóval az egymással együttműködő emberek kultúrateremtő tevékenységére gondolunk. Ebben a jelentésében a különböző generációk közötti értékek és tapasztalatok átörökítést jelenti.”

 

Ajánlom ezeket a gondolatokat minden fiatal figyelmébe, akik egy olyan világba születnek, amely a kommunikációt hajlamos technikai bravúrnak tekinteni.

Legalább ennyire ajánlom eme gondolatokat mindazoknak a döntéshozóknak, akik egyszerre az információs hatalom birtokosai és az információs fegyver kiszolgáltatottjai.

 

 


Irodalom

 

[1] Dénes Tamás: Biztonságos Információ (s) Társadalom 

 INFO TÁRSADALOMTUDOMÁNY,  2001/53.

 

[2] Dénes Tamás: ECHELON az e-társadalom információpajzsa ?

 Híradástechnika, 2001/6.  14-19   

 

[3] Dénes Tamás: SZTEGONOGRÁFIA - rejtett információk rejtjelzés nélkül

 Híradástechnika, 2001/8.  15-21 

 

[4] Dénes Tamás: TitokTan Trilógia 1.rész:

 Kódtörő ABC

   Kriptográfia Mindenkinek

 Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 2002. 

 

[5] Dénes Tamás: Turing-teszt az információs társadalomban 

 Társadalomkutatás, 21.kötet 2003/3.szám 275-310

 

[6] Dénes Tamás: Kódolatlan gondolatok (2001. szeptember 11-e harmadik évfordulóján)
eVilág, III.évfolyam 9.szám, 2004/szeptember

 

[7] Farkas János: Információs- vagy tudástársadalom?

  Infonia-Aula Kiadó, Budapest, 2002. június 22.

 

[8] Prószéky Gábor: Az információ és a betűk

 eVilág, I.évf. 2.szám, 2002.május, 26-29.