Egy marad csupán, ... a SZERELEM

 

Szeretni annyi,
mint szenvedni azért akit szeretsz.
Miért van így?
Én nem tudom.
Te érted ezt?

De tudom,
hogy ha tudnám e bajt gyógyítani,
már értelmetlen lenne,…
mert nem lenne az, ami!

Még nincs reggel, csak hajnal,
de mégsem fáradt aggyal
keresem az illõ szókat,
míg szívem kohójában olvad,
megannyi izzó hang és betû,
õsidõk óta már (nem újkeletû),
a talán ki sem mondható gondolat,
a lélekmélyi szálakból álló fonat.

Míg szenvedéstõl csillogó arccal,
kagylónyi kínban fogant, igazgyöngy mardal,
s mint bányász odalenn a mélyben,
nem fáradtan, egyszerûn, ... eltökélten,
gondolat-tárnámból fejtem ki a szót,
- Neked a legszebbet, ...
a majdnem kimondhatót,
a csillogva csengõ, nemes ércet,
amit ajándékba adhatok Néked.

S lelkem csákánya tör-zúz a semmi anyagban,
csendben cseppen a rím a szívmélyi zajban,
s néha megcsillan a sok-sok szótlan érc között,
a cirmos pillanat, mely áttetszõ ruhába öltözött,
s szinte láthatatlan' lebben át a végtelen idõn,
míg bõre bársony illatát megérzem a tündéri nõn,
aki már örökre csak Te Vagy nekem,
ahogy megannyi, ... semmi érzésbõl
egy marad csupán, … a SZERELEM!

----------------------------------------------------------------------------------- (TDénesT)