Hallgat a pillangószárnyú lepke,
Figyelmesen száll a szellememre, ...
Tán éppen ÉRTEM lesz éber egy kérdõ tekintet,
aki az én számból lesi a szót, …
A fájót, az édest, a bölcsen hangzót,
a keserûn kacagót, … s az elhaló MINDEN-t!

S ha ÉRTEM …
majd e világ legmélyén lappangó lényegét, …
Vajon értem-é a magányt?
S, hogy valóság show-vá vált a lét?

Találkozik-e az EGY, azzal a másik EGY-gyel,
aki engem soha-soha nem felejt el?!
Akinek a SZERETLEK nem kegy,
és akivel örökké igaz, hogy EGY+EGY=EGY!

Utóhang:
S lám, az eredmény (eddig) csak EGY,
magam vagyok, s nem ÉRTEM,
mért nem rólam szól a kegy?!