Nem vagyunk barátok.
Nem is leszünk sosem.
Pedig hosszú évek óta
közelrõl kíséred életem.

Nem figyeltem rád,
Megszoktam már a léted.
Tudtam, … te vagy a fájdalom,
Nem kerestem az okot, a miértet.

Pedig régóta ismerlek,
Érzem minden rezdülésed,
Arctalan vagy nekem,
S egyszer, … csak … velem lesz véged.

 

Magadhoz szorítasz, mint a legjobb barát,
Abroncsként öleled mellkasom, …
Így nem szeretheti senki önmagát,
Ilyen õszintén, szívszorítón, ilyen nagyon!

Csak az, ki igazán szól, hogy "Vigyázz!"
Talán ez az utolsó alkalom,
Mert maga az élet a bú, a gyász,
S ha egyszer csak nem leszek,
Mi marad utánam?
A NEMLÉT (már nem is a fájdalom) …
ami végtelen vagyon!

T.Dénes T.