Élénken kattog a fejemben valami, sorsmélyi csend.
Fülelek, … próbálom meghallani,
de nem enged hozzá közel a rend, a kegyetlen szabály,
hogy "ne fülelj, ha éji óra jár"!

Ne keresd a csend mélyén a RENDET,
hisz csak ami hallik, az a való!
Az az ember, ki a sorsod mélyére rejtett,
a "megváltó" számára … az csak csaló.

Mert megfejthetetlen a lét,
keresni kár a keserv okát.
A csend szava az igaz beszéd,
abból értsd meg a választ magát!

Már nincsen EMBER,
aki velem hallaná e sorsmélyi kattogást!
Akivel együtt fülelni szép, …
akinek az én csendem a legszebb hallomás.

Akinek, ha elküldeném a bennem szunnyadó RENDET,
Benne vágyott virágként nyílna ki, …
s lennének belõle új virágok, egyre szebbek,
és mindnek lennének új GONDOLATAI!