Gondolkodtam - Szerettem -
É l t e m …

Sok-sok dalocskát írtak már költõk,
szomorút, szépet, vidámat, önzõt.
Afféle fölnõtt fejjel írtat,
amiken csak fölnõttek sírtak.
De ki gondol Ó, a gyermekekre?
Tán csak egy csekélyértelmû, barnamedve.

Aki emlékszik még a korra,
mikor õ bocs volt, … s úgy mondják:
"Nem volt semmi gondja" ...
mert mások viselték gondját.
Nem kérdezték, hogy mit szeret,
a nagyok így szóltak: "Ez még gyerek!"

És ha játszadozni vágyott,
keresett az erdõn egy-két száraz ágot,
s képzelete messze-messze szárnyalt,
álmában tündérekkel tárgyalt,
afféle dörmögõ forma hangon,
oly régen volt már, … de még ma is hallom.

A kicsi bocsból öreg medve lett azóta,
dörmögése mélyén zengedez a nóta:
"Már nem barna a bundám nékem,
ha brummogtam, sose féltem!
Nem volt hatalmam, se rangom,
mégis messze szólt a hangom.
Nézett is rám sok-sok állat,
Ez a medve sose fáradt?"

Mert, …
nem sokat aludtam kérem,
Sosem ültem csendben tétlen, …
S ha kellett … másokat medvemódra védtem.
Az idõ int,
és én elmegyek majd szépen,
de amíg voltam …
GONDOLKODTAM,
SZERETTEM,
ÉLTEM.
-------------------------------------------------------------------------- (T.Dénes T.)