Hópihe

Temérdek hópehely üldögél az utca kövén,
s remegõ lábak nyoma reccsen a hó tetején.
Az éj feketéjét fagyfehérre festi millió hópihe,
Vajon álmodik a táj?
S, ha nem, … hát békésen alszik-e?

Halkan zúg a szél,
megrázza a már-már szunnyadó faágakat,
áttetszõ jégcsapról cseppen le a fény,
s szikrát szór a fehér áradat.

Már nem hull több hószem a hóba takart tájra,
minden lábnyomhoz társul egy lélegzetnyi pára,
S lesz belõle apró megfagyott hópihe,
mely ennyit mond csupán: "Itt fagyok."
Aztán csikizve orrodra száll,
s onnan már nem kell továbblépnie.

A meleg puha orron kicsit elidõz,
Nem várja meg míg tavasz lesz,
s a nyár után beköszönt az õsz,
Csak apró cseppként húzza meg magát,
majd eltûnik rólad, …
és csak ennyit mondhatsz már: "Nahát!"

-------------------------------------------------------- ------------------------------------- (T.Dénes T.)