Kicsit megijedtem.
Hajnaltájt (még odakinn sûrû sötét vagyon),
alvásból pattant fel szemem,
S mindkét vesémbe belemarkolt
… valami elszánt szemét fájdalom.

Nem félek "attól", …
mitõl reszket minden ember.
De mégis bosszantott,
hogy kegyetlenül nem ereszt el,
csak szorít,
mint aki örökre marasztalni akar ágyamon.

Mit tehettem?
Még azt sem mondhattam,
hogy várhatott volna reggelig!
Markoltam én is mindkét kezemmel.
De nem múlt a kegyetlen szorítás, …
Lassan, lélegzetvisszafolytva, …
befordultam a falig.

Nem értettem a helyzetem, …
vagy inkább úgy mondom: "alig".
Mi történt velem álmomban,
éjfél után, … egészen hajnalig?

 

 

Az álmaimra nem emlékszem sosem.
Nem tudhatom hát,
hogy lepergett-e az egész életem?!

Vagy csupán …
Hajnaltájt (míg odakinn sûrû sötét vagyon),
vergõdõ alvásból pattant fel szemem,
S mindkét vesémbe belemarkolt
… valami elszánt szemét fájdalom.

Némán fetrengtem az ágyon.
Próbáltam bénának tettetni magam.
De rájöttem, hogy az életben …
még a halálnak is nagy ára van!

És most itt ülök,
s ijedten írom le a történteket.
Nem "attól" félek, …
De riaszt az elszánt szemét fájdalom, …
Úgy érzem,
kegyetlenül szorít az idõ, …
Sietnem kell,
nagy teher ül megfáradt vállamon,
Hogy még leírjam,
a világ RENDJÉRÕL szóló történetet!

T.Dénes T.