S a gyerek csak néz,
Kérdõ szemében még ott ragyog,
a világmindenségnek végtelen titka,
S az egyetlen válasz, hogy "Itt vagyok!"

De lám, a különös küldönc
osonva jár, fürge lépteit szedi.
A gyenge, gyanútlan gyermek,
már mint öreg összetört pohár kérdezi:

"Mondd, hogy raktak össze engem?
Mért szúrnak még mindig szilánkjaim?"
De a küldönc nem szólal meg a metszõ hidegben,
Végtelen halál a csók, …
szótlanra fagyott ajkain.

U.i.: Ó, én beszéltem, írtam, szóltam.
Szavakat véstem a porba, szónokoltam?
T.Dénes T.

 

Különös küldönc az élet.
Néha lassan csoszogva lép,
máskor futni, szaladni érzed,
S már el is tûnt a lét.

Kezdõdik, …
mint gyenge, gyanútlan gyermek,
Ki nyûgös, …
sírásra hajló szájjal követel.
Mintha …
óriás üresen kongó teremben,
Parányi üvegpohár vétlenül törne el.

Mindenki féltve nézi,
az apróka szilánkok ezreit.
Óvatosan lépeget,
Fél összerakni,
hátha majd egyszer eltörik megint.