Lassan már csak emlék …

A keserv korhadt darabjait rágom,
mennyi bûzös rothadás ül a világon,
és mind-mind a sok fog közötti résen,
mint sûrû õrlemény a pépben,
csúszik nyúlósan a torkom felé,
kiköpném én, hogy rengjen a föld belé!

Azokra fröcskölném a kifakadt gennyet,
akik hatalomba préselték a vén földi rendet,
és világra hozták e meddõ emberiséget,
s lassan ami emberi,
már mind-mind csak "idézet"!

Emlék, … elmúlt régi-régi szebb idõkbõl,
Mikor nõies nõ lett a lányból,
s szerelmes asszony a gyönyörérett nõbõl!

Lassan már csak emlék a fán megérett gyümölcs,
az önfeledt mosoly, az õszszakállú bölcs,
Kire lángoló szemekkel néz fel az ifjúi szellem,
S dacol a zsenge tûz megannyi elemmel, …
mielõtt szisszenõ izzó parázzsá válna,
és lobbanva fújja el a hideg elmúlása.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ (T.Dénes T.)