Legszebb Igazság !

Az igazság azé, aki végre kimondja,
Nem hagyja szétesni apró darabokra,
Nem viszi magával a földmélyi csendbe,
Megírja dalba, s lágyan énekeli egyre, …

Hogy íme itt a szó! elgyengült lényem helyett,
Egyszer, mint megfogant gyökérbõl hajt ki a levélmintájú erezet,
S minden igaz mondat kemény kérget von az évgyûrûk köré,
Ki tudja már, … a legszebb igazság vajon kié ?!

Ahogy nem keresi senki a rét legszebb virágát,
Sosem tollanként csapja a sas se a szárnyát,
Csak süvítve száll a magas szirtek fölé,
Ahonnan már a táj, … senkié … csak az övé.

A felhõk fölött biztosan másként látszik minden,
Ami idelenn oly drága, onnan belátható ingyen,
Odafenn nincs éjjel, csak fényben úszó nappal,
oly tiszta a táj, mint mesebeli tóban az apró aranyhal,

És amit kívánsz, … ha rögtön nem is teljesül,
Sasszárnyakon felszáll, s a legmagasabb szirtre ül,
Úgy tesz, mintha óvná a tájat, … pedig csak figyel,
A legkisebb pockot is meglátja, s nem törõdik többet semmivel.

Nincs többé véletlen, ... se majdnem, ... sem talán,
Az igazság ott feszül a magas szirt sziklás oldalán,
Tudja jól, hogy mindjárt lecsap az ártatlan pocokra,
S a kicsi szürke élet széthull darabokra.

Mégse mondja ki ordítva, hogy "Vigyázz!",
Az élet csekély reménye csak a mulya gyász,
Mert a halálnak nincs arca, s emberi képe se,
Mégis minden emberi életnek igazi részese!
… S e milliárd pici rész csak véges rabság,
… Mert ezekbõl áll össze a legszebb igazság!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ T.Dénes T.