Magányos verssor ül … rímtelenül
----- az elfehéredett papíron.
Várja a párját, … a tinta varázsát,
de ma nem jön el, … én már tudom.

Amott ül magában, … gyermekül,
--- betûit morzsolja, míg álomba szenderül.
S álmában várja az egyetlen rímet,
akibe' õ maga kiteljesülhet.

Görnyedten vár, … csak vár, …
--- a mészfehér papíron ma már,
Nem talál jelzõt, … sem igét,
sem szerelmes rímek egyikét.

Ám mégis, … türelem fonja át,
--- míg megismétli önmagát,
Így, … saját egyszerû ríme lesz,
egy magányos verssorral így van ez.

Nyoma sem marad talán,
------ az életpapír fehérebb oldalán,
De valamit mégis a rostokba véstem:
Itt voltam ... és nektek éltem.
--------------------------------------------------------------- (T.D.T.)