A napfelkelte és a naplemente
úgy hiszem kicsit rokonok.
Napfelkeltekor még látszik a remény,
naplementekor már felsejlenek a romok.

Az egyiknél a hajnal rak tüzet,
és faágak között szõ hálót a pók,
A másik már árnyakat lát,
amint éhesen nyugszanak le milliók.

Szürkül az égbolt, közelg a sûrû este,
Már készül a holdfény,
pedig még izzik a naplemente, …
Lehunyják szirmukat az összes virágok,
Csendesül a táj,
a nehéz nap után már csak aludni vágyok.

De még nem segít meg az álom,
vergõdnek a rímek fejemben, …
A megtaposott milliókat látom,
s éhes gyermekek sírnak fel a csendben.

Sóhajba hajlik a fájdalom nyögése,
A naplementének már csak árnya van,
és marad a remény,
hogy reggel majd felsejlik a napfelkelte fénye!

(T.Dénes T. )