Nehéz, bús éjsötét csend van.
Úgy ülök, mintha kõ volna derekamban, …
De nem figyelnék rá,
Ó, ha egyre csak nem kéne, …
mikor belényilall az egykor köves bal vesémbe.

A laptop képernyõjét nézem, bámulom.
Tán kicsit fáj,
hogy már nem rólam szól amit látok,
Bár azt se mondhatom, hogy "már unom",
meg, hogy ez az Internet maga az átok.

 

Nemrég még nem néztem mások korát,
a magamé meg egyáltalán nem érdekelt.
Én tartottam másoknak élet-iskolát,
De rájöttem, …
hogy nekem már az órarend betelt!

Kissé görnyedt a járásom, nem szálfa már.
Sokszor nem bánnám, ha jönne a halál, …
S megkönnyülne testem,
mit már csak vonszolok, …
Nem lennék oly NEHÉZ EMBER,
és nem nyomná terhem a vállatok!