Téli reggelen

Odvas fákon pihen a megfáradt téli Nap,
városszéli csendre száz kóbor eb ugat,
míg jeges arccal figyel
az északi széllel metszett tiszta tó,
s messzire hallik
a régen elfelejtett visszhang,
... a nyári "hahó!"

Nem szomorkás a táj,
csak csendesen figyel,
ahogy minden elesett napsugár
összekoccan egy-egy zúzmarás kis ágon,
miközben nem cserélne senkivel.

De csitt! Csak hallgassuk szavát!
Valamit mondhat mégis nesztelen:
"Szivárványfényû Nap süt át,
e vacogva fázó, szürke, téli reggelen."

Még süvöltve zúg a szél,
s mégis a sûrû lombú fákat suhogva hallani,
ahogy zöldellõ levélbõrû ágakkal,
cirmozva fognak egymásnak szerelmet vallani.

Még sötétben bújkál,
lopva oson a gyertyafényû hajnal,
jégvirág érik az ablakon,
reccsen a jég nagy zajjal,
S mégis a sûrû álom mélyén
már áttetszõ burokban ott a nyári valóság,
Mintha kérdeznék tõled egy szót,
s te egész életed válaszolnád.

-------------------------------------------------------------- (T.Dénes T.)