Látod-e ott fenn?
Látod-e, "mi urunk",
hogy idelenn sötét van?
Hogy már oly régen sötétben vagyunk?

S tudod-e,
Ó, "mindenható",
Hogy e sötétségben,
a te jóságod oly régen nem látható!

Mert haragszol,
Ádám és Éva óta,
Hogy teremtményed
a tudás vágyát gyakorolta,

És midõn szókincse
több vala, mint, hogy "Ó uram!"
és megtörte az "Ámen"-t,
Összezavartad nyelvét,
s leromboltad Bábelt.

S tudod-e,
Ó, "mindenható",
Hogy a "Lõn világosság"-ból,
nekünk csupán az árnyék látható!

Mert haragszol,
és hatalmad NEM,
csupán haragod végtelen, …
Mért nem érted meg végre,
hogy ember nélkül, te NEM LÉTEZEL!

Nem lehetsz te Úr,
ha teremtményed szolga, …
S uralkodsz odafenn,
míg idelenn szenvedünk
a sûrû-sötét porba'?!

Nem nyugszom hát,
míg szól a szám,
míg írni bír kezem,
újra meg újra megkérdezem:

Látod-e ott fenn?
Látod-e, "mi urunk",
Hogy hiába "Lõn világosság",
Mi itt lenn, régen sötétben vagyunk?

S tudod-e,
Ó, "mindenható",
Hogy e sötétségben,
a te jóságod eltûnt, …
s oly régen nem látható!

MERT …
Már alig vagyunk páran,
akik hiszünk abban,
Hogy bármilyen a holnap,
Millió alakban
fogan meg a mába'.
A szunnyadó remény elõl felszáll
a keservesen bús, homályos pára, …
Hogy majdan, … egyszer, … talán nagysokára,
Nem könnyes szemmel néz,
a szeretõ atya … esendõ fiára.

MERT …
Milliárdnyi fényes gondolatra ébred,
mind, aki ma szeretetmagot ültet el, …
S lehet-e szebb majd … akkor az ébredés,
Mikor lányom, fiam és összes gyermekem,
E szörnyû álomból,
nem egy "úr isten" országára eszmélhet fel?!

U.i.: Ó, én beszéltem, írtam, szóltam.
Szavakat véstem a porba, szónokoltam?-
---------(((T.Dénes T.)