Vigyázz a jelenre!

Ha süvít a fény, … van még remény!
(TDT)

A várandós jelenbõl fejlõdik
a majdan ifjú jövõ.
Igaz, a kezdetet sem értjük,
de úgy tartják, … végtelen az idõ!
Így hát nem ontasz könnyet
az elveszett néma percekér',
Hisz nem tudhatod,
a meg nem ismert jövõ,
vajon majd meddig ér?

Csak a múlt az,
mi mindig számonkérhetõ,
Az õ gyermeke a jelen,
s róla hallgat mesét majdan az ifjú jövõ, …
Míg játékos nappalok bújnak elõ
álom éjszakákon,
s régi mesékre alszik a kisded,
a végtelennek hitt világon.

Mert nekünk végtelen mind,
amirõl szinte semmit sem tudunk.
Végtelenül szeretünk,
s egymáshoz végtelenül jók vagyunk, ...
és persze végtelen a gondolat maga,
amit megálmodunk,
de ki nem mondunk soha.

Így nõ fel bennünk a végtelennek hitt jövõ,
melyet gondolatbölcsõben ringatunk,
s óvja-vigyázza, féltõn öleli az elfutó idõ.
Pedig érzi mind, ki vágyja,
hogy õ soha el nem jõ!

Hát vigyázz a jelenre,
hogy megbecsüld majdan a véget!
Ne bánd,
ha mormolja magában a régi szép meséket,
és hiszi a végtelent, … az örök élet végett!

-(T.Dénes T.)