DT                    D é n e s   T a m á s matematikus                                         TD

független szakértő            

   tdenest@freemail.hu

                                                                                                             

 

Ember vagy dokumentum csere?

(e-világi gondolatok)

 

Elszemélytelenedett e-társadalmunkban (elektronikus társadalom) egyre általánosabb, hogy különböző dokumentumokkal helyettesítjük, igazoljuk magunkat. A bankszámlánkkal egy kódolt kártyán keresztül létesítünk kapcsolatot, hivatalos intézményekben az adóazonosító, a TAJ, a személyi, vagy a lakcím kártyával azonosítanak minket.

Bár nyolcvan évvel ezelőtt senki nem sejthette, hogy mit fog jelenteni az elektronikus, digitális technikákkal behálózott információs társadalom, Kosztolányi Dezső mégis látnoki módon írta meg és már előre tiltakozott a dokumentummá silányodott emberi társadalom ellen:

„Beírtak engem mindenféle Könyvbe

és minden módon számon tartanak.

…

Nem az enyém már a kezem, a lábam

és a fejem, az is csak egy adat.

Jobb volna élni messze sivatagban,

vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt,

mivel beírtak mindenféle Könyvbe

és minden módon számon tartanak.”

(Kosztolányi Dezső: „A bús férfi panaszai”-ból)

 

És íme megvalósult. Ma már minden ember egy kártyacsomaggal a zsebében, vagy táskájában járkál. A kártyák különböző kódolt azonosítókat tartalmaznak és mind-mind arra hivatott, hogy helyettesítse azt az „elavult” gesztust, amikor Jóska bácsi, vagy Marcsi néni bement a körzeti rendelőbe és a körzeti orvos régi ismerősként így fogadta őket: „Jónapot Jóska bácsi (Marcsi néni)! Látom még kicsit nehezen mozog, felírok egy újabb gyógyfürdő kúrát, ha vége nézzen be hozzám.”

Manapság már a köszönést is a TAJ kártya beadása helyettesíti, majd a számítógépes nyilvántartási rendszerben keresnek, hogy egyáltalán létezünk-e, mert egyébként személyes megjelenésünk nem bizonyít semmit. Mindezek után kódolt bizonylatokat kapunk, amik a további helyeken (gyógyszertár, szakrendelő, stb.) igazolnak bennünket. Megfelelő mennyiségű dokumentum nélkül ugyanis nem tudjuk igazolni, hogy mi mi vagyunk. És bár hangoztatjuk, hogy az ember egyedi és megismételhetetlen, hogy mindenki különbözik az összes többitől, mégis a dokumentumok, amiket elektronikus (számító)gépek állítanak elő, amik szuper biztonságos kódokkal vannak ellátva, azok helyettesíthetnek igazán megbízhatóan minket.

Persze néha (egyre gyakrabban) felmerül a régóta mélyen lappangó kérdés: „A Jóska bácsit igazoló, furcsa, ember számára értelmezhetetlen kódokat tartalmazó dokumentum, valóban Jóska bácsié? A gép, vagy a gépet kezelő ember valóban tévedhetetlen? Véletlen (vagy szándékos) keveredés biztos nem következhet be a dokumentumok előállítása, vagy alkalmazása során?”

Vagyis az emberek egyedi és egyértelmű azonosítására régóta alkalmazott, úgynevezett biometrikus azonosító jegyeknek (kézi aláírás, ujjlenyomat, hang, stb.) vannak-e a dokumentumokra alkalmazható megfelelői? Ha igen, akkor még mindig nyitott a kérdés, hogy a kettőt, vagyis a személyt és a dokumentumot hogyan feleltetjük meg biztonságosan egymásnak?

A szegedi klinikán az elmúlt napokban bekövetkezett két idős ember koponyaműtétjének cseréje világosan mutatja, hogy napjainkban az emberek, vagy dokumentumok elcserélése pontosan ugyanahhoz az eredményhez vezet.

Lehet, hogy az ember elszemélytelenedése helyett, a dokumentumokat kéne „személyesebbé” tenni? Miért kell mindig katasztrófákon keresztül megfizetni az emberiség tanulópénzét?

A terrorizmus kiváltotta sokkos félelem következményeként az USA kötelezővé tette a vízumok ujjlenyomattal való kiegészítését (azonosítását). Az EU-ban szintén folyamatban van az útlevelek biometrikus azonosítóval való kiegészítése.

Talán az egészségügy és a hétköznapi életünk egyéb területei is egyszer előbbre kerülnek a fontossági rangsorban és akkor Jóska bácsi is ismét egyedi és elcserélhetetlen lesz!

 

 

 

Budapest, 2004. július 15.