Az „ERŐ” és az „ERÉNY” közötti szakadás,

mint a bizalomvesztés alapja

 

Dr. Farkas János

 

 

Mottó: „Az a haladás, amit mi civilizációnak nevezünk, technikában, tudományban, az erő személytelen kezelésében elért tökéletesedés. A morálban, az etikában nincs tökéletesedés. Minden technikai tökéletesedés magával hoz erőbeli növekedést, és ezt az erőt fel lehet használni jóra is és rosszra is. A mai társadalom legriasztóbb vonása az, hogy a technika által nyújtott erő újabban példátlan mértékben megnövekedett, viszont az emberi lények morális – vagy immorális – viselkedése, akik ezt a roppantul megnövekedett erőt kezelik, változatlan maradt vagy valójában talán rosszabbodott.”

(Arnold Toynbee angol történész)

 

  1. A bizalomvesztés elméleti megalapozása:

 

Ogburn amerikai szociológus az 1920-as években ismerte fel az úgynevezett „kulturális szakadékot” (cultural gap) a technika és a kultúra között, mely szerint az emberek egyre kevésbé tudják uralni a saját maguk által kifejlesztett technikai eszközöket, mivel kulturálisan és morálisan elmaradnak a technikába épített potenciálokhoz képest. Ez a metafóra hasonlít Goethe bűvészinasáról szóló történetre, aki már nem tudja visszagyömöszölni a palackba az általa kiengedett Szellemet. Dessewffy Tibor pedig az „Erő” és az „Erény” szembeállításaként jellemzi ezt a csapdahelyzetet. (Erő és Erény: Félelem és szorongás a posztkommunizmusban. Népszabadság, 2000. május 13.)

A „Bizalomkutatás elméleti tematizálása” című tanulmányomban „Az ipari társadalom életérzülete”, a „Kockázattársadalom” és a „Politikai tudáselmélet” elnevezéssel három fejezetben foglalom össze azokat a tendenciákat, amelyek kutatására vállalkozunk. Ezek közös lényege, hogy a modern (vagy posztmodern), - ha tetszik – Információs (vagy Tudás) Társadalom – a növekvő bizalomvesztés korszaka. Ez többnyire a tudomány-és a technikába vetett bizalom csökkenésében fejeződik ki, de valójában ez csak a látszat. Az emberek főleg attól félnek, hogy a politikai hatalom az alávetés, a manipuláció, a kizsákmányolás, az egyenlőtlenség növelésére használják fel az új technikai eszközöket, technológiákat.

Az alábbiakban ismételten felsorolom az említett három tanulmányomban említett és elemzett általános tendenciákat. Ezekben közös a bizalomvesztés mozzanata.

- Tudomány- és technikafélelem

- Ökológiai válság és ökoterror

- A modern tudomány életidegensége

- Utópiák iránti növekvő igény

- Tapasztalatvesztés

- Csökkenő hatótávolságú jövőbelátás

- Racionalitásvesztés

- Tapasztalat-bizonytalanság

- Csökkenő kockázat-elfogadás

- Kétféle (egyszerű és reflexív) modernizáció

- Modern versus antimodern ellentéte

- Gazdagság és kockázat megoszlása

- Új veszélypotenciálok keletkezése

- Osztályspecifikus kockázatok

- Civilizációs kockázatok globalizálódása

- Érhetetlen (felfoghatatlan) tudásállapotok.

- A szakértői tudás növekvő illegitimitása

- Lázadás a racionalizmus ellen.

- Kockázatok mérhetetlensége

- Kockázatok láthatatlansága

- A természet eltársadalmiasulása.

            - A társadalom „Kockázattársadalommá” alakul át.

 

A „rizikótársadalomban” a modernitás szándékolt következményei kontrollálhatatlanná válnak, itt már nem a javak, hanem a  veszélyek és kockázatok szétosztása a központi kérdés.

 

2.      Az Információs Társadalom paradoxonjai:

 

Számos paradoxont vehetünk észre a mai és a várhatóan közeledő Információs Társadalomban.

1. Az első paradoxon, hogy a tudományos ismeretek dominanciája együtt jár a társadalmi cselekvés növekvő kontingenciájával, azaz esetlegességével. A tudástársadalomban növekszik az indetermináltság. Gondoljunk arra, hogy a veszélyek és kockázatok egyre inkább technikai alapzaton jelennek meg. Az egyre bonyolultabb és hatékonyabb technikák meghibásodása, kontroll alóli kiszabadulása egyre gyakrabban vezet akár tömeges katasztrófákhoz is.

2. A tudástársadalom másik paradoxona, hogy miközben a tudományból és technikából eredő kezdeményezései alakítják a társadalmi cselekvést, addig emancipálja is a cselekvést a tudománnyal és technikával szemben. Ez sok pozitív eredményhez vezethet. De a cselekvés politikai formái is fölerősödhetnek, egészen addig, hogy fölébe kerekednek a társadalomnak. Az adminisztratív hatalom a „felügyeletre” koncentrál. Az információ alkalmazásával rutinszerűen megfigyelik a népességet, legyenek akár állampolgárok, üzletemberek, vagy rabok a börtönökben. Az új információs technikák lehetővé teszik az ellenőrzés központosítását. Hajlamosak vagyunk félni attól a tendenciától, hogy az új technikai rendszerek önmagukban hordják az elnyomás, a centralizálás és a szabályozás eszközeit. Miközben a demokratizálás eszközei is lehetnek, vagy lehetnének. Ez is jelzi azt a fontos szempontot, hogy nem a technika belső logikája a felelős a visszaélésekért, hanem ennek erkölcstelen, vagy túlambicionált politikai alkalmazása.

3. Egy következő paradoxon, hogy a tudás bővülésével egyre inkább kiszorul az ember a munka világából. Egyre kevesebb munka és munkahely áll rendelkezésre. A hatékonyságnövelés tendenciája alapján új egyenlőtlenségi formák alakulnak ki. A tudásalapú foglalkozások, szakmák mellett hátrányba kerülnek mindazok, aki nem-tudásmunkások. Ráadásul még a tudás is rendkívül gyorsan amortizálódhat, ami a hozzákapcsolódó munkahelyek elvesztését idézheti elő. 

4. A Globális Társadalomtól való félelem is paradoxonon nyugszik. Konkrétan ez a generalizáció és a fragmentáció kettőségében jelenik meg.  A paradoxon lényege, hogy a globális társadalom csak globális kultúra mellett lehetséges, de a globális kultúra nem megteremthető. (A Világ nem homogenizálható teljesen.) A kultúrák – a történelem tanulságai szerint – változatosak, diverzek és partikulárisak. A specifikus kulturális átalakulás a tradicionális bizonyosságok, hitek és várakozások elvesztéséhez vezet. Az info-kommunikációs technikákban rejlő növekvő (tudományos és technikai) racionalitás ellen-kulturális mozgalmakhoz, fundamentális, irracionális viselkedésformákhoz, az ellenállás különböző formáihoz vezethet.

5. A biztonságos információs társadalom maga is paradoxon. A társadalmi relációk bonyolultsága növeli a rendezetlenséget (entrópia növekedés), így csökken a biztonság. A biztonság növelésére fokozzák a numerikus gondolkodás és technikák alkalmazását, ahelyett, hogy inkább strukturális modellekre támaszkodnának a biztonsági rendszerekben. A kialakulóban lévő információs társadalom biztonság szempontjából jóval sebezhetőbb az eddigieknél. Az Információs Társadalom feláldozza a személyességet és „fekete doboz” modellt valósít meg. (Ismert a Turing-dilemma, miszerint, nem tudom eldönteni, hogy géppel kommunikálok-e, vagy sem, ha értelmes válaszokat kapok.) Mindenki egy óriási információ-tárolóval kommunikál. A felhasználók pedig egymás számára ismeretlenek és csak a „fekete doboznak” kell bemutatkozniuk. A függőség egyoldalú, ami kiszolgáltatottságot és ezért bizonytalanságot eredményez a felhasználóknak. (Dénes Tamás).

A biztonság növelése érdekében egyfelől szükség van az egyedi dokumentumok, az adathordozók és a dokumentum tartalmának védelmére. A tömeges védett dokumentumoknál (bankjegyek, értékpapírok, csekkek) ugyanez a helyzet. Gondoljunk az elektronikus aláírás, és a digitális aláírás szorgalmazására.

Az állampolgár (de a vállalkozó, gazdálkodó és igazgatási szervezetek is) számos biztonsági, bizalmi stb. problémával küszködnek. Gondoljunk az e-commerce, a hitelkártyák, az Internet, az elektronikus pénzforgalom, az elektronikus kommunikáció hitelességével, megbízhatóságával kapcsolatos kérdésekre. Itt van például a programozható chipkártyák biztonsága. A bankkártyás visszaélések kapcsán a potenciális kárt okozó műveletek száma például 1999-ben az alábbiakban alakult:

Europay            4727

Visa                  8088

Diners                 839

Öszesen:        13.654

Összértékben: 966.985 millió Forint.

 

A szakértők (Vasvári) néhány tipikus informatikai veszélyforrást az alábbiakban sorolnak fel:

-         a biztonságszervezés hiánya

-          a biztonsági tudatosság gyengeségei

-          az integrált biztonsági szervezet hiánya

-          titokvédelmi osztályozás hiánya

-         az „üres íróasztal” politika hiánya

-          a hulladékmegsemmisítés nem megfelelő szabályozása

-         gyenge hozzáférés-védelem

-         a tartalmi hitelességvédelem hiánya

-         a fejlesztés/beszerzés biztonsági gyengeségei

-         a programcsere-menedzsment gyengeségei

-         az oursourcing biztonsági szabályozatlansága

-          dial in port gyenge védelme

-         az on line diagnosztikai védelmének hiánya

-         a szabályozatlan Internet-kapcsolat

Az Információs társadalom kulcsfogalma tehát a „biztonság”.   Az információt meg kell védeni. Erre szolgálnak a rejtjelzések. (Dénes) Meg kell oldani az információ azonosítását is, és a küldő azonosítását is, hogy a „fogadó” tudja, kitől kapta. Az információ előállító definiálása nem könnyű feladat. E nélkül azonban virtuális társadalom, virtuális közösségek és virtuális információk jönnek létre és keringenek a hálózatban, amely zárójelbe teszi az „igazságot”, a „hitelességet”. (Az információ valódi, de nem biztos, hogy igaz.) Ez alapja lehet a már ma is megfigyelhető és bővülő „perverz kapcsolatnak”, amit a „maffia-gazdaság” jelent. De a szimbolikus gazdaság maga is rendkívül sok veszélyforrást és kockázatot hordoz magában, ami akár a reálgazdaság tönkretételéhez is vezethet.

Mai világunkban globálisan jelen idejűvé váló pénz- és értékpapírpiac jött létre. Ebben az idő, a távolság és a hely háttérbe szorul. A szimbolikus gazdaság rohamos kifejlődése különösen élesen rávilágít a társadalomfejlődés lehetséges kettős spiráljára. A magasba vezető spirálban a társadalmi fejlődés motorja a kulturális felemelkedés. A lefelé vezető spirálban a költségcsökkentés formulája az irányadó, ahol a teljesítmény és hatékonyság növekedése érdekében félre söprik az intézményi stabilitást, és eltűnik a társadalmi bizalom.

6. Egy következő paradoxon az információ és a tudás egymáshoz való viszonya. Adatrobbanás van ma a világban, ami azonban nem tudásrobbanás. Információrobbanás van, de nincs ismeretrobbanás. Az információ többszöröződik, de az ismeret nem. A paradoxon lényege abban áll, hogy az adatok és az információk elsősorban csak a hálózatok révén szerezhetők meg, férhetők hozzá. Szinte „Lenni vagy nem lenni?” kérdéssé vált, hogy be tudunk-e lépni a Hálózatba. Manuel Castell ezt így fejezi ki: „Világunkban a hálózatok alkotják az új társadalmi morfológiát, a hálózati logika elterjedése alapvetően átalakítja a termelés, a tapasztalat, hatalom és kultúra működését és e folyamatok eredményeit.” Aki rákapcsolódik a Világhálóra, az tud racionalizálni és optimalizálni, aki nem, az kimarad, lemarad. Ez félelemmel és szorongással jár. A szociológusok ezt státusz-aggodalomnak nevezik. Ez olyan társadalom-lélektani jellegzetesség, amely az egyéni életesélyekkel kapcsolatos bizonytalanságok és szorongás leírására szolgál. Ha viszont belépünk a Hálózatba, akkor a manipuláció, az információ-gyarmatosítás, a gondolatszabadság korlátozása, az információ tömegtermelésének minden kellemetlensége, elszemélytelenedés stb. vár a résztvevőre. 

 

3. Néhány aktuális irodalom:

 

- Dénes Tamás: Rejtjelfejtés: trükkök, módszerek, megoldások. Magyar Távközlés, 2000. április.  3-7. old.

- Berta István Zsolt - Mann Zoltán Gábor: Programozható chipkártyák és azok biztonsága. Uo.  8-13 old.

- Dénes Tamás: Digitális ujjlenyomat – A dokumentumvédelem új korszaka. Magyar Távközlés. 2000. május, 34-37. old.

- Vasvári György: Néhány tipikus informatikai veszélyforrás. Magyar Távközlés. 2000. április. 20-21. old.