Elméletek az információs társadalomról
[1]
Dr. Farkas János
1. Az Információs Társadalom
meghatározása mint összetett feladat
Kutatói körökben az
"információs társadalom" fogalmát különbözően értelmezik. A
kibontakozó "információs társadalom" eszméje különböző elméleti
területeken és nem saját jogán keletkezett. A szakirodalom interdiszciplináris.
Különböző társadalomtudományokban ugyanúgy előfordul, mint a politikai
gazdaságtanban, az üzleti tudományágakban, a szervezetszociológiában, a
kommunikációs és média-kutatásokban, a politikai és pedagógiai tudományokban, a
szociológiában általában, de a természet- és műszaki tudományokban is
megtalálható ez a kifejezés.
Az információs társadalommal
kapcsolatos rendszerezést el lehet végezni ama dimenziók mentén is, hogy milyen
formában megy végbe a társadalmi változás. Ilyen módon a következő fogalmak
között tehetünk különbséget:
-
Az információs társadalom mint információs gazdaság;
-
Információs társadalom mint poszt-indusztriális társadalom;
-
Információs társadalom mint az ipari munkatársadalom vége;
-
Az információs társadalom mint tudástársadalom;
-
Információs társadalom mint informatizált ipari társadalom;
-
Információs társadalom mint tanuló társadalom. (Farkas, 1999)
Noha ezek a fogalmak részben átfedik
egymást és nem lehet teljesen élesen megkülönböztetni őket egymástól, mégis
sajátos módon hangsúlyozzák az információs társadalomra történő átmenetet.
Ilymódon lehetővé válik, hogy különbséget tegyünk az átalakulási folyamat
különböző vonatkozásai között. (A klasszifikáció részben
Schienstock-Bechmann-Fredericks tanulmányának (1999) szerkezetén alapul.)
Ha ismeretelméletileg közelítünk az
"információs társadalomhoz", akkor be kell vallanunk, hogy
történetfilozófiailag nem bizonyított fogalom. A
"társadalmat" nem lehet egyetlen "technikai" ismérvvel sem
azonosítani. Ha lehetne, akkor sem garantálható, hogy esetleg nem a technikai
fejlődés valamely más ága, területe - pl. a géntechnológia - lesz a jövőben a
meghatározó. Ha pedig mégis az informatika lenne a túlsúlyos tendencia a
jövőben, akkor sem zárható ki, hogy netán jobb lenne nem
"információs", hanem "kommunikációs társadalomnak" stb.
nevezni. Az sem lehet véletlen, hogy az "információs",
"kommunikációs", "cyborg"-, "hálózatos"
(network), virtuális stb. jelzőket írják
ma előszerettel a "társadalom" fogalma elé. Minden bizonnyal
ez annak a jele, hogy az elemzők azt kívánják bemutatni, hogy valamely
technikai fejlődési irány milyen hatással van magára társadalmi fejlődésre.
Tanulmányunkban tehát az "információs társadalom" kifejezést csak
munkahipotézisnek tekintjük.
Elfogadjuk
feltevésnek azt az állítást, hogy korunk technikai forradalmának
középpontjában az információs technológiák állanak. Ezért elemzésünkben az
"Információs Technikai Forradalom"-ból indulunk ki és azt vizsgáljuk,
hogy milyen hatásokat gyakorol az új
gazdaság, társadalom és kultúra komplexitására. A "technikai
determinizmus" dilemmáját hamis problémának véljük. A technika ugyanis nem
determinálja a társadalmat, mivel megtestesíti azt. De ugyanúgy a társadalom
sem determinálja a technikai innovációt, mivel alkalmazza, hasznosítja azt. A
technika voltaképpen maga is társadalom és a társadalmat technikai eszközei
nélkül soha nem lehet megérteni.
A mai világban két ellentétes folyamatot látunk
párhuzamosan kifejlődni. Az egyik a globalizáció,
a másik a partikularitás. Globalitáson a multinacionális cégek által
irányított egységesülő tőkés
világpiacot és világgazdaságot, partikularizáción a nemzeti, etnikai, vallási,
réteg- és csoportmozgalmakat, tudatokat, viselkedésformákat stb. értjük. Itt is dinamikus kölcsönhatásról van szó. Amikor a globalitás veszélyként
merül fel, akkor mindazok, akik félnek a bekebelezéstől, önállóságuk
tendenciáját fogják hangsúlyozni. Ebből ered mindenféle fundamentalizmus,
elszigetelődés, idegengyűlölet stb. Az
"Én" kereséséről, az "Én" azonosságáról
(önazonosságáról) van szó. (Castells, 1996.) A modern társadalmak a
"Hálózat" és az "Én" bipoláris ellentmondása körül
strukturálódnak, ahol a Hálózat (Network) a globalizációt, az "Én"
(Self) az elkülönülni, függetlenedni akaró "részeket" reprezentálja.
Strukturális skizofrénia áll elő a funkció és a jelentés között és a
társadalmi kommunikáció mintái nyomás alá kerülnek. Az informatika egyfelől
globalizálja és homogenizálja (digitalizálja) a jeleket, másfelől a különböző
társadalmi csoportok között megszakad a kommunikáció.
A társadalomképből annyit megelőlegezhetünk, hogy az
1980-as években végbement a kapitalizmus újrastrukturálódása. Nem lehet
véletlen, hogy ugyanekkor Gorbacsov meghírdeti a szovjet rendszer
"átalakítását" (peresztrojka). De ami a szovjet etatizmus
(államközpontúság) miatt nem sikerülhetett, az sikerült a fejlett ipari
országokban. A modern demokratikus társadalmak képesek asszimilálni és
felhasználni az informatizálás ama elveit, amelyek megtestesülnek az új
(informatikai) technikában (forradalomban). Használhatónak véljük a francia
Touraine (1969) és az amerikai Daniel Bell (1973) osztályozását, akik
pre-indusztriális, indusztriális és poszt-indusztriális társadalmakat
(korszakokat) különböztetnek meg.
Tanulmányaikból az derül ki, hogy a fő ellentmondás nem a kapitalizmus
és a szocializmus között húzódik. Ehelyett inkább arról van szó, hogy a
"Termelő Mód" (TM), (ami lehet kapitalista, vagy államszocialista,
ill.etatista) és a "Fejlődési Mód" (FM) között van alapvető
ellentmondás, vagy feszültség. A csak részben marxista értelmezésű TM és a
tourain-i és bell-i FM fogalmak használatával kimutatható, hogy amíg az
etatizmus (államszocialista formájában) nem tudott túllépni a hagyományos
iparosításon, addig a demokratikus kapitalizmus kedvező
társadalmi-politikai-kulturális mozgásformát biztosít az új FM, az információs
fejlődési mód számára. (Egyes ázsiai diktatúrák, akár szocialista (Kína), akár
kapitalista (Dél-Korea, Tajwan) köntösben szintén megkíséreltek "zöld
utat" nyitni az informatizálás számára.)
Ha a korábbi TM összhangba hozható az új FM-el, akkor új társadalmi
struktúra keletkezik. Ezáltal a tőkés termelési mód újrastrukturálódik. A
társadalmak emberi folyamatok köré szerveződnek, amelyeket a
"termelés", a
"tapasztalat", valamint a "hatalom" történelmileg
meghatározott viszonya strukturál. A termelés új osztályviszonyokat hoz létre,
a tapasztalat a nemek viszonyában idéz elő változásokat, a hatalom pedig az
állami intézményesített erőszakmonopólium módosulásán alapul. A jelek
informatizálása felerősíti a szimbolikus kommunikációt, ami viszont szüli a kultúrákat és a kollektív identitásokat.
Társadalomtörténeti és technikatörténeti stúdiumok
alapján megállapítható, hogy az agrár Fejlődési Módban a profit forrása a munka
és a természeti erőforrások
mennyiségének a növelése. Ipari (indusztriális) FM-ben a profitot az új
energiaforrásokból és az energia decentralizálásából nyerik ki. Az Információs
Fejlődési Mód szakaszában a tudásgenerálás technikája, az információk
feldolgozása és a szimbolikus kommunikáció lesz a profit legfőbb forrása. Persze a "tudás" és az
"információ" minden FM-ben kritikus elemek, de a poszt-ipari
szakaszban dominánssá válnak. Az új szakaszban az önmagában vett és önmagáért
való tudás helyébe a "cselekvő tudás", vagy
"tudáscselekvés" (action of knowledge) lép. (Farkas 1999.) Ez lesz a
termelékenység fő forrása. Az új Fejlődési Mód lényege szerint tehát
információs-informatikai természetű. Az információelőállítás magának az
információelőállítás technikájának a megjavítására irányul. Kölcsönhatási
ciklus van a technika, a tudás forrása és a technika alkalmazása között, aminek
az a célja, hogy javítsa a tudás termelését és az információ előállítását. Ha a
teljesítmények felől nézzük a dolgot, akkor azt mondhatjuk, hogy az ipar a
gazdasági növekedést célozta meg, amely a termékmaximalizálásban fejeződött ki.
Az informatizálás célja a technika fejlesztése, ami a tudásakkumulációban
testesül meg, miközben az információelőállításban magasfokú komplexitás jön
létre. Ilymódon szoros kapcsolat van a "kultúra" és a
"termelőerők" (Marx), a "szellemi" és "anyagi"
folyamatok között. Létrejönnek a társadalmi interakció, a társadalmi ellenőrzés
és a társadalmi változások új formái. A
kapitalizmus "információs" kapitalizmussá alakul át. A hagyományos
(keynes-i) modell a dereguláció, a privatizálás, a tőke és munka közötti társadalmi szerződés lerombolásával
elveszti korábbi stabilitását, s ezzel a "növekedési modell"
(Economic Growth) új struktúráknak adja át a helyét. Mind a társadalmi
intézmények, mind a vállalatok szervezeti szintjén az alábbi célok jelennek
meg.
1.
a tőke-munka viszonyokban elmélyítik a profittermelés kapitalista logikáját;
2.
globalizálják a termelést, az áruforgalmat és a piacokat;
3. a profit számára a legelőnyösebb feltételeket teremtik meg
mindenfelé;
4.
termelékenységre fordított állami támogatással növelik a
nemzetgazdaságok versenyképességét és erejét.
Mindezen célok elérése közben az
örökölt társadalmi formák egyneműsödnek és ezért beszélhetünk joggal
"Információs Társadalomról", mint ahogy korábban "Ipari
Társadalomnak" neveztük a termelés és elosztás előző (persze még ma is
velünk élő) formáját. Ez az eljárás akkor jogos, ha "szocio-technikai
rendszerekről" beszélünk. (Raymond Aron, 1963.) Persze eközben
hangsúlyoznunk kell az információs társadalmak kulturális és intézményi
diverzitását is. Az "információs társadalom" ilymódon megkülönböztetendő
az "információs-, vagy globális gazdaság" fogalmától. A
társadalmakban mindig több a (történelmi-kulturális sajátosságokból adódó)
különbség, mint a gazdaságokban. Ugyanígy érdemes megkülönböztetni az
"információtársadalmat" (information society) az "információs
társadalomtól" (informational
society). Az első kifejezés az információnak a társadalomban betöltött szerepét
hangsúlyozza. A második fogalom viszont a társadalmi szervezet sajátos
formájára utal, amelyben az információ termelése, forgalmazása, alkalmazása a
termelékenység és a hatalom alapvető forrásává vált.
Miután áttekintettük az alapvető
fogalmakat, rátérhetünk az "információs társadalom" különböző
hatásmechanizmusaira és hatásaira. A posztipari társadalmakban megváltozik az
"egyén", az "Én" szerepe és lehetősége is. Ha anyagi javak helyettesítik a kulturális
szolgáltatásokat, akkor a szubjektum mint kultúrájában élő személyiség
védekezni kezd az apparátusok és a piacok logikája ellen, amelyek az osztályharcot
helyettesítik. (Touraine, 1994.) Ezért mondható az, hogy a világot ma a
globalizáció és a fragmentáció ellentétes, de együttjáró tendenciái jellemzik.
(Calderon-Laserna, 1994.)
Az válik fontos kérdéssé,
hogy miképpen kombináljuk az új technikákat a kollektív emlékezettel, az
egyetemes (univerzális) tudományt a közösségi kulturákkal, érzelmekkel és
gondolatokkal? E ponton ismét eljutottunk a globalizáció és azonosság
(identitás), azaz a "Háló" és az "Én" növekvő távolságához,
konfliktusához. A rasszizmus és idegengyűlölet is jórészt ebből az
élethelyzetből fakad. Úgy véljük, hogy az országunkban bekövetkező informatikai
fejlesztéseknek egyfelől a társadalmi hatásait kell elemeznünk, azaz, milyen új
társadalmi struktúra keletkezik bevezetésük és alkalmazásuk hatására, másfelől
azt is meg kell vizsgálnunk, hogy jelenlegi társadalmi-intézményi
struktúráinkban melyek azok a sajátosságok, amelyek veszteségforrásként
lassítják, lerontják, eltorzítják, hatástalanítják fejlesztési
célkitűzéseinket.
Ha rövid definíciót akarunk
adni, akkor az Információs Forradalmat az információelőállítás és a
kommunikáció technológiáinak (technikáinak) nevezhetjük. Mindent átfogó jellege
és folyamat-orientáltsága jelenti az átalakulás magját. (Az Ipari Forradalomban
a gőzenergiától a nukleáris energiáig
terjedő skálán a különböző új energiák előállítása és felhasználása állt
a középpontban. Az Első Ipari Forradalom, amely bár nem rendelkezett tudományos
alapokkal, mégis az információ kiterjedt használatára támaszkodott, alkalmazta
és tovább fejlesztette a már létező tudást. A Második Ipari Forradalmat (1850
után) viszont már a tudomány döntő szerepe jellemezte, ahol a tudomány az
innovációt támogatta. Az új Információs
Technikai Forradalomban (ITF) pedig már nem az általában vett tudásra és az információra, hanem az olyan
tudás- és információelőállító/kommunikációs eszközök alkalmazására esik a
hangsúly, amelyek kumulatív
visszacsatoló hurkot írnak le az információ és az innováció használata között.
(tanulás használat révén; technikatanulás működtetés közben.)
A mikroelektronika,
számítógéptudomány - gépek és szoftver -, távközlés/híradástechnika, optoelektronika
tartozik a fogalom körébe. Vannak, akik a genetikus mérnökséget (génsebészetet)
is ide sorolják.
Kialakulóban van egy új,
Információs Technikai Paradigma. Minden új paradigmában egy-egy sajátos input
vagy inputok rendszere alkotja azt a "kulcstényezőt", amely jellemzi
a paradigmával elérhető csökkenő viszonylagos költségeket és egyetemes
elérhetőséget. A paradigma mai változása azt jelenti, hogy az elsősorban olcsó
energiaráfordítással jellemezhető technikát felváltjuk olyan technikával (technológiával),
amely elsősorban a mikroelektronika és a távközlési technikák révén
megszerezhető olcsó információ-inputon alapul. (Freeman,
1988.)
Az új paradigma jellemzői:
1. nyersanyaga az információ, ahol a technikák az információn
dolgoznak (a korábbi - ipari - paradigmában az információk hatottak a
technikákra.);
2. az új technikák hatással vannak az
emberi tevékenység összes egyéni és kollektív formáira;
3. az
új információs technikák bármely rendszer hálózatos logikáját,
viszonyainak rendszerét használják fel;
4. a
paradigma a rugalmasságon (flexibility) alapul;
5. az egyes technikák növekvő
konvergenciája magasan integrált rendszerekben összegeződik. (A mikroelektronika, telekommunikáció, optoelektronika és a számítógép ma
integrált információs rendszerekben jelenik meg.)
Az Információs Technikai Forradalom társadalmi
dimenziója a technika és a társadalom közötti ama viszonyt fejezi ki, amit
Kranzberg Első Törvényének neveznek: "A technika sem nem jó, sem nem
rossz, sem nem semleges". (Kranzberg, 1985.) Ez tehát olyan erő, amely
áthatja egész (társadalmi és egyéni) életünket, tudatunkat. A technikai erők
közötti kölcsönhatások komplex mátrixa azonban mintha nem állna teljesen az
emberiség ellenőrzése alatt.
Az utóbbi két évtizedben kialakult új
gazdaságot az alábbi ismérvek jellemzik: információs és globális. Bár az
információ és a tudás minden korban döntő alkotórésze volt a gazdasági
növekedésnek, az új technikai paradigmát az jellemzi, hogy az egyre
erőteljesebb és rugalmasabb információtechnikák lehetővé teszik, hogy az
információ maga váljék a termelési folyamat termékévé. Pontosabban: az új
információs technikai iparok maguk is információelőállító eszközök, vagy magát
az információelőállítást jelentik.
2.
Az Információs Társadalom mint Információs Gazdaság
Todao Umesao antropológus és biológus egyike volt, aki
először írt az információs társadalomról. Ő
kulcsszerepet tulajdonított a modernizációs folyamatban a tudásiparnak.
1963-ban közzétett "On knowledge industries" című tanulmányában azt
állította, hogy az "elektronikus iparok" (információ, kommunikáció,
oktatás) ugyanolyan döntőek az ipari társadalom strukturális átalakulása
számára, mint a közvetítő iparágak (közlekedés, nehézipar) voltak, amikor az
agrárkultúrák ipari társadalommá fejlődtek át. (Ito 1989) Umesao módszere a
később gyakran bírált lineáris modernizáció paradigmájába illeszkedett: ennek
hívei a társadalmi haladást lineáris evolúciónak tekintették, amely az
"alacsonyabb" (hagyományos társadalomtól) a "magasabb (modern
társadalomig) halad. (Rostow 1960). Ezzel egyidőben Umesao elfogadta a
három-szektoros elméletet, miszerint a nemzetgazdaságokat a mezőgazdasági,
ipari és szolgáltatási szektorok összességének tekinthetjük. (Fourastie 1954).
Az USA-ban Machlup volt a
kulcsfigura az információs társadalom tanulmányozásában. Ő a "háromszektoros
modellt" kiegészítette egy negyedikkel: a "tudásiparral".
(Machlup 1962). Tanulmánya - a japán közleményekkel együtt - (Ito 1989)
elindítja az információs gazdaság kutatását, amely a keletkező információs
társadalmak empirikus értékelése számára felvázolja azokat a mutatókat,
amelyekkel tesztelni lehet e társadalmak létezését. (Porat 1976; OECD 1981).
Olyan mutatókat dolgoznak ki, mint a tiszta, vagy hálózati termék (net
product), amelyet az információs tevékenység során nyernek, avagy az
információs dolgozók száma. Ezekkel és hasonló mutatókkal mérik a keletkező
információs társadalmat.
Karl Deutsch politikatudós az
információs társadalmakat olyan nemzetgazdaságokként definiálta, amelyekben a
munkaerőnek több mint felét az információs foglalkozásokban alkalmazzák és ahol
eme tevékenységek tiszta terméke nagyobb a GDP felénél. (Deutsch 1983). A ráfordítási együttható is mutatója az
információs társadalomnak. Ez a magánháztartások kiadásainak azt az arányát
fejezi ki, amelyet információs javakra és szolgáltatásokra fordítanak. De van
egy kumulatív index is, amely - többek között - az egy főre jutó újságokat,
számítógépeket és telefonhívásokat tartalmazza. (Hensel 1990). Mindazonáltal az
információs gazdasággal kapcsolatos megközelítésben található alapvető
feltevések megkérdőjelezhetők és vitathatók. (Löffelholz 1993; Kubicek 1985).
Az OECD meghatározás szerint mindazok a dolgozók, akik termelik, továbbítják és
elosztják az információkat, vagy fenntartják azt az apparátust, amely mindezt
előkészíti és közvetíti, azok információs dolgozók. Ha ezt a tágabb
meghatározást fogadjuk el, akkor az
olyan foglalkozások (pl. óvodai nevelők, könyvelők, orvosok, erdészek, vagy
étterem tulajdonosok), akik strukturálisan és funkcionálisan különneműek, az
információs munka alá lennének besorolhatók. Azonban a strukturális
változásokról szóló állításokat aligha lehetne korlátozni arra a megfigyelésre,
hogy a különböző foglalkozásokban növekszik az informatikai dolgozók száma.
Különösen nem világos, hogy milyen szempontból sorolunk be valakit az
információs foglalkozások közé. Az információs gazdaság-megközelítéssel
szembeni további ellenvetés az lehet, hogy a strukturális változások igen magas
komplexitású folyamatai sohasem lehetnek kellően differenciálhatók, sőt
teljességük elfogadható szintje soha sem leírható azzal a mutató-ráccsal, amely
sokkal érzékenyebb, mint a fentebb említett tanulmányokban alkalmazott módszer.
Az információs gazdaságra jellemző
technikai és gazdasági mutatók korlátai vonzzák a redukcionista érvelés
híveit: a funkcionálisan differenciált társadalmakban a társadalmi változás
sohasem követi a csupán technikailag és gazdaságilag meghatározott
racionalitást.
3.
Az információs társadalom mint poszt-ipari társadalom
A közgazdaságilag determinista
információs gazdasági megközelítéssel ellentétben a szociológus Daniel Bell a
poszt-ipari társadalom analitikus fogalmát ajánlotta, amelyben a társadalmi
változást sokdimenziós folyamatként foghatjuk fel. E folyamat során az ipari
társadalmakban a szervezet különböző "tengelyei" (gazdasági
szektorok, foglalkozási csoportok, a technika alapjai, alapvető társadalmi
elvek) olyan radikális módon megváltoznak, hogy eredményüket joggal nevezhetjük
poszt-ipari társadalomnak. A poszt-ipari társadalom az információs szektor
növekvő fontosságán alapul, ami szemben áll az anyagi javak termelésével. Ez
olyan termelés, amely elsősorban az információtól, (inkább mint a
nyersanyagokon és az energián), akárcsak a megváltozott
"tengely-elvtől" függ. (alapvető társadalmi orientáció.) Egy ipari
társadalomban az árukat elsősorban gépekkel állítják elő és a magántulajdon
létezését döntő elvnek tekintik. Egy poszt-ipari társadalomban az információ és
tudás megszerzése és hasznosítása játssza a döntő szerepet. Ez annak
köszönhető, hogy az intuitív döntéseket algoritmusokkal, olyan
"intelligens technológiákkal" helyettesítették, amelyek a
számítógépesített információfeldolgozáson alapulnak. Az elméleti tudás a
társadalmi szervezet vezérfonala és a poszt-ipari társadalom önmagát egy tudás,-
vagy még inkább információs társadalommá fejleszti át. (Bell 1989). Az
"információs társadalomba" történő átalakulást - Bell szerint - leginkább a technikai
innovációk (különösen a mikroelektronikában), valamint a tudás exponenciális
növekedése és differenciálódása biztosítják. Tudásunk mennyiségi és minőségi
növekedése és az információs szektor technikai és gazdasági növekedése Bell
szerint fordított viszonyban állnak egymással, de a társadalmi változás más
tényezői is közrejátszanak, például a tudományos rendszer növekvő fontossága.
(Bell 1989). Az 1970-es évek politikai szinterén a tudományos módszerekkel
történő társadalmi tervezés még lehetségesnek tűnt. Érthető, hogy Bell
feltételezte, miszerint a tudományosan jól megalapozott döntések befolyása
nagyobb a társadalmi szabályozás más módszerei hatásánál.
A telematika (távközlés és
autoinformatika) bevezetése és elterjedése azonban bemutatta, hogy még az
információs társadalom is (amelyet az alapvető tendenciának tartanak) szigorúan
követi a piacgazdaságban rejlő szabályokat. Például nem a rendszeres technikai
megfontolás által teremtett tudás győzedelmeskedik, hanem mindenekelőtt a
profitmaximalizáció, a verseny, az új technikákhoz való alkalmazkodás és a
megfelelő nemzeti kormány jelentik az egyes gazdasági érdekek ama fókuszait,
amelyek meghatározzák az "információs társadalom" dinamikáját és
eljárásait. (Kubicek/Berger 1990).
Újabban Soete azt javasolta, hogy
térjünk vissza a régi "információs társadalom-vitához", kimutatván,
hogy különbség van az információs társadalom fogalma és a poszt-ipari
társadalom fogalma között, mivel előbbiben a hozzáadott új értéket a gazdaság
nem-ipari szektora termeli meg. A harmadik (szolgáltatási) szektor növekedése
és ezzel együtt, amit információs szolgáltatási szektornak nevezünk, az Európa
jelenlegi gazdasági átalakulásának egyik legfontosabb gazdasági és társadalmi
jelensége. (Soete 1996). Hangsúlyozza, hogy fontos lenne kiszélesíteni a vitát
az információs társadalom szükséglet-oldaláról és megvizsgálni azokat a
társadalmi tényezőket, amelyek akadályozzák az új információs-kommunikációs
technikán alapuló termékek iránti igényeket.
Bell érvelése is érdekes, mivel
kombinálja a posztindusztriális, szolgáltató-, információs- , sőt
tudástársadalom fogalmait, amelyek keresztbemetszik a szektorokat. Azonban ez a
fogalom is sok bírálatban részesült. Gershuny és Miles (1983) például
megkérdőjelezték Bell iparosítás-lebontás tézisét. Az egyes szolgáltatások
folytonos helyettesítése ipari termékekkel - szerintük - úgy is felfogható,
mint a szolgáltatások iparosításának folyamata. Másfelől bizonyos mértékig egy
"információs társadalom" szintén függ a hardver és más technikai
eszközök termelésétől. Ezért az "információs társadalmat" nem
jellemezhetjük "posztindusztriális társadalomként".
Egyfelől az "információs
társadalom", másfelől a "szolgáltató társadalom" fogalmai
közötti viszony sem olyan tiszta, mint ahogy ezt Bell feltételezi. Noha sok
szolgáltatásban az információ és a tudás előállítása és cseréje olyan központi
(mag-) tevékenység, amely növekvő mértékben helyet foglal a modern információs-kommunikációs
technikákban, de ez mégsem lehet az
ipari és a szolgáltató társadalmak közötti különbségtétel kritériuma. Vannak -
főleg személyes - szolgáltatások - , amelyeknek nincs szükségük az
információs-kommunikációs technikákra és egyidőben a mechanizáció és
automatizáció következtében az ipari termelést egyre inkább áthatják az
információgyűjtés-, feldolgozás és továbbítás folyamatai. Az ipari termelés és
az egyes szolgáltatási folyamatok valamiféle konvergenciájáról is beszélhetünk,
ahol egyre több gyártási folyamat anyagtalanná válik. A gyártás és a
szolgáltatások közötti különbségtétel egyre inkább elmosódik, amennyiben a
sikeres vállalatok által nyújtott érték szolgáltatással jár együtt.
Mindezekből levonhatjuk azt a
következtetést, hogy a "szektorokon való átmenetelés" Bell által
kifejlesztett tétele (Lyon 1988; Miles 1988) és azok a módszerek, amelyeken a
keletkező információs, vagy tudástársadalom elemzése nyugszik, elvetendő.
Ugyancsak nem beszélhetünk az ipari társadalom eltűnéséről sem, mint ahogy azt
sem mondhatjuk, hogy az "információs társadalom" olyan
"posztindusztriális társadalomként" jellemezhető, amelynek új
kulcselve a technikai tudás. Továbbá azt feltételezni, hogy a információ vezető
szektorrá válik, amely maga alá gyűri az ipari- és a szolgáltató szektort,
szintén hibás állítás. A jelenlegi átalakulási folyamatot valójában az a tény
jellemzi, hogy az összes szektort és iparágat az információs munka növekvő
mértékben áthatja és hogy az emberi munkát egyre inkább az információs-kommunikációs
technikák (IKT) közvetítik.
Ahelyett, hogy azt állítanánk, hogy
az "információs társadalom" helyettesíteni fogja az ipari
társadalmat, arra a következtetésre juthatunk, hogy a létező
társadalmi-gazdasági struktúrákat átalakítják az informatizáció folyamatai. Ezt
az átalakulási folyamatot inkább evolúciós, semmint forradalmi folyamatként
kell jellemeznünk. Persze érvelhetünk úgy is, hogy az emberi társadalmak
sokféle módon információs gazdaságok, amelyekben az összes gazdasági
tevékenység az emberek ama képességétől függ, hogy feladataik elvégzéséhez
információt használnak fel. Ténylegesen az összes feladat, amelyhez emberi
munka szükségeltetik, bizonyos mértékben információfeldolgozást is tartalmaz.
Gondoljunk az utasítások elfogadására (kommunikáció); az anyagok állapotának
ellenőrzésére (érzékelés); számítások vagy más mentális cselekvések
végrehajtására (információátalakítás) (Miles/Robins 1994). Ez azt jelentené,
hogy bizonyos mértékig az összes társadalom egyben információs társadalom is.
Nem kétséges, hogy az érvelésben van
igazság. Mindazonáltal, amikor használjuk az információs-, vagy tudástársadalom
fogalmait, nem a történelmi világmindenségről beszélünk. Egy új és előzmények
nélküli társadalmi és gazdasági formációt akarunk jellemezni ezekkel a
fogalmakkal. (Miles/Robins 1994). Azonban az új nem azt jelenti, hogy egy
teljesen új társadalomról van szó, hanem arról, hogy a létező társadalmon belül
alapvető változások mennek végbe. Ahelyett, hogy különbséget tennénk az ipari-
és a posztipari gazdaságok között, sokkal jobb, ha az információs- , vagy
tudásalapú ipari-, agrár- és szolgáltató termelés két formáját különböztetnénk
meg.
4. Az Információs Társadalom mint a posztfordizmus kora
Ez a nézőpont a "fordizmusnak" nevezett korszak
információs korba való átalakulási folyamatát írja le, amelynek eredményeképpen
eljutunk a "fordizmus-utáni" állapothoz. Ez a módszer széles
gazdasági és politikai támogatottsággal rendelkezik. Főbb eszméit a francia
"szabályozási iskola" (Aglietta 1976, Jessop 1991) dolgozták ki. Ez
az irányzat a jelenlegi szakaszt a "fordizmus válságaként" fogja fel.
A "fordizmus" kifejezés olyan gazdasági rendszert és egyben
társadalmi és intézményi keretet jelent, amely a negyvenes évek végén hozta
létre a tőkés gazdaság neki megfelelő struktúráit. A fordizmus egy növekedési
modellel kapcsolódik össze, amely a szabványosított áruk gyártásában a
méretnagyság hasznosításán alapul, s ezért alapvetően igényt tart a
tömegtermelésre és a tömegfogyasztásra. A keynesianus beavatkozó és jóléti
állam jelenti azt az intézményi elemét, amely támogatta ezt a gazdasági
struktúrát.
A gazdasági fejlődés fordulópontjának az 1970-es évek
tekinthetők. Sokféle oknak tulajdoníthatóan, beleértve a termelékenység
lelassulását, a megváltozott piaci igényeket és a piac szaturációját, a
fordizmus akár mint gazdasági rendszer, akár mint társadalmi és intézményi
keret, elvesztette stabilitását és egy új termelési rendszerrel kellett
helyettesíteni, amit "poszt-fordizmusnak" neveztek el. A jóléti állam
magánosítása, deregulációja és dezintegrációja tekinthető ezen
"fordizmus-utáni" termelési rendszer kulcselemeinek.
Először is a technikát nem tekinthetjük azon fontos
tényezőnek, amely meghatározná a társadalmi és gazdasági átalakulást.
Mindazonáltal Roobeek (1987) és mások erősebben hangsúlyozzák az új technikák
szerepét a "poszt-fordizmusra" való átalakulási folyamatban. Roobeek
szerint a modern technikákat olyan főbb katalizátoroknak tekinthetjük, amelyek
a "posztfordista" termelési rendszer hajtóerői voltak. Az a tény,
hogy Roobeek és mások ezt a rendszert az "új technikai paradigma"
keletkezéseként fogják fel, hozzájárult a "fordizmus-utáni" szisztéma
azon bírálatához, amelyet a technikai determinizmus befolyásolt. Továbbá, az a
tény is kritizálható, hogy a "válság" és a "történelmi
váltás" fogalmait is eléggé homályos értelemben használják. És a
"posztfordista" megközelítés fókusza sem világos. Néha a kutatás
tárgyát korlátozzák a munkafolyamatra és az üzleti szervezetekre, holott a
francia Szabályozási Iskola sokkal szélesebben értelmezte ezt a tárgyat, amibe
beleértette a gazdasági rendszert, sőt az egész társadalmat is.
5.
Az "Információs Társadalom" mint "Informatizált Ipari
Társadalom"
Az ipari társadalom hagyományos fogalmán belül a termelési
eszközöket, különösen a kívánt technikákat a társadalmi változás központi
okainak tekintik. Széles körben elfogadják, hogy az információs és
kommunikációs technikák, multifunkcionalitásuk, hálózatos természetük,
elterjedésük sebessége miatt alaptechnikaként fogadtatták el magukat. Ezen
technikák bevezetése ezért a társadalom informatizálásának kezdetét jelzi és
"Második Ipari Forradalomként" is ismerik. (Steinmüller 1981). Ez a
kifejezés arra utal, hogy a kézimunka automatizálását a szellemi munka automatizálása
követi. Az informatizációt úgy határozhatjuk meg, mint az információs és
kommunikációs technikák alkalmazását, amennyiben hatással vannak a
munkaműveletekre. Az információs társadalom keletkezése utal arra is, hogy az
információs és kommunikációs technikák a társadalmi és az egyéni élet összes
területén elterjednek.
Beninger (1986) szerint az információs és kommunikációs
technikák elterjedésének döntő tényezője a menedzsment válsága volt, amit az
ipari forradalom váltott ki. Az iparosítással és ama növekvő igénnyel, hogy az
árukat gyorsan és nagy távolságokra is el lehessen juttatni, növekvő igény
támadt olyan ellenőrző technikákra is, amelyek az információelőállítás
eszközeivel képesek az árucsere irányítására. Ezért - mondja Beninger (1986), a
modern média-rendszerek, akárcsak az olyan tömeges visszacsatolás-technikák
rendszere, mint például a piackutatás és közvéleménykutatás, állítólag
ösztönzik az eladást, amely a létező technikák alapján az utóbbi évszázadban
jelentősen megnövekedett.
Beninger hipotézise mellett, mely szerint az információs
társadalom kezdetei elsődlegesen az ipar érdekeiben gyökereznek, vannak olyan
magyarázatok is, amelyek a "technika nyomását" (technology push)
helyezik előtérbe. Nora és Minc (1979) érvelése szerint a modern IKT összes
társadalmi területre való behatolása az információs társadalom legfontosabb
ismérve. A technikát hajtóerőnek tekintik, amihez a társadalom valamennyi
vonatkozásának alkalmazkodnia kell. A technológiai nyomás
felfogása a nagyon befolyásos Bangemann-Jelentésben (Throughout the world) is
visszhangra lelt. A Jelentésben ez áll: "Az információs és kommunikációs
technikák, amelyek egy új ipari forradalmat váltanak ki, már most olyan
lényegesek és távlatosak, mint amelyek a múltban voltak." (High Level
Group on the Information Society 1994). Egy ilyen szemléletben a technikai
fejlődést a társadalomtól függetlenítik. Ez alakítja a társadalmat, de
fordított hatás nincs. Inkább a társadalmon kívül létezik, miközben
befolyásolja a társadalmi változást.
A "technikai nyomás
módszere" gyakran a "technikák szíve" fogalmon alapul és e
fogalom szerint a modern IKT-át a legújabb központi (heartland) technikának
tekintik. Perez szerint (1983) ezt a középponti technikát az jellemzi, hogy különféle
termelési folyamatokban alkalmazzák. Az benne a tipikus, hogy elterjedése
jelentős gazdasági hasznot, mint pl. költségcsökkentést, minőségjavulást és
időmegtakarítást ígér. Ez az oka széleskörű és gyors alkalmazásának. A
középponti technika széleskörű elterjedésével alapvető társadalmi-gazdasági
változások is együtt járnak: új termelési módszerek, új termékek, új szervezeti
formák, munkaszabályok és új ügyességek. A modern IKT-t azért tekintik
“szívtáji” technikának, mivel azokat a termelési folyamatokat forradalmasítja,
amelyeket nem érintettek meg a korábbi technikai forradalmak, mint pl. az
irodai munkát. (Miles/Robins 1994).
A "technikai nyomás
módszer", amely az információs társadalom fejlődését összeköti a termelés
technikai forradalmával, csak elégtelenül tudja átfogni mindazon alapvető
gazdasági és társadalmi változásokat, amelyeket ez az átalakulási folyamat
okoz. Eme változás dinamikája nem tárható fel a modern IKT növekvő mennyiségű
alkalmazása révén. Az információs-kommunikációs technikákat nem úgy kell elemezni,
mintha a hatások külső forrásai lennének, hanem olyan képződményeknek kell
tekinteni őket, amelyek emberi tevékenységekből vannak összeszőve. Ezért - az
új termékek bevezetése mellett - a modern IKT folyamatszerűségére helyezzük a
hangsúlyt. (Castells 1997).
Robins és Webster szerint az utóbbi
néhány évben döntő lépéseket tettünk előre attól a felfogástól, amely a
"technikai nyomás" (push) szemléletével a technikát a változás
középpontjába helyezte és elsőbbséget adott neki. Manapság a figyelem fókuszában inkább az információ
mint a változás fő forrása áll, és kevésbé az információs és kommunikációs
technikák. A továbbiakban az informatizációt nem technikai fogalomnak
tekintjük, hanem arra használjuk, hogy általa rávilágítsunk arra a folyamatra,
ahogyan az információs tevékenységek behatolnak a gazdasági szektorokba és
iparágakba. Ezzel ellentétben a modern IKT-nak a társadalmi átalakulásban
játszott szerepét kisebbnek látjuk, amikor összehasonlítjuk az információ által
játszott nagyobb szereppel. Az információ nagyon fontos vagyontárgy lesz, annak
mértékében, ahogyan a gazdaság egyre inkább bizonytalanná válik, mely
bizonytalanságot a növekvő globális verseny idézi elő.
6.
Az "Információs Társadalom" mint "Tudástársadalom
A "tudástársadalom"
vonatkoztatási rendszerében a társadalom tudásalapjában bekövetkező változást
hangsúlyozzuk. A tudomány és a technikák összekapcsolódását tekintjük a
legfontosabb ismérvének és különösen az információs és kommunikációs technikák
vannak arra hívatva, hogy létrehozzák ezt a kapcsolatot. Különösen három
fejlemény érdemel említést, ha a "tudástársadalom" fejlődéséről
beszélünk:
-
a tudás hatalmas növekedése;
-
a számítógép mint tudásalapú gépezet fejlődése;
- e két jelenség összefonódása a
tudásalapú technikák és a mechanizált tudás kognitív-technikai komplexumává.
Először is az információ tetemes
felhalmozódása exponenciális növekedést idéz elő a tudás tudományos formáiban,
az elméletek és a szabályok tudásában. Másodszor meg kell említenünk a tudás
gyors növekedését az olyan nem-tudományos területeken, mint az adminisztráció,
tömegkommunikáció, információszolgáltatás és a védekezés eszközei. Ez a
tudományos tudás növekedésével kombinálódva a "tudásipar" rendkívül
nagymértékű információs szektorának a terjeszkedését váltja ki. Az
információimplózió pedig, amely gyakorlatilag a kezdetektől kezdve kéz a kézben
halad az információrobbanással, jelentősen hozzájárult az információtömeg
felhalmozódásához. Információimplózión azt értjük, amikor információt
invesztálunk be a technikai fejlődésbe, vagy egy ipari termékbe, de azt a tényt
is értjük rajta, hogy az események folyamatát, például a döntéseket sokkal több
információ befolyásolja, mint korábban bármikor. A
"tudományosodással" ellentétben, amely csak fokozatosan és
részlegesen, a tudás exponenciális
növekedése eredményeképpen megy végbe, az információimplózió a társadalom közvetlen
és messzemenő informatizációját jelenti.
A tudás hihetetlen növekedésére
történő rámutatás mellett, a "tudástársadalom" felfogás hívei a
számítógép egyedüli fontosságára helyezik a hangsúlyt. A számítógép sok
szakértő szemében tudásalapú gépezetté vált. De a számítógép eredetét tekintve
nem vált "tudásgépezetté". Csak a "tudásalapú rendszerbe"
való átalakulás során állt ez elő, ahol a rendszer magába foglalja a tudás
alapjait és a szakértők következtetéseit is. Noha az autonóm szakértői
rendszerek fejlesztésének magabiztos programját tévedésnek kell tekintenünk
(Malsch/Seltz 1987), mindazonáltal nem tekinthetünk el attól a fontos ténytől,
hogy a programozási technikák és a "mesterséges
intelligencia-technika" termékei már integrálódtak a modern szoftverekbe.
A mechanikai mérnöki termelésre hivatkozó analógiában a szoftver esetében a
számítógépes programokban nem a tudást magát reprodukáljuk, hanem a tárgyakkal
való munkálkodás módjával és a tudás eszközeivel van dolgunk. Ha egy
tudásterület formalizációjában és mechanizálásában nagy eredményt érünk el,
akkor ezen munkamódot múljuk felül.
A tudástársadalmat az a tény
jellemzi, hogy összes funkcionális rendszerei - és nemcsak alrendszerként -
olyan tudásbázishoz vannak kötve, amely alapvetően műveleti jellegű. Ez a
tudásbázis az elemek struktúráján belül önmagát hozza létre és meghatározza a
rendszer működését és ennek révén minőségei változását. Egy tudástársadalmat
nemcsak azzal a ténnyel jellemezhetünk, hogy tagjai átlagban hosszabb és sokkal
szakszerűbb képzésben részesülnek, hogy egyre több termékben van beépített
intelligencia, s hogy szervezetei önmagukat tudásalapú egységekké alakítják át.
A tudás, az intelligencia és a szakértői vélemények megváltoztatják a
munkamegosztáson alapuló hagyományos műveleti formákat. Eddig azt a tényt, hogy
a tudomány egyedül volt felelős a tudás termeléséért, értékeléséért, szentté
avatásáért és módosításáért, virtuálisan a modernitás ismertetőjegyének
tekintették (Luhmann 1990; Stichweh 1997). Más funkcionális rendszerek, mint a
politika, jog, oktatás, egészségügy stb. az olyan közvetítő folyamatok
eszközével fogadták be magukba az új tudást, mint a politikai tanácsadók
megkérdezése, szakértők meghallgatása, oktatás, orvosi kutatás és gyakorlat
kombinálása az egyetemeken és klinikákon stb. és így alakították ki a
tudománnyal szembeni igényeiket.
A nagyszámú "szakértői
véleményközpont" elterjedése miatt ma azonban már ezen munkamegosztás
gyengülését vehetjük észre. A tudás csak egyik formája a sokféle szervezett
információnak. Ezek például a következők lehetnek: működő technikák, szakértői
vélemény, intelligencia, rejtett tudás, szimbólumok szervezett rendszerei,
szervezési tudás és menedzseri know-how. A tudomány többé nem képes
kontrollálni azon specializált szakértői vélemények termelését és
felhasználását, amelyek "idegen" kontextusban, környezetben
keletkeznek. De mindenekfelett a tudás sokközpontúsága miatt a tudás
módosulásának üteme oly mértékben felgyorsult, hogy önpusztítással érne fel a
szokványos tudományos rendszerhez való unalmas visszatérés. Ezért szembeötlő,
hogy a szakértői vélemények a menedzsmentről és az üzleti adminisztráció új
fogalmai a közgazdaságtudományokban, vagy a szervezet- (vezetés-) elméletben
már nem fejleszthetők. Helyettük inkább a gyakorlatra való hivatkozás, vagy az
elmélet iránt érdeklődő szervezeti- vagy menedzsment konzultánsok hibrid
rendszerei gazdagítják a tudást. (Peters 1994; Senge 1990; Womach/Jones/Ross
1990).
7.
Az "Információs Társadalom" mint "Tanuló Társadalom".
Castells inkább kritikus a
tekintetben, hogy az információnak kulcsszerepet tulajdonítson a társadalmi
átalakulásban. "A jelenlegi technikai forradalmat nem a tudás és az
információ központúsága, hanem az ilyen tudásnak és információnak a
tudáselőállítás és az információelőállítás/kommunikáció eszközeire való
alkalmazása jellemzi egy kumulatív visszacsatolási hurokban, amely az innováció
és az innováció alkalmazása között van." (1997). Ez közvetlen
visszacsatolás a tudáselőállítás és a tudásalkalmazás között, amely a csinálás
és interakció közbeni tanulás (learning by doing, learning by interacting) és
Castells szerint ez válik az "információs társadalom" legfontosabb
ismérvévé. A tanulás nemcsak az egyén szintjén megy végbe, hanem a vállalatok
és szervezetek szintjén is. Sőt van cégek közötti és szervezeten-belüli és
intézmények-közötti tanulás is. Ha pedig a teljes társadalom szintjén tanulunk,
akkor a tanuló gazdasággal van dolgunk. (Archibugi/Howells/Michie 1998).
Mathews (1996) háromféle tanulást különböztet meg. Először a tanulás végbemehet
egy vállalaton belül, például különböző funkciók vagy csoportok közötti
interakcióban. Másodfajú tanulás akkor megy végbe, amikor a különböző
vállalatok kicserélik az információikat és tudásaikat a termelés kialakult
rendszerében vagy az együttműködő hálózatokban. A harmadfajú tanulás nemcsak
cégeket, hanem magán- és közintézményeket mint partnereket is magában foglal a
tudástermelés és az információcsere folyamatában. (Alasoini 1998).
A tanulási folyamat világos
interakciót és kollektív dimenziót tételez fel. Sokkal inkább egyenértékű
innovációs központok közötti dialógusnak, semmint az egyik cselekvőtől a másikig
terjedő egyirányú tudásátadásnak kell tekintenünk. Állítják, hogy a tanulási
folyamatok hatékonysága számára létfontosságú, hogy mindhárom szint cselekvői
ugyanazokat a műveleti elveket vallják. E tekintetben Mathews (1996) használja
a "holikus szervezeti építmény" fogalmat, miközben Riegler (1998) a
"strukturális megfelelőség elveiről" beszél.
A tanuló gazdaság és társadalom
fogalma még vitatott. Ahogy Archibugi és társai (1998) érvelnek: "Nehéz
előírni a vállalatok, szervezetek és intézmények sokaságának hogy egyetlen,
világos kognitív folyamattal rendelkezzenek, amely mind a döntéshozatal, mind a
memória funkcióját tartalmazza. Nehéz elfogadni azt a gondolatot, hogy minden
egyén, cég, szervezet és intézmény ugyanazt tanulja meg".
8. Néhány következtetés
Az eddigiekben több teoretikus
fogalmat mutattunk be, melyek mindegyike, - bár különböző nézőpontból -, a keletkező információs gazdaságot vagy
társadalmat elemzi. Noha mindegyik megközelítés megvilágítja az információnak
és az információs technikának a jelenlegi átalakulási folyamatban betöltött
szerepét, mégsincs egyetlen olyan közöttük, amely képes lenne egyedül átfogni a
változás különböző vonatkozásait. Természetesen nehéz világosan elkülöníteni
egymástól a különböző aspektusokat. Bizonyos mértékig átfedik egymást és némi
konvergencia is megfigyelhető közöttük. Mindazonáltal bármennyire is törekszünk
valamely átfogó szemlélet kialakítására, még messze vagyunk attól, hogy
általános elméletünk legyen az információs gazdaságról vagy társadalomról.
Van-e valami közös az információs
társadalomról kialakított megközelítésekben? Nyilvánvalóan az információs- vagy
tudástársadalom valamennyi híve egyetért abban, hogy a keletkező új társadalom
változásokat fog előidézni a társadalom magjában, mivel ez új termelési módot
kezdeményez. Megváltoztatja a vagyonképzés forrásait és a termelésirányítás
tényezőit. A munka és a tőke, az ipari társadalom központi változóit
információval és tudással helyettesítik, mely utóbbiak az új keletkező
társadalom fő változóinak tekinthetők. Azonban, ahogyan Castells is érvel, a
termelés folyamatában közvetlenül alkalmazható új információ és tudás
mechanizmusának a létrehozása a legfontosabb. Ezért kerül a tanulásra a
figyelem fókusza.
Annak ellenére, hogy széleskörű
egyetértés van a tekintetben, hogy a keletkező információs társadalom nagy
társadalmi változásokat fog előidézni, még folyik a vita arról, hogy
beszélhetünk-e úgy az információs társadalomról, mintha egy teljesen új
társadalom lenne. Ez az érv ama sokkal általánosabb tendencián nyugszik, amely
a történelmi változásokat az egyik "szakaszról" egy másik fejlődési
"szakaszra" való áttérésnek, fordulatnak tekinti. A társadalmi-gazdasági átalakulást gyakran
olyan mozgásnak vélik, amely a rossz időktől egy sokkal ígéretesebb és
kihívásokat tartalmazó jövőig halad. (Miles/Robins 1994).
Ez a lineáris szemlélet
természetesen nagyon leegyszerűsített. Túlértékeli a változást és nem ismeri el
az időbeli folyamatosságot. Bizonyos jelenben látható tendenciákat a jövő
kulcselemeinek tekintenek, miközben az ellenható és divergens folyamatokkal nem
számolnak. "Ahelyett, hogy a gazdasági és társadalmi változásokat ilyen
lineáris módon szemlélnénk, sokkal megfelelőbb metafóra lehetne a kumulatív
fejlődés, amelyben az új fejlődési formák a régieket keresztbemetsző
"rétegek", amelyben az új és a régi együttesen létezik."
(Miles/Robins 1994). Ebből arra juthatunk, hogy az információnak és a tudásnak
a termelésben való megnövekedett alkalmazása nem szükségszerűen foglalja magába
létező piacgazdaságunk alapvető változásait. Sokkal helyesebb lenne, ha új
információs és tudásalapú ipari és szolgáltatástermelésről beszélnénk.
A jelenlegi átalakulási folyamatban
az IKT szerepe is erősen vitatott. A kutatásban, amely főleg új technikákkal
foglalkozik, mindig megvan annak a veszélye, hogy a technikai determinizmus
foglyaivá válunk. Bár egyes tudósok és politikusok még amellett érvelnek, hogy
az IKT a keletkező információs társadalom mélyén meghúzódó hajtóerő, addig
mások megpróbálják elkerülni ezt a felfogást. Mindazonáltal noha a szociálist
figyelembe veszik, ezt gyakran erősen funkcionalista módon teszik: Az érvelés
eszerint úgy hangzik, hogy a technikai-gazdasági változás új társadalmi
struktúrákat és intézményeket hoz létre.
A technikai determinizmus
kísértéseivel szemben óvatosabb kutatók szerint a globális verseny, a változó
fogyasztói szükségletek, vagy a dereguláció szintén annyira fontos tényezők,
hogy az átalakulási folyamat okainak is tekinthetők. Mégis a modern IKT-nak
tulajdonítják a nagyobb szerepet az átalakulási folyamatban. E szakértők azt a
felfogást támogatják, hogy az új társadalmi struktúrák fejlődését a változás
más hajtóerői által kiváltott nyomások idézik elő.
IRODALOMJEGYZÉK
Aglietta, M. (1976) Régulation et crise du capitalisme: l’ expérience des Etats-Unis. Paris, Calmann-Levy.
Alasoini, T. (1998) Organizational Innovations as a Source of Competitive Advantage - New Challenges for Finnish Companies and the National Workplace Development Infrastructure. An unpublished paper.
Archibugi, D.- Howels, J. - Michie, J. (1998) Innovation Systems in a Global Economy. CRIC Discussion paper No 18, August 1998. CRIC, The University of Manchester.
Bangemann, Martin (1994) Europe and the
global information society. Recommendations to the European Council. CEC: Brüssel.
Bell, Daniel (1989) Die nochindustrielle Gesellschaft. Frankfurt am
Main/New York.
Bell, Daniel (1973) Technology, nature and
society: the vicissitudes of three worlds views and the confusion of realms,
The American Scholar 42:385-404.
Beniger, James R. (1986) The Control Revolution: Technological and Economic Origins of the Information Society, Cambridge, MA: Harvard University Press.
Calderon, Fernando –
Laserna, Roberto (1994) Paradojas da la modernidad. Sociedad y cambios en
Bolivia, La Pa: Fundacion Milenio.
Castells, M.
(1996-1997) The Information Age (Az információs kor). I-II-III. Oxford:
Blackwell.
- (1996) The Rise of the Network Society, Maldon Mass./Oxford: Blackwell
Publishers. Volume-1.
Deutsch, K. (1983) Soziale und politische Aspekte der Informationsgesellschaft. In: Sonntag, P. (ed.): Die Zukunft der Informationsgesellschaft. Frankfurt am Main. Economy, Compuscript.
Farkas János (1999) Tudás és cselekvés.
Műegyetemi Kiadó, Budapest.
Farkas János: Az Információs Társadalom
meghatározásának közelítései. Szakértői tanulmány a Miniszterelnöki Hivatal
Stratégiai Elemző Központja számára. Bp. 1999. p. 69.
Fourastie, J. (1954) Die Grosse
Hoffnung des 20. Jahrhunderts. Köln.
Freeman, Ch. (1987) The case for technological determinism. In: Finnigan, R., Salomon, G. and Thompson, K. (Eds.) Information Technology: Social issues. Kent.
Gershuny, Jonathan I. and Ian D. Miles (1983) The New Service Economy: the Transformation of Employment in Industrial Societies. London: Frances Pinter.
Hensel, Matthias (1990) Die Informationsgesellschaft. Neuere Ansätze zur
Analyse eines Schlagwortes: München: R. Fischer.
High Level Group on the Information Society
(1994) Europe and the global information society: recommendations to the
European Council, Brussels.
Ito, Y. (1989)
Information Studies Today. In:
Schenk, M.; Donnerstag, J. (Eds.), Medienökonomie, München.
Jessop, B. (1991) Fordism and Post-Fordism. A Critical Reformulation, Lancaster Regionalism Group, Working Paper 41/1991.
Kranzberg, M. (1985) “The information age: evolution or revolution?“ In Bruce R. Guile (ed.), Information Technologies and Social Transformation, Washington D.C.: National Academy of Engineering.
Kubicek, H.- Berger, P. (1990) Was bringt uns die Telekommunikation? ISDN - 66 kritische Antworten. Frankfurt am Main/New York.
Kubicek, Herbert (1995) Duale Informationsordnung als Sicherung des öffentlichen Zugangs zu Informationen. Telecommunication Research Group, University of Bremen. http//infosoc.informatik.unibremen,de/internet/f.../INFORMATIONSORDNUNG.htm,1999.03.11.
Löffelholz, M. (1993) Auf dem Weg in die Informationsgesellschaft.
Konzepte-Tendenzen-Risiken. In: Hessisches Kultusministerium (Eds.)
Zukunftsdialog zu Lehren und Lernen: Angebote. Wiesbaden.
Luhmann, N. (1990) Die
Wissenschaft der Gesellschaft, Frankfurt/M.
Lyon, David (1988) The Information Society:
Issues and Illusions, Cambridge, Mass: Polity Press
Machlup, Fritz (1962) The Production and
Distribution of Knowledge in the United States, Princeton, NJ: Princeton
University Press.
Mathews, J. (1996) Organisational foundations of the knowledge-based economy, in: Employment and Growth in the Knowledge-based Economy, Paris, OECD.
Miles, I. - Robins, K. (1994) Making sense of information, in: Robins, K. (ed.), Understanding Information Business, Technology and Geography, London/New York: Belhaven Press.
Miles, I. (1988) Information technology and information society: options for the future, London ESRC.
Nora, S.- Minc, A. (1979) A számítógépesített
társadalom. Statisztikai Kiadó Vállalat. Budapest.
OECD (1981) Information
activities, Electronics and telecommunications technologies, OECD (ICCP
series), Paris.
Perez, Carlotta
(1983) “Structural change and the assimilation of new technologies in the
economic and social systems.“ Futures, 15: 357-75.
Peters, H. P. (1994) Risikokommunikation in den Medien, in: Merten, K/Schmidt, S.J./Weischenberg, (Eds.): Die Wirklichkeit der Medien. Opladen. 1994.
Porat, M.U. (1976) The Information Economy. Stanford University Press.
Riegler, C. H. (1998) Learning from experiences of the Swedish Working Life Fund: new public policy initiatives. In: Alasoini, T. and Kyllönen, M. (Eds.) The Crest of the Wave, Reports of the Finnish National Workplace Development Programme 5, Helsinki, Finnish Ministry of Labour.
Schienstock,
Gerd, Bechmann, G.- Frederichs G. (1999) Information Society, Work and the
Generation of New Forms of Social Exclusion (SOWING) - The Theoretical
Approach. In:
TA-Datenbank-Nachrichten, Nr. 1, 8. Jahrgang - März. Forschungszentrum
Karlsruhe, Technik und Umwelt.
Roobek, A. (1987) The crisis in Fordism and the rise of the new technological paradigm. Futures, 19(2).
Rostow, W. W. (1960) The Stage of Economic Growth (A gazdasági növekedés helyzete). London: The Syndics of the Cambridge University Press.
Senge, P. M. (1990) The Fifth Discipline. New
York. Doubleday.
Soete, L. (1996) Social impacts of the
information society - National and community level, in: Finnish Institute of
Occupational Health, Work in the Information Society, Helsinki.
Steinmüller, W. (1981) Die zweite industrielle Revolution hat eben
begonnen, in Kursbuch 66.
Stichweh, Rudolf (1997) Inklusion/Exklusion, funktionale Differenzierung und die Theorie der Weltgesellschaft. Soziale Systeme; 1,3.
Touraine, A. (1969) La Société
post-industrielle, Paris; Denoel.
Touraine, Alain (1994) Qu’ est-ce que la
democratie? Paris: Fayard.
Umasao, T. (1963) Joho Sangyo Ron (On knowledge industries).
Womach, J. – Jones, D. –
Ross, D. (1990) The Machine that Changed the World. London, Macmillan.
