Az iparitól az információs
társadalomig
[1]
Dr. Farkas János
1. Történetfilozófiai megjegyzések
Az utóbbi években
egyre többet hallunk, olvashatunk arról, hogy a hagyományos "Ipari
Társadalom" megszűnőben van és fokozatosan átadja helyét az úgynevezett
"Információs Társadalomnak".
Első megjegyzésem arra vonatkozik, hogy az "Információs
társadalom" történetfilozófiailag nem bizonyított fogalom. A "társadalmat" nem lehet egyetlen "technikai"
ismérvvel sem azonosítani. Ha lehetne, akkor sem garantálható, hogy esetleg nem
a technikai fejlõdés valamely más ága, területe - pl. a géntechnológia -
lesz a jövõben a meghatározó. Ha pedig mégis az informatika lenne a
túlsúlyos tendencia a jövõben, akkor sem zárható ki, hogy netán jobb lenne
nem "információs", hanem "kommunikációs társadalomnak" stb.
nevezni. Esetleg érdemesebb lenne valamely "társadalomképbõl",
"társadalom modell"-bõl kiindulni és abból értelmezni a
technikai változásokat. A mai modern demokratikus társadalmak elemzése lenne ez
esetben a startolóhely. Ugyanakkor belátom, hogy egy jövõre vonatkozó
társadalomkép tudományos alapokon ma nem vázolható fel, errõl legfeljebb
vízióink lehetnek. Az sem lehet véletlen, hogy az "információs",
"kommunikációs", "cyborg"-, "hálózatos"
(network), virtuális stb. jelzõket írják ma elõszerettel a "társadalom" fogalma elé.
Minden bizonnyal ez annak a jele, hogy az elemzõk azt kívánják
bemutatni, hogy valamely technikai fejlõdési irány milyen hatással van
magára a társadalmi fejlõdésre. Ilyen esetben az "információs
társadalom" kifejezés munkahipotézisnek tekinthetõ, amely -
mint a mór, ha betölti a feladatát -, akár el is mehet. A társadalomképre
vonatkozó megjegyzésem csak annyiban fontos, amenyiben elõre segíthet
kivédeni a különbözõ oldalról megfogalmazott teoretikus támadásokat.
Jelezni szeretném, hogy tisztában vagyok azzal a problémával, ha egy komplexebb
jelenséget alacsonyabbra redukálunk.
2. "Információs társadalom" mint
munkahipotézis
Mindazonáltal azt javaslom, hogy fogadjuk el feltevésnek
azt az állítást, hogy korunk technikai forradalmának középpontjában az
információs technológiák állanak. Ezért az "Információs Technikai
Forradalom"- fogalmából indulok ki és azt vizsgálom, hogy ez a
forradalom milyen hatásokat gyakorol az új gazdaság, társadalom és kultúra
komplexitására. A "technikai determinizmus" dilemmáját ( hogy a
technikai változások meghatározzák a társadalmi változásokat), tekintsük hamis
problémának. Egy sajátos dialektikus kölcsönhatásra való hivatkozással
oldhatjuk meg a gordiusi csomót. A technika nem determinálja a társadalmat,
mivel megtestesíti azt. De ugyanúgy a társadalom sem determinálja a technikai
innovációt, mivel alkalmazza, hasznosítja azt. A technika voltaképpen maga is
társadalom és a társadalmat technikai eszközei nélkül soha nem lehet megérteni.
3. Globalizáció és partikularizmus
A mai világban két ellentétes folyamatot látunk
párhuzamosan kifejlõdni. Az egyik a globalizáció, a másik a partikularitás.
Globalitáson a multinacionális cégek által irányított egységesülõ tõkés világpiacot és világgazdaságot,
partikularizáción a nemzeti, etnikai, vallási, réteg- és csoportmozgalmakat,
tudatokat, viselkedésformákat stb. értjük. Itt is
dinamikus kölcsönhatásról van szó. Amikor a globalitás veszélyként merül fel,
akkor mindazok, akik félnek a bekebelezéstõl, önállóságuk tendenciáját
fogják hangsúlyozni. Ebbõl ered mindenféle fundamentalizmus,
elszigetelõdés, xenofóbia (idegengyűlölet) stb. Az "Én"
keresésérõl, az "Én" azonosságáról (önazonosságáról) van szó.
(Castells, 1996.) A modern társadalmak a "Hálózat" és az
"Én" bipoláris ellentmondása körül strukturálódnak, ahol a Hálózat (Network)
a globalizációt, az "Én" az elkülönülni, függetlenedni akaró
"részeket" reprezentálja. Strukturális skizofrénia áll elõ a
funkció és a jelentés között és a társadalmi
kommunikáció mintái nyomás alá
kerülnek. Az informatika egyfelõl globalizálja és homogenizálja
(digitalizálja) a jeleket, másfelõl a különbözõ társadalmi
csoportok között megszakad a kommunikáció.
4. A társadalom újrastrukturálásnak két kísérlete
A társadalomképbõl annyit
megelõlegezhetünk, hogy az 1980-as években végbement a kapitalizmus
újrastrukturálódása. Nem lehet véletlen, hogy ugyanekkor Gorbacsov meghírdeti a
szovjet rendszer "átalakítását" (peresztrojka). De ami a szovjet
etatizmus miatt nem sikerülhetett, az sikerült a fejlett ipari országokban. A
modern demokratikus társadalmak képesek voltak asszimilálni és felhasználni az
informatizálás ama elveit, amelyek megtestesülnek az új (informatikai)
technikában (forradalomban). Használhatónak vélem a francia Touraine (1969) és
az amerikai Daniel Bell (1973) osztályozását, amely pre-indusztriális,
indusztriális és poszt-indusztriális társadalmakat (korszakokat) különböztet
meg. Kiderült, hogy a fõ
ellentmondás nem a kapitalizmus és a szocializmus között húzódik. Ehelyett
inkább arról van szó, hogy a "Termelõ Mód" (TM), (ami
lehet kapitalista, vagy államszocialista, ill.etatista) és a "Fejlõdési
Mód" (FM) között van alapvetõ ellentmondás, vagy feszültség. A
csak részben marxista értelmezésû TM és a tourain-i és bell-i FM fogalmak
használatával kimutatható, hogy amíg az etatizmus (államszocialista formájában)
nem tudott túllépni a hagyományos iparosításon, addig a demokratikus
kapitalizmus kedvezõ társadalmi-politikai-kulturális mozgásformát
biztosít az új FM, az információs fejlõdési mód számára. (Egyes ázsiai
diktatúrák, akár szocialista (Kína), akár kapitalista (Dél-Korea, Tajwan)
köntösben szintén megkíséreltek "zöld utat" nyitni az informatizálás
számára.) Ha a korábbi TM összhangba
hozható az új FM-el, akkor új társadalmi struktúra keletkezik. Ezáltal a
tõkés termelési mód újrastrukturálódik. A társadalmak emberi folyamatok
köré szervezõdnek, amelyeket a "termelés", a "tapasztalat", valamint a
"hatalom" történelmileg meghatározott viszonya strukturál. A termelés
új osztályviszonyokat hoz létre, a tapasztalat a nemek viszonyában idéz
elõ változásokat, a hatalom pedig az állami intézményesített
erõszakmonopólium módosulásán alapul. A jelek informatizálása
felerõsíti a szimbolikus kommunikációt, ami viszont szüli a kulturákat és a kollektív identitásokat.
5. A Fejlõdési Mód fogalma
Társadalomtörténeti és technikatörténeti stúdiumok
alapján megállapítható, hogy az agrár Fejlõdési Módban a
profit forrása a munka és a természeti erõforrások mennyiségének a növelése. Ipari
(indusztriális) FM-ben a profitot az új energiaforrásokból és az energia
decentralizálásából nyerik ki. Az Információs Fejlõdési Mód
szakaszában a tudásgenerálás technikája, az információk feldolgozása és a
szimbolikus kommunikáció lesz a profit
legfõbb forrása. Persze a "tudás" és az "információ"
minden FM-ben kritikus elemek, de a poszt-ipari szakaszban dominánssá válnak.
Az új szakaszban az önmagában vett és önmagáért való tudás helyébe a
"cselekvõ tudás", vagy "tudáscselekvés" lép. (Farkas
J., 1999.) Ez lesz a termelékenység fõ forrása. Az új Fejlõdési
Mód lényege szerint tehát információs-informatikai természetû. Az
információelõállítás magának az információelõállítás
technikájának a megjavítására irányul. Kölcsönhatási ciklus van a technika, a
tudás forrása és a technika alkalmazása között, aminek az a célja, hogy javítsa
a tudás termelését és az információ elõállítását. Ha a teljesítmények
felõl nézzük a dolgot, akkor azt mondhatjuk, hogy az ipar a gazdasági
növekedést célozta meg, amely a termékmaximalizálásban fejezõdött ki. Az
informatizálás célja a technika fejlesztése, ami a tudásakkumulációban testesül
meg, miközben az információelõállításban magasfokú komplexitás jön
létre. Ilymódon szoros kapcsolat van a "kultúra" és a
"termelõerõk", a "szellemi" és
"anyagi" folyamatok között. A társadalmi interakció, a társadalmi
ellenõrzés és a társadalmi változások
új formái jönnek létre. A kapitalizmus
"információs" kapitalizmussá alakul át. A hagyományos (keynes-i)
modell a dereguláció, a privatizálás, a
tõke és munka közötti társadalmi szerzõdés lerombolásával
elveszti korábbi stabilitását, s ezzel a "növekedési modell" új
struktúráknak adja át a helyét. Mind a társadalmi intézmények, mind a
vállalatok szervezeti szintjén az alábbi célok jelennek meg.
1.
a tõke-munka viszonyokban elmélyítik a profittermelés kapitalista
logikáját;
2.
globalizálják a termelést, az áruforgalmat és a piacokat;
3. a profit
számára a legelõnyösebb feltételeket teremtik meg mindenfelé;
4. termelékenységre fordított állami
támogatással növelik a nemzetgazdaságok versenyképességét és erejét.
6. Az Információs Társadalom elemzése
Mindezen célok elérése közben az örökölt társadalmi
formák egynemûsödnek és ezért beszélhetünk joggal "Információs
Társadalomról", mint ahogy korábban "Ipari Társadalomnak"
neveztük a termelés és elosztás elõzõ (persze még ma is velünk
élõ) formáját. Ez az eljárás akkor jogos, ha "szocio-technikai
rendszerekrõl" beszélünk. (Raymond Aron, 1963.) Persze eközben
hangsúlyoznunk kell az információs társadalmak kulturális és intézményi
diverzitását is. Az "információs társadalom" ilymódon megkülönböztetendõ
az "információs-, vagy globális gazdaság" fogalmától. A
társadalmakban mindig több a (történelmi-kulturális sajátosságokból adódó)
különbség, mint a gazdaságokban. Ugyanígy érdemes megkülönböztetni az "információtársadalmat"
az "információs társadalomtól". Az elsõ kifejezés az
információnak a társadalomban betöltött szerepét hangsúlyozza. A második
fogalom viszont a társadalmi szervezet sajátos formájára utal, amelyben az
információ termelése, forgalmazása, alkalmazása a termelékenység és a hatalom alapvetõ
forrásává vált.
Miután áttekintettük az alapvetõ
fogalmakat, rátérhetünk az "információs társadalom" különbözõ
hatásmechanizmusaira és hatásaira. A posztipari társadalmakban megváltozik az
"egyén", az "Én" szerepe és lehetõsége is. Ha anyagi javak helyettesítik a kulturális
szolgáltatásokat, akkor a szubjektum mint kultúrájában élõ személyiség
védekezni kezd az apparátusok és a piacok logikája ellen, amelyek az
osztályharcot helyettesítik. (Touraine, 1994.) Ezért mondható az, hogy a világot
ma a globalizáció és a fragmentáció ellentétes, de együttjáró tendenciái
jellemzik. (Calderon-Laserna, 1994.) Az válik fontos kérdéssé, hogy miképpen
kombináljuk az új technikákat a kollektív emlékezettel, az egyetemes
(univerzális) tudományt a közösségi kulturákkal, érzelmekkel és gondolatokkal?
E ponton ismét eljutottunk a globalizáció és azonosság (identitás), azaz a
"Háló" és az "Én" növekvõ távolságához,
konfliktusához. A rasszizmus és idegengyûlölet is jórészt ebbõl az
élethelyzetbõl fakad. Úgy vélem, hogy az országunkban bekövetkezõ
informatikai fejlesztéseknek egyfelõl a társadalmi hatásait kell
elemeznünk, azaz, milyen új társadalmi struktúra keletkezik bevezetésük és
alkalmazásuk hatására, másfelõl azt is meg kell vizsgálnunk, hogy
jelenlegi társadalmi-intézményi struktúráinkban melyek azok a sajátosságok,
amelyek veszteségforrásként lassítják, lerontják, eltorzítják, hatástalanítják
fejlesztési cékitûzéseinket.
Ha rövid definíciót akarunk adni, akkor az
Információs Forradalmat az információelõállítás és a kommunikáció
technológiáinak (technikáinak) nevezhetjük. Mindent átfogó jellege és
folyamat-orientáltsága jelenti az átalakulás magját. Az Ipari Forradalomban
a gõzenergiától a nukleáris energiáig
terjedõ skálán a különbözõ új energiák elõállítása és
felhasználása állt a középpontban. Az Elsõ Ipari Forradalom, amely bár
nem rendelkezett tudományos alapokkal, mégis az információ kiterjedt
használatára támaszkodott, alkalmazta és tovább fejlesztette a már
létezõ tudást. A Második Ipari Forradalmat (1850 után) viszont
már a tudomány döntõ szerepe jellemezte, ahol a tudomány az innovációt
támogatta. Az új Információs
Technikai Forradalomban (ITF) pedig már nem az általában vett tudásra és az információra, hanem az olyan
tudás- és információelõállító/kommunikációs eszközök alkalmazására esik
a hangsúly, amelyek kumulatív
visszacsatoló hurkot írnak le az információ és az innováció használata között.
(tanulás használat révén; technikatanulás mûködtetés közben.)
A mikroelektronika, számítógéptudomány - gépek
és szoftver -, távközlés/híradástechnika, optoelektronika tartoznak a fogalom
körébe. De a genetikus mérnökséget (génsebészetet) is ide sorolhatjuk.
7. Az Információs
Technika Paradigma
Minden új paradigmában egy-egy sajátos
input vagy inputok rendszere alkotja azt a "kulcstényezõt",
amely jellemzi a paradigmával elérhetõ csökkenõ viszonylagos
költségeket és egyetemes elérhetõséget. A paradigma mai változása azt
jelenti, hogy az elsõsorban olcsó energiaráfordítással
jellemezhetõ technikát felváltjuk olyan technikával (technológiával),
amely elsõsorban a mikroelektronika és a távközlési technikák révén
megszerezhetõ olcsó információ-inputon alapul. (Freeman, 1988.)
Az új paradigma jellemzõi:
1. nyersanyaga az információ, ahol a technikák az információn
dolgoznak (a korábbi - ipari - paradigmában az információk hatottak a
technikákra.);
2. az új technikák hatással vannak az emberi tevékenység összes
egyéni és kollektív formáira;
3. az
új információs technikák bármely rendszer hálózatos logikáját,
viszonyainak rendszerét használják
fel;
4. a paradigma a rugalmasságon
alapul;
5. az egyes technikák növekvõ
konvergenciája magasan integrált rendszerekben összegezõdik. A mikroelektronika, telekommunikáció, optoelektronika és a számítógép ma
integrált információs rendszerekben jelenik meg.
Az Információs Technikai Forradalom
társadalmi dimenziója a technika és a társadalom közötti ama viszonyt fejezi
ki, amit Kranzberg Elsõ Törvényének neveznek: "A technika sem nem
jó, sem nem rossz, sem nem semleges". (Kranzberg, 1985.) Ez tehát olyan
erõ, amely áthatja egész (társadalmi és egyéni) életünket, tudatunkat. A
technikai erõk közötti kölcsönhatások komplex mátrixa azonban mintha nem
állna teljesen az emberiség
ellenõrzése alatt. Tehát arra is koncentrálnunk kellene, hogy milyen tudatos társadalmi akciókra van
szükség ahhoz, hogy ezeket az erõket (erõk kölcsönhatását)
hatékonyan hasznosítani tudjuk.
Az utóbbi két évtizedben
kialakult új gazdaságot az alábbi ismérvek jellemzik: információs és globális.
Bár az információ és a tudás minden korban döntõ alkotórésze volt a
gazdasági növekedésnek, az új technikai paradigmát az jellemzi, hogy az egyre
erõteljesebb és rugalmasabb információtechnikák lehetõvé teszik,
hogy az információ maga váljék a termelési folyamat termékévé. Pontosabban: az
új információs technikai iparok maguk is információelõállító eszközök,
vagy magát az
információelõállítást jelentik.
8. Néhány közgazdasági
összefüggés
Erõs közgazdasági iskolák
jöttek létre, amelyek a korábbi korszak termelékenységének növekedését a
tudományból és technikából vezették le, ezekkel magyarázták. (Schumpeter, 1939;
Solow, 1957; Kendrick, 1961; Nelson, 1981, Mansfield, 1982.) Megdöbbentõ azonban az a tény, hogy a
termelékenység trendje lényegében azóta kezd hanyatlani, amióta az Információs
Technikai Forradalom (ITF) kezdett kialakulni. (1970-es évek eleje.) Ezt a
csökkenést több szakértõ annak
tulajdonítja, hogy a gazdaságstatisztika alkalmatlanná vált arra, hogy
megragadja az új információs gazdaság mozgásait, tekintettel arra, hogy az
információs technika és az ezzel összefüggõ szervezeti változások
hatására ez a gazdaság rendkívül
széleskörûen átalakult. Ma a vállalatokat nem a termelékenység,
hanem a jövedelmezõség motiválja. A termelékenység és a technika persze
számukra is fontos eszközök, de nem kizárólagosak. Az értékek és érdekek széles
köre által formált politikai intézmények a gazdaság birodalmában a
versenyképesség maximalizálására orientálják a vállalatokat. A profitjövedelmezõség
és a versenyképesség jelentik a technikai innováció és termelékenységnövekedés
tényleges meghatározóit. A nemzetgazdaságok más országok gazdaságához
viszonyított pozíciójára helyezõdik át a hangsúly. A kormányok számára
ez a legnagyobb legitimáló erõ és tényezõ. Az elmúlt hónapokban
"A magyar tudománypolitika 2000-ben" c. MTA-projekt keretében
alaposabban átnéztem az USA K+F politikájának történetét és azt vettem észre,
hogy a kormány mindig akkor növelte meg K+F költségvetését, amikor az amerikai
gazdaság versenyképességét érezte veszélyben. A versenyképességnek tehát
stratégiai jelentõsége van. Az állam döntõ és új elemmé vált a
globális gazdaságban. Ezáltal az "információs kapitalizmus"
újrapolitizálódott. Az államok éppen a nemzetközi gazdaság kölcsönös függõsége
és nyitottsága miatt játszottak jelentõs szerepet a gazdaság
deregulációjában, mivel gazdasági szektoraik érdekében támogatni kívánták a
fejlesztési stratégiákat. A magyar államtól, kormánytól hasonló stratégiai
gondolkodásmódot és cselekvést várunk. De ennek a stratégiának azon
felismerésen kell alapulnia, hogy az érett ipari gazdaságban a termelékenységi
potenciál az információtechnikákra
támaszkodó technikai bázisra helyezõdik át. Ez a gazdaság már nem
egyszerûen információ-alapú, hanem információs, mivel a teljes társadalmi
rendszer kulturális-intézményi sajátosságait is be kell kapcsolni az új
technikai paradigma diffúziójába és megvalósításába. Ehhez hasonlóan a korábbi
ipari (kéményes) gazdaság sem csupán a gyártáshoz szükséges új energiaforrásokra
támaszkodott, hanem ama ipari kultúrára is épített, amelyet új társadalmi és
technikai munkamegosztás kísért. A helyzet analóg: ma is egy új (információs)
kultúrára van szükség, amely során új társadalmi és (információs technikákon
nyugvó) technikai munkamegosztás jön létre. Egy új társadalmi struktúrát
állítunk - akarva-akaratlanul - elõ.
9, Világgazdaság és
globális gazdaság
Elemzéseink során a továbbiakban
meg kell különböztetnünk egymástól a - "világgazdaság" és a
"globális gazdaság" - fogalmait. A világgazdaságban a
tõkeakkumuláció végigmegy a világon. (Braudel, 1967; Wallerstein, 1974.)
A globális gazdaság viszont valami más. Ez olyan gazdaság, amely képes
egységesen és egyidõben mûködni a bolygón. Létrejön a "globális háló". (Robert
Reich, 1991.) Ugyanakkor a globalizációt korlátozó tényezõk is vannak,
mint ahogy a globális gazdaság regionálisan is differenciálódik. Ennek kapcsán
szintén ki lehetne dolgozni egy sajátos dialektikus kölcsönhatást, miszerint a
belsõ regionalizáció az információs/globális gazdaságnak
rendszerképzõ jegye, tulajdonsága. Mivel az államok a társadalmak és nem
a gazdaságok kifejezõdései. Viszont döntõvé válik az információs
gazdaságban, hogy komplex kölcsönhatás jön létre a történelmi gyökerû
politikai intézmények és a növekvõ mértékben globalizálódó gazdasági
szereplõk között. A globális gazdaság hatásai bár átfogják a teljes
bolygót, de tényleges mûködése és struktúrája csak a gazdasági
struktúrák, országok és régiók egyes szegmentumait érintik, annak mértékében,
amennyiben egyes országok, vagy régiók sajátos helyet foglalnak el a nemzetközi
munkamegosztásban. (Sengenberger és Campbell, 1993.) A globális
gazdaság versenyképességének forrásai közé tartozik a technikai képesség; a
nagy, integrált és gazdag piacokra
történõ behatolás; a termelõhelyeken elõálló termelési
költségek és az irányadó piaci árak közötti különbségtétel; s végül a nemzeti
és nemzetek feletti politikai adottságok, amelyek ezen országok vagy területek
növekedési stratégiáit irányítják.
A legújabb nemzetközi
munkamegosztást pedig az interdependencia, az asszimetria, a regionalizáció, a
régiókon belüli növekvõ diverzifikáció, a szelektív díjszabások és
a kizárásra törekvõ szegmentáció
alkotja. Az információs/globális gazdaság struktúráját a tartós felépítés és
változó geometria jellemzi. A nemzetközi munkamegosztásban négy fontosabb
pozícióban dolgozókat különböztethetünk meg:
1. informatikai munkát
végzõ nagyértékû termelõk;
2. alacsonybérû tömegtermelõk;
3. természeti nyersanyagok kitermelõi;
4. felesleges dolgozók, akiket a
leértékelt munkára korlátoznak.
Ezek a pozíciók nem esnek egybe
az országhatárokkal, hanem hálózatokban és áramlatokban szervezik õket,
miközben felhasználják az információs gazdaság technikai infrastruktúráját.
10. Az információs
gazdaság szervezeti-szervezési logikája
A továbbiakban beszéljünk az
információs gazdaság kultúrájáról, intézményeirõl és
szervezeteirõl! Az információs gazdaságot egy új szervezési (szervezeti)
logika jellemzi, amely azonban be van ágyazva a történelmileg kialakult
kulturális és intézményi keretekbe. A 70-es évektõl végbement egy
szervezeti átalakulás is, amely a "fordizmustól" a
"poszt-fordizmusig" halad. A szervezeti változások kölcsönhatásban
állnak az információs technikával. A szervezeti változások alapvetõ
célja, hogy megbírkózzék azokkal a bizonytalanságokkal, amelyek a vállalatok
gazdasági, intézményi és technikai környezetében találhatók. A szervezési
változások arra irányulnak, hogy újradefiniálják a munkafolyamatokat és a
foglalkoztatási gyakorlatot. A munkahelyek automatizálásával élõ munkát
takarítanak meg.
Elemeznünk kell azt a folyamatot, hogy
gazdaságunkban miként megyünk át a tömegtermelésrõl (fordizmus) a
rugalmas termelésre (poszt-fordizmus.) (Coriat, 1990.) Ekkor sajátos szervezeti forma jön létre:
amikor a nagyvállalatok a vertikális integráció és a társadalmi- és technikai
munkamegosztás intézményesülése elvei alapján strukturálódnak. Egy másik
jelentõs trend is megfigyelhetõ: a nagyvállalatok válságba jutnak
és a rugalmas kis- és közepes cégek
válnak az innováció és az álláshely-teremtés forrásaivá. Egy harmadik
fejlõdési irány az új vezetési (irányítási) módszerek kialakulását hozta
magával. Gondolok a "toyotizmusra", (olyan menedzsment rendszer,
amely inkább a bizonytalanságot kívánja csökkenteni, semmint az adaptálódást
növelni); a menedzsment-munkás kooperációra, a többfunkciós munkára, a teljes
minõségi ellenõrzésre (TQC), a bizonytalanságot csökkentõ
módszerekre. stb. Ide tartozik még a többirányú hálózati-modell, amelyet a
kis-és közepes cégek alakítottak ki és
a licenc-alvállalkozói modell, ahol a termelés egy nagyobb vállalat védõ
árnyékában dolgozik. (esernyõ-szervezetek.) E szervezeti és vállalati
formák a vállalatközi hálóképzõdés jegyében jönnek létre. Egy hatodik
szervezeti minta a nagyvállalatok összefonódása. A részvénytársaságok maguk is
megváltoztatják szervezeti modelljüket, aminek lényege, hogy a vertikális
bürokráciáról áttérnek a horizontális szervezõdésre. (Drucker, 1988.)
Kenichi Imai (1990) kimutatta, hogy az üzlet nemzetközivé válására a cégek háromféle stratégia követésével válaszoltak:
1. Ha a vállalatok több piacon akarnak jelen lenni, ekkor
nemzeti alapon külföldön ruháznak be; 2. Amikor a cél a globális piac, akkor a
különbözõ vállalati funkciókat, - amelyek egy globális stratégiában
integrálódnak -, különbözõ
helyeken szervezik meg.
3. A harmadik stratégia pedig a
legfejlettebb gazdasági és technikai szakaszban jellemzõ, amikor a
határokat átlépõ hálózatokat hoznak létre.
A szervezeti formákban és stratégiákban az
a közös, hogy a hálózatok alapvetõnek bizonyulnak az új szervezetekben.
Az információs/globális gazdaság valójában hálószerû vállalkozás. Ez a
vállalatnak olyan formája, ahol az eszközök rendszerét a célok autonóm
szegmentumai keresztezõdése révén teremtik meg. A hálózat
összekapcsoltsága és konzisztenciája fontos feltételek. A hálószerû
vállalat az információs/globális gazdaság alapanyagává a kultúrát teszi, amikor
a tudáselõállítás révén a jeleket árukká alakítja át. Kimutatható, hogy
hálózatok a szervezeti formákat intézményi/kulturális termelés folyamatában
állítják elõ. A kultúrából csinálnak szervezetet. Dieter Ernst (1994) a
hálózatok öt típusát különbözteti meg:
1. Ellátó hálózat;
2. Termelõ hálózat;
3. Vevõ-hálózat;
4. Standard koalíciók hálózata;
5. Technikai kooperációs hálózatok.
11. Gazdasági hálózatok
A szakirodalomban találkozhatunk azzal a
hipotézissel, miszerint a globalizációs folyamat kifejlõdésével a
multinacionális társaságok egyre inkább nemzetközi hálózatokká alakulnak át.
(Castells, 1996.) A hálózatszerû vállalat valójában válasz a
"termelékenység rejtvényére". Az információs technika potenciálját
csak akkor lehet realizálni, ha koherens infrastruktúrát hoznak létre, ahol
csak a rugalmas hálózat képes arra, hogy a különbözõ számítógépeken
alapuló üzleti tevékenységeket összekapcsolja. A decentralizált gépeket a
hálózat köti össze és teszi lehetõvé újraszervezésüket. A történelemben
elõször a gazdasági szervezet alapvetõ egysége nem a szubjektum,
nem az egyén (a vállalkozó), nem a vállalkozó család, nem valamely kollektíva
(tõkésosztály, részvénytársaság, állam), hanem a hálózat, amely
szubjektumok és szervezetek sokaságából tevõdik össze. Mi köti össze a
hálózatokat? A kultúra. S így lehetséges, hogy a hálózatszerû vállalkozás
etikai alapja az informacionalizmusban található meg. Ez már egy sokarcú,
virtuális kultúra, amit a számítógépek hoznak létre valamely cyber-térben. Ez
nem fantázia, hanem anyagi erõ, mivel a háló életének minden
pillanatában informálja, támogatja a gazdasági döntéseket.
12, Munka és foglalkoztatottság
Figyelemmel kell kísérnünk a munkában és
foglalkoztatottságban jelentkezõ átalakulásokat is. Hogyan alakul a
munkanélküliség, a rugalmas munkaidõben, a hálózatokban dolgozók aránya stb.? A társadalmi struktúra
középpontjában ugyanis a munkafolyamat áll. Az újonnan keletkezõ
hálószerû vállalatokban a munka és a termelési viszonyok technikai és
menedzseri átalakulása lesznek azok a legfontosabb emelõk, amelyek révén
az információs paradigma és a globalizáció folyamata egészében a társadalomra
hat. A posztindusztrializmus klasszikus elmélete ebben a tekintetben három
állítást, illetve elõrejelzést különböztet meg:
1. A termelékenység és a növekedés a tudás
elõállításán múlik, mely az információelõállítás révén kiterjed a
gazdasági tevékenység valamennyi területére.
2. A gazdasági tevékenység az áruk
termelésérõl átvált a szolgáltatások nyújtására. Minél fejlettebb egy
gazdaság, a foglalkoztatás és a termelés annál inkább a szolgáltatásokban
jelenik meg.
3. Az új gazdaság megnöveli azon
foglalkozások jelentõségét, amelyek magas információs- és
tudástartalommal bírnak. A menedzseri, szakemberi és mûszaki
foglalkozások gyorsabban nõnek mint más foglalkozások és az új
társadalmi struktúra magvát alkotják. (Bell, 1973; Dordick és Wang, 1993.)
Ezeket a posztindusztriális tételeket
azonban nem árt némi kritikával szemlélni.
Arra a következtetésre
juthatunk, hogy elsõsorban nem az ipari és a posztipari gazdaságok
között, hanem a tudásalapú ipari,
mezõgazdasági és szolgáltatás termelés
két formája között kell különbséget tennünk. A két forma különbsége
éppen abban áll, hogy a korábbi szakaszban az információtechnológiák még nem
álltak rendelkezésre. Már Solow és Kendrick is hangsúlyozták a tudás és az
információ fontosságát a termelésben, de csak újabban tudjuk ezeket kezelni
informatikai eszközökkel. Ezért a posztindusztrializmusról át kellene helyezni a hangsúlyt az informacionalizmusra.
Ezt azt jelenti, hogy a társadalmakat és gazdaságokat elsõsorban nem az
jellemzi, hogy ipar-utáni (posztindusztriális) állapotba kerültek, hanem az,
hogy információssá válnak. Azaz termelési rendszerüket a tudásalapú
termelékenység maximalizálásának elvei körül szervezik meg. Ennek érdekében
humán erõforrásokat és kommunikációs infrastruktúrákat építenek ki.
A másik kritikai megjegyzés a Colin
Clark-féle elsõdleges/másodlagos/harmadlagos szektorokkal kapcsolatos
osztályozást érinti. A "harmadik" (szolgáltató) szektor növekedése
ugyanis semmiképpen sem jelenti a másik kettõ, különösen a feldolgozó
szektor eltûnését. A "szolgáltatások" jórésze nem külön és
önállóan, hanem a másik két szektorba beépülve, azokat áthatva jelenik meg. A
"szolgáltatás" fogalom sem valami rezídiumot (maradványt) jelent,
hiszen az "árujavak" és "szolgáltatások" határai is
elmosódnak, ha olyan tevékenységekrõl van szó, mint pl.
számítógép-szofver, videókészítés, mikroelektronikai tervezés, biotechnikai
alapon folytatott mezõgazdaság stb.
A harmadik klasszikus posztindusztriális
tézis is pontosítandó! Az új foglalkozási struktúrát alkotó
magasképzettségû szakmák mellõl nem tûnnek el, sõt
mennyiségben szaporodhat is a képzettséget nem igénylõ, betanított
dolgozók száma, akik a szolgáltatásokban vesznek részt. A társadalmi struktúra
tehát erõsen polarizálttá válik az új szakaszban, ahol a
"felsõ" és az "alsó" rétegek a
"középrétegek" kárára növekednek. Erõsen megfontolandó, hogy
az a kormányzati szándék, amely a középrétegeket kívánja elsõsorban
támogatni, miképpen tud megbírkózni azzal a reálisnak látszó társadalmi
tendenciával, hogy éppen a középrétegek alól csúszik ki a munkafolyamat. A
társadalmi struktúra egyre inkább hasonlítani kezd a súlyzóra, amelynek két
végén nehéz gömbök vannak, miközben középen forgatjuk. De középen szinte nincs
semmi, csak támaszt kínál fel. Semmiképpen sem olyan a súlyzónk, amelynek a
közepe púposodna, gömbölyödne ki.
A foglalkoztatási szerkezet történelmi
változásaira is ki kell tekintenünk. Milyen volt ez a posztagrár korszakban, az ipariban és a posztipariban,
illetve a mában kibontakozó (és fõleg elõttünk álló) információs
szakaszban? Külön elemeznünk kellene a szolgáltatások különbözõ
fajtáinak (termelési-, társadalmi-, elosztó-, személyi szolgáltatások)
menyiségi és minõségi alakulását.
Továbbá össze kellene
hasonlítanunk a különbözõ társadalmak foglalkozási szerkezetét, annak
diverzitását. Nyilván elsõsorban az Európai Unió országaihoz kellene
mint mércéhez, mint vonatkozási csoporthoz viszonyítanunk magunkat. Növekszik-e
és miképpen, milyen ütemben az információs foglalkozások (menedzserek,
szakértõk, mûszakiak) száma, aránya? Az adatok igazolják-e az
információs társadalom foglalkozási struktúrájának bipolaritásával kapcsolatos feltételezést? Miként alakulnak
a jövedelmi különbségek polarizációi? Milyen elõrejelzéseket tehetünk a
foglalkoztatottság jövõbeli alakulásáról, tendenciáiról? Vannak-e
alternatív modellek? Egyes szakértõk szerint az USA, Anglia és Kanada
"Szolgáltató Gazdaság Modellt", Japán és - részben - Németország
"Ipari Termelési Modellt" követ. Franciaország a kétféle
modell között található.
Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk
miatt számunkra is nagyon aktuális fölvetni azt a kérdést: létezik-e globális
munkaerõ? Nyilván a munkaerõ nemzetközi mozgásáról és
foglalkoztatásáról van szó. Három mechanizmus érdemel nyomatékosabb figyelmet:
1. Globális foglalkoztatás a
multinacionális vállalatoknál, illetve ezek határokat átlépõ
hálózatainál.
2. A nemzetközi kereskedelem hatása a
foglalkoztatásra és a munkafeltételekre.
3. A globális verseny és az új rugalmas
menedzsmentek hatása a különbözõ országok munkaerejére.
Nyilván meg kell vizsgálni, hogy a külföldi és hazai
vállalatok milyen stratégiákat követnek a szakképzett és a szakképzetlen
munkaerõ vonatkozásában.
13. Munkafolyamatok az új paradigmában
Nem könnyû, de elkerülhetetlen feladat a
munkafolyamatok alakulásának leírása az információs paradigma keretei között.
Azt más említettem, hogy újtípusú munkamegosztás van keletkezõben. Három
dimenzió mentén vázolják fel ennek tipológiáját:
1. Az elsõ dimenzió az adott munkafolyamatban
végzett tényleges feladatokkal kapcsolatos. (értéktermelõ dimenzió).
2. A második az adott szervezet és környezete (benne más
szervezetekkel) közötti kölcsönhatásra irányul. (kapcsolatteremtõ
dimenzió)
3. A harmadik a
menedzserek és alkalmazottak között kialakult viszonnyal foglalkozik egy
adott szervezetben vagy hálózatban. (döntéshozatali dimenzió).
Mindhárom dimenzió további finomszerkezetre bontható:
olyan alapvetõ feladatokra, amelyeket a vezetõk, kutatók,
tervezõk, integrátorok, operátorok, automatizált végrehajtók (robotok)
végeznek. Ezek a stratégiai tervezéstõl és döntéstõl az
elõprogramozott (automatizáltan elvégezhetõ) feladatokig
terjednek. Három alapvetõ pozíciót szokás megkülönböztetni: a hálózatot
kialakító és mûködtetõ, a hálózatban on-line viszonyban
mûködõ és az elkülönült, hálózatból kikapcsolt dolgozókat. A
döntéshozatal szempontjából pedig megkülönböztethetjük a döntéshozókat, a
résztvevõket és a végrehajtókat.
Külön elemzést igényelne az a probléma, hogy az
információs technika milyen hatást gyakorol a foglalkoztatásra. Felszámolja-e a
munkahelyeket és állásokat, avagy sem? Az általános trendet úgy
jellemezhetnénk, mintha nem létezne szisztematikus strukturális viszony az
információs technikák diffúziója és a gazdaság egésze szintjén végbemenõ
foglalkoztatási szintek evolúciója között. Egy OMFB-nek végzett vizsgálatunk,
amelyet az elektronizációnak a foglalkoztatásra gyakorolt hatásáról készítettünk, ugyancsak ezt a következtetést
támasztotta alá. (Farkas és társai, 1986.) Lehet, hogy a hagyományos
foglalkoztatási formák átalakulnak. Az informatikai munka növelheti a
"flextimer"-ek, a rugalmas munkaidõben dolgozók, továbbá a
"távdolgozók" számát, arányát. A teljesidejû foglalkoztatás
hagyományos formája, a foglalkozások egymástól való szigorú elválasztása,
megkülönböztetése, az életciklustól függõ tradicionális karierrminták
megkérdõjelezhetõk. Felejtsük el az olyan buta fecsegéseket,
amelyek a "munka végérõl", a "munka
elértéktelenedésérõl" stb. szólnak, de a változásokat se tagadjuk
le. Az új információ-alapú gazdaságban nyilván kialakul egy
"mag-munkaerõ" , amely az információval dolgozó menedzsereket és
a "szimbolikus analitikusokat" jelenti és a "rendelkezésre
álló" munkaerõ, amely a
piaci igényektõl és munkaerõköltségektõl függõen
bérelhetõ, kölcsönözhetõ, vagy automatizálható.
14, Tõke és munka
viszonyának átalakulása
Az sem kikerülhetõ feladat, hogy
megnézzük: az információs technika miképpen strukturálja újjá a tõke és
munka viszonyát? Szociális dualizmus lesz-e, vagy fragmentált, feldarabolódó
társadalom? Ez elsõsorban attól függ, hogy egy-egy társadalom (és
gazdaság) milyen pozíciót tud magának kivívni a nemzetközi munkamegosztásban.
Az informatikai technikák a társadalmak belsõ szerkezetére nyilván
ellentétes hatást gyakorolnak. Egyfelõl új közösségeket (virtuális
közösségeket, társadalmi képzõdményeket) teremtenek. Másfelõl
fragmentálják a társadalmat, a közösségeket. Az információs eszközökhöz való
hozzáférés, ellátottság szintje, az eszközök minõsége és mennyisége, az
eszközökkel való bánnitudás foka stb. szerint a társadalom bizonyos csoportjai
addicionális elõnyökhöz jutnak, míg mások hátrányokat halmoznak fel. Ez
az információ "balkanizálódásának" veszélyét idézi fel. Ez a
fragmentáltság, vagy dualitás (bipolaritás) persze nemcsak befelé, a társadalmi
szerkezetben lesz megfigyelhetõ, de kifelé magára az országra is
érvényes lehet: fel tudunk-e zárkózni az informatikai forradalomhoz, avagy a
globális gazdaság (és társadalom) alsó (periférikus) tartományában fogunk
helyet foglalni? Más szavakkal: a nemzetközi bipolaritás (alsó vagy felső?)
melyik pólusára kerülünk, illetve a társadalmak erõsebben integrált
(integráló), avagy fragmentált csoportjába kerülünk-e bele? Informatikailag "balkanizáltak" leszünk-e, avagy sem?
15. Az információs gazdaság
kulturális alapjai
A reális virtualitás kultúrája is
elemzést érdemelne, amikoris az elektronikus kommunikáció integrálásával, a
tömeghallgatóság eltûnésével és az interaktív hálózatok
keletkezésével kellene foglalkozni. Egy
új kultúra kezd kibontakozni korunkban, a reális virtualitás kultúrája. Azt már
látjuk, hogy az ún. Gutenberg-Galaxistól
eljutottunk a McLuhan-Galaxisig. Kialakult egy tömeges médiakultúra,
amelyben a televízió, a videó, a komputerek és más információhordozók játsszák
a fõszerepet. A 80-as években megjelent új technikák átalakították a
média világát is. Az újságokat elektronikusan és távolból szerkesztik. Az
emberek életmódját, szabadidejét drámaian átalakították a technikai eszközök.
Bekövetkezett a média diverzitása és a célközönség pontos elérése is
lehetõvé vált. Az új média rendszerben az üzenet maga a médium. Azaz
az üzenet jellemzõi alakítják
magának a médiumnak a jellemzõit. Pl. az egyes TV-adások formálják
közönségüket, de magukat is úgy kell formálniok, hogy megfeleljenek közönségük
igényeinek. A televíziókat a decentralizáció, a diverzifikáció és a közönség
kiszolgálása tendenciái jellemzik. A média globálisan összekapcsolttá vált,
hiszen a programok és hírek egy globális hálózatban áramlanak. Ugyanakkor mi
nem egy globális faluban, hanem egy megrendelésre épült házban élünk, ahol a
globálisan megtermelt üzeneteket lokálisan osztják szét. A kommunikációt a mai
világban egyre inkább számítógép
közvetíti, s ezzel kapcsolatban felmerül az intézményi ellenõrzés, a
társadalmi hálózatok és a virtuális közösségek problematikája. A Minitel, az
Internet és más rendszerek felcsillantják azt a lehetõséget, amit Ithiel
de Solla Pool a "szabadság technikái"-nak nevezett. Kibontakozóban van
egy "interaktív társadalom". Érdemes lenne megvizsgálnunk, hogy a
számítógépek által közvetített kommunikáció miként alakítja az alkalmazók és az
alkalmazások mezejét? Kik, mire használják a számítógépes információt? Kik,
milyen célból, hogyan és mit kommunikálnak az új eszközökkel? Mennyiben
használják játékra, tanulásra, kapcsolatteremtésre, információszerzésre,
szabadidõ eltöltésre, munkára stb.? Milyen hatással vannak ezen új
eszközök magára a gondolkodásra, az innovációra, a fantáziára, a kreativitásra?
Kit
butítanak és kit tesznek okosabbá? Mit jelent a multimédia mint
szimbolikus környezet? A kultúra maga jeltermelés. Az új termelési rend
jelekbõl teremt gazdaságot és gazdagságot. A kulturális jeltermelés
milyen körülmények között válik anyagi termelõerõvé a termelésben
és mikor és milyen körülmények között termeli meg önmagát mint kulturát? Az új
rendszerben a tartalmak potenciális diverzitása miatt az üzenet maga válik
üzenetté. A termék megkülönböztetésének képessége versenyelõnyt, új
potenciált teremt. Eközben nyilván növekvõ mértékben rétegezõdnek
maguk a felhasználók is. A kulturális/képzettségi különbségek befolyásolják az
elektronikus eszközök hasznosítási fokát is. A multimédia világában egyre
inkább két nagy populáció különböztethetõ meg: akik képesek az
interakcióra, illetve akiket
rákényszerítenek az interakcióra.. (Negroponte, 1995). Az elektronikus
kommunikáció továbbá egy közös kognitív mintába integrálja az összes
üzenetet. Kérdés: ki tudja
rákényszeríteni saját kognitív mintáit másokra és mi lesz ennek a következménye?
A kultúra kommunikációs
folyamatok révén keletkezik. A kommunikáció minden formája jelek termelésén és
fogyasztásán alapul. (Barthes, 1978; Baudrillard, 1972.) Ilymódon nincs
elválasztás a "realitás" és a szimbolikus reprezentáció között. Ma olyan
kommunikációs rendszer van kiépülõben, amelyben a valóság (az emberek
anyagi/szimbolikus létezése) teljesen egy virtuális imázs hatása alá kerül és
az emberek már nem tudják megkülönböztetni a képernyõn megjelenõ
kommunikációt a valóságtól. A képernyõn látottak maguk válnak
tapasztalattá. Az emberek nem tudnak különbséget tenni a csupán kommunikáció
formájában teremtett világ és a valóságos világ és ennek történései között.
Ezért gyûjtöttek például egyszer a magyar TV-nézõk Izaura kiszabadítására,
egy másik alkalommal Esmeralda szemmûtétjére.
16. A társadalmi tér és
idõ új érzékelése
Az új kommunikációs rendszer
radikálisan megváltoztatja tér-és idõ képzeteinket is. Az
"áramlatok tere" és az "idõtlen idõ" válik az
új kultúra anyagi alapjává, ahol a reális virtualitásban a kiépített hitek
formálják a hitekbõl felépülõ valóságot. Gondoljunk pl. a
tõzsdék mûködésére, ahol mind az igaz, mind a téves hírek,
üzenetek, információk, sejtések és sejtetések stb. befolyásolhatják az
árfolyamokat. A tér és az idõ társadalmi jelentése változik meg
leginkább. Korunknak megfelelõen új térlogika alakul ki, amelyet az
"áramlások terének" nevezhetnénk, ami a hagyományos "helyek
tere" fogalommal ellentétes. A "hely" egy lokalitás, amelynek
formája, funkciója és jelentése a fizikai szomszédosság/összefüggés kötelékein
belül önfenntartó. Az "áramlás terében" viszont a "helyek"
között információ, kommunikáció, népesség, vagy anyagi termékek stb. mozognak.
Az ezekkel kapcsolatos viták ma fõleg az építészetben és a várostervezésben,
de a regionális fejlesztésben is kibontakoznak. Gondoljunk bele, hogy a
távközléssel, az internettel, a mobil telefonnal mennyire relativizálódik mind
a tér, mind az idõ. Egy globális város már nem csupán egy hely, hanem
inkább folyamat. Vagy képzeljük el az új ipari teret, ahol a gyártás, a
termelés már nem feltétlenül egy földrajzi ponton megy végbe. Sõt a
termelõnek sem kell azon a ponton tartózkodnia, ahol a termék, vagy a
szolgáltatás készül. Az elektronikus "házban" a mindennapi élet is
megváltozik. Az épületben már nem az lesz érdekes, ami a szerkezet, hanem az a
térrendszer, amit a szerkezet üresen hagy, amit persze kommunikációra, munkára,
pihenésre stb. használni lehet. Az épület "vallumból" és
"intervallumból" áll, ahol az intervallum, azaz a belakható,
élhetõ tér fontosabbá válik, mint a falak, a tetõ, a homlokzat
stb. Gondoljunk arra, hogy a térrendszereket egyre inkább a föld alá építik,
mint ahogy a bevásárló központok, vagy gyárak-üzemek esetében is a belsõ
térhasználat a döntõ és nem az, hogy ezek kívülrõl hagyományos
épületeknek látszódjanak. (pl. ablak-nélküli épületek). Lehet, hogy az új
korszak a városok végét jelenti? (v.ö. szuburbanizáció.) Vizsgálatunkban
nyilván figyelmet kellene fordítanunk településformáink, településszerkezeteink
átalakulására is. Információs városok, telephelyek stb. jönnek létre, mintahogy
a munkahely visszakerülhet (a számítógépes távmunka révén) a családi
közösségekbe, a lakásba. Ez a közlekedési mintákat, szokásokat is
megváltoztatja majd. Az ezredforduló urbanizációja láthatóan a
"megavárosoknak", a metropolisoknak kedvez. Ezek globálisan
összekapcsolódnak, fizikai és szociális értelemben viszont lokálisan
elkülönülnek, ami a megavárosokat új urbánus formává avatja. Az a gondolat is
megfontolandó, hogy a tér kikristályosodott idõ. A társadalomelmélet
szempontjából a tér az idõt strukturáló társadalmi gyakorlat anyagi
erõsítõje. Nem biztos, hogy az van távol, ami messze van. Ha jók
az utak, kiváló a közlekedés, akkor az, ami a fizikai térben távolabb van, az a
társadalmi térben közeli lesz és fordítva. Az áramlások tere tehát az
idõmegosztó társadalmi gyakorlatok anyagi szervezete, amely éppen az
áramlások révén mûködik. A központok és csomópontok (átszállóhelyek)
szerepe rendkívül fontos az áramlások tere kialakításában. Ezen fogalmakat
persze nem feltétlenül közvetlen fizikai jelentésükben kell értenünk. Az
elektronikus hálózatban ugyancsak léteznek központok és elosztóhelyek, amelyek
sajátos társadalmi, kulturális, fizikai és funkcionális ismérvekkel rendelkezõ
helyeket kötnek össze. Csak ilyen szemlélettel definiálhatjuk például azt, hogy
hol történik a koordináció, vagy ki koordinál valamiféle tevékenységet?
Mondjuk, az a kérdés, hogy az uralkodó menedzseri elit hol és milyen térbeli
szervezetben található? Hol gyakorolják a legfontosabb funkciókat?
Az idõ ugyancsak az érték forrásává
válik az új társadalmi/gazdasági struktúrában. "Az idõ pénz"-
közmondás egyre inkább új értelmet nyer. Az idõzónák különbsége ma már
tõzsdei nyerészkedésre is felhasználható. Aki elõbb jut egy
fontos információhoz, mindenki mást leelõzhet - mondjuk - egy
kereskedelmi tranzakcióban. Már a Rotschild-család is azáltal gazdagodott meg,
hogy - postagalamb alkalmazásával - mindenkinél elõbb tudta meg, hogy
Napoleon vesztett Waterloonál. Castells (1996) azt a hipotézist is
megfogalmazza, hogy a hálószerû társadalomban az életciklussal
kapcsolatos biológiai, társadalmi
ritmikusság is fokozatosan elveszíti jelentõségét. A munka és a
tanulás ciklikussága a legkülönbözõbb életkorú embereknél
megfigyelhetõ. 76 éves emberek (John Glenn) ûrutazásokat tehetnek.
Egészen fiatal emberek üzletemberekké, politikusokká válhatnak. Asszonyok
idõsebb korban szülik meg gyermekeiket. Minden korral, nemmel és
tevékenységgel kapcsolatos kombináció lehetséges és társadalmilag
eldöntendõ. Az idõ mind fizikai, mind szimbolikus értelmében
virtualizálódik. A reális virtualitás kultúrája az elektronikusan integrált
multimédia rendszerhez kötõdik. A rendkívül gyors, pillanatszerû információáramlás
és kommunikáció szinte kiüresíti a "jelent", s így az idõ kezd
idõtlenné válni. Az "idõtlen idõ" az áramlások
teréhez tartozik, miközben a biológiai idõ és a társadalmilag
meghatározott események egymásutániságával jellemezhetõ idõ a
világ helyeit köti össze.
A társadalomnak hálózatok körüli
szervezõdése ki fog hatni a politika természetére is, mivel az áramlások
(információ és tudás és kommunikáció formájában) hatalma elõrébb való
lesz a hatalom áramlásánál. Az új
gazdaság a tõke, a menedzsment és az információ globális hálózata körül
szervezõdik, s éppen hálószerûsége miatt önszervezõ,
önálló, független. A tõke globális, a munka lokális. A politika egyre
nehezebben tudja befolyásolni az információk-kommunikációk áramlását és
cseréjét. A tõke is egyre inkább pénztõkeként áramlik a világban,
ami politikai hatalommal és akarattal szinte nem befolyásolható. A kormányok,
politikusok által meghozható döntések egyre kisebb térre húzódnak vissza. Még
leginkább a lokális munkaerõ kiképzése, mozgása, irányítása terén van
beleszólása. A termelõtõke mozgását is tudja még döntéseivel
befolyásolni, hiszen kedvezõ, vagy kedvezõtlen atmoszférát
teremthet a nemzetközi vállalatok mûködéséhez.
Irodalomjegyzék
Aron, Raymond
(1963) Dix-huit lecons sur la societé industrielle, Paris: Idées-Gallimard.
Barthes, Roland
(1978) The Crisis of the Self in the Age of Information: Computers, Dolphins,
and Dreams, London: Routledge.
Baudrillard, Jean
(1972) Pour une critique de l'économie politique du signe, Paris: Gallimard.
Bell, Daniel (1973)
Technology, nature and society. The American Scholar. 42:385-404.
Braudel, Fernand
(1967) Civilisation materiélle et capitalisme. XV-XVII siécle, Paris: Armand
Colin.
Calderon,
Fernando- Laserna, Roberto (1994) Paradojas de la modernidad. Sociedad y cambios
en Bolivia, La Paz: Fundacion Milenio.
Castells, Manuel
(1996) The Rise of the Network Society. Blackwell Publishers Inc. Oxford.
Coriat, Benjamin
(1990) L'Atelier et la robot, Paris: Christian Bourgois Editeur.
Dordick, Herbert
S.-Wang, Georgette (1993) The Information Society: A Retrospectiv View, Newbury
Park, CA:Sage.
Drucker, Peter F.
(1988) The coming of the new organization. Harvard Business Review, 88:45-53.
Ernst, Dieter
(1994) Carriers of Regionalization: The East Asian Production Networks of
Japanese Electronics Firms, Berkeley, CA: University of California, BRIE
Research Paper.
Farkas János et
al. (1986) Az elektronizáció hatása a munkastruktúrára.OMFB. Budapest.
Farkas János
(1999) Tudás és cselekvés. Műegyetemi Kiadó, Budapest, 1999.
Freeman,
Christopher (ed.)(1990) The Economics of Innovation, Aldershot, Hants.: Edward
Elgar.
Imai, Kenichi
(1990) The information network society, Tokyo: Tikuma Shobou.
Kendrick, John W.
(1961) Productivity Trends in the United States, 1948-69, National Bureau of
Economic Research, Princeton, NJ: Princeton University Press.
Kranzberg, M.
(1985) The information age: evolution or revolution? In Bruce R. Guile (ed.),
Information Technologies and Social Transformation, Washington D.C.: National
Academy of Engineering.
Mansfield, Edwin
(1982) Technology Transfer, Productivity and Economic Policy, Englewood Cliffs,
NJ: Prentice-Hall.
Negroponte,
Nicholas (1995) Being Digital, New York: Alfred A. Knopf.
Nelson, Richard
(1981) Research on productivity growth and productivity differences: dead ends
and new departures. Journal of Economic Literature, 19(3): 1029-64.
Reich, Robert
(1991) The Work of Nations, New York: Random House,
Schumpeter, J.A.
(1939) Business Cycles? A Theoretical, Historical, and Statistical Analysis of
the Capitalist Process, New York: McGraw-Hill. (Magyarul: A gazdasági fejlődés
elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980.)
Sengenberger,
Werner- Campbell, Duncan (eds) (1992) Is the Single Firm Vanishing?
Inter-enterprise Networks, Labour, and Labour Institutitions, Geneva:
International Institute of Labour Studies.
Solow, Robert M.
(1957) Technical change and the aggregate production function. Revue of
Economics and Statistics, 39 (Aug,): 214-31.
Touraine, Alain
(1969) La Societé post-industrielle, Paris: Denoel.
Touraine, Alain
(1994) Qu' est-ce que la democratie? Paris: Fayard.
Wallerstein,
Immanuel (1994) The Modern World System, New York: Academic Press. (Magyarul: A
modern világgazdasági rendszer kialakulása. Gondolat, Budapest, 1983.)
