Tudásmegosztás a 21.századi e-MBER alkotta társadalmi hálózatokban

(Előadás a Budapesti Kommunikációs Főiskola, A jövő útjai: Fenntarthatóság, innováció … konferencián, Budapest, 2009.11.25.)

D é n e s T a m á s matematikus-kriptográfus

e-mail: tdenest@freemail.hu

e-MBER avagy egy új veszélyeztetett faj keletkezése

Napjaink tudományának, gazdasági és társadalmi döntéseinek legégetőbb kihívása a túlcivilizált emberiség környezetszennyezése. A környezetszennyezés eredményeként fajok ezrei tűnnek el a Földről.

Mégis ritka történelmi pillanat részesei lehetünk mi, a Föld lakosságának mintegy 10%-át kitevő, úgynevezett modern társadalmak egyedei, akiknek ajtaján kopogtat az információalapú társadalom
(e-society) virtuális, vagy valóságos szelleme. Az evolúció tíz-százezer-millió éves folyamában egy új emberfajta (talán csak mutáció), az e-MBER kialakulásának vagyunk tanúi.

Az e-MBER (az angol kiejtés szerint ejtsd: i-mber) új fogalma természetesen simul az e-mail, e-business, e-bank, e-society, e-learning, stb. sorba. Tehát az elektronizáció, a digitális technika virtuális cérnaszálán függő homo-sapiens az e-MBER, aki az élővilág legkiszolgáltatottabb, legsebezhetőbb fajává küzdi le magát a táplálkozási lánc csúcsáról, miközben folyamatosan töretlen fejlődésről beszél. Felvetődik a kérdés, hogy új emberi minőség az e-MBER, avagy a jövő e-társadalma talán az új e-MBER kovácsa?

A 20.század az elektronizáció elterjedésével köszöntött ránk, és 50 évvel később már a számítástechnika, a digitális e-kommunikációs hálózatok térhódításával elkezdődött egy mesterséges rohanás, melyet „virtuális agárverseny effektus”-nak neveztem el. Ennek zászlajára a következő feliratot írhatnánk: „Érjük utol a nemlétező nyulat egy virtuális agárversenyen!”.

Klasszikus fogalmainkkal, ez afféle fordított fogyasztói társadalom, amelyben nem a tömeges kereslet gerjeszti a piacot, hanem az üzleti elit által mesterségesen gerjesztett piac hozza létre a tömeges keresletet. Rá kell döbbennünk, hogy a virtuális agárverseny effektus kulcsszava az INFORMÁCIÓ, illetve ennek ipari tömegtermelése.

Az e-MBERi hálózatok kulcsfolyamata: információ – ismeret – tudás

"A tipikus amerikai világban az információ sorsa az, hogy áru lesz, venni és eladni lehet. Nem az én dolgom, hogy azon akadékoskodjam, hogy ez a kereskedői álláspont erkölcsös-e vagy nem, durva-e vagy finom. Az én dolgom az, hogy kimutassam: ez az álláspont az információ és a vele kapcsolatos fogalmak félreértéséhez és félrekezeléséhez vezet."

(Norbert Wiener)

Az információ materiális formái a jelek, jelsorozatok minden ember számára érzékelhetők, míg azok csak bizonyos vonatkoztatási rendszer (értelmezési keret, dekódoló rendszer) birtokában értelmezhetők, válnak struktúrált információkká, azaz ismeretekké. Ugyanazon információ tehát az egyik embercsoport számára jelentéssel bíró ismeret, míg mások számára értelmetlen jelsorozat (adat).

Mivel az emberiség számára évezredek óta az információk rögzítése, továbbítása technikai nehézségeket jelentett (szöveg nyomtatás, később hang, képrögzítés, terjesztés, tárolás, stb.), így elődeink hozzászoktak ahhoz, hogy többnyire az új ismeretek közvetítésére, átörökítésére korlátozták tevékenységüket.

Az információipar a 20. század második felének új és egyre hatalmasabb ágazata, megkezdte és rohamos méretekben folytatja az információ tömegtermelését. Ezen új ágazat alapanyaga, félkész és végterméke is az információ. S mint a fogyasztói társadalmak működési törvényei ezt diktálják, ez az ágazat is visszafordíthatatlan versenyfutásba kezdett önmagával (lásd virtuális agárverseny effeketus!). Bekövetkezett Norbert Wiener előzőkben idézett víziója!

Ahogy megjelent a távíró, telefon, kábel nélküli információátvitel, majd ezek újabb és újabb változatai, valamint belépett a számítástechnika, digitális és műholdas adatátvitel az információiparba, ez mind-mind magában rejtette a Föld egyetlen globális társadalommá zsugorításának lehetőségét. Az emberiség (kis része, kb. 10%-a!) elérkezett egy olyan társadalmi modell, az e-társadalom beteljesedésének lehetőségéhez, amelynek középpontjában az információ áll, legnagyobb hatású ágazata az információipar, ez az INFORMÁCIÓ ALAPÚ TÁRSADALOM. Napjainkban a valóságot talán jobban kifejezné az "adat-hír dömping társadalom" elnevezés.

Ezekben a modern társadalmakban az elektromosság nélkülözhetetlenné vált az élet minden területén és kialakult a teljes elektromos függőség, ugyanígy vagyunk szemtanúi annak, ahogy kialakulóban van a teljes információfüggőség (ezen belül is egyre nagyobb teret hódít az elektronikus információ!) az e-társadalomban. A számítógépes hálózatokon óráról-órára szaporodnak az adatok, üzenetek, az emberek milliói számára másodpercek alatt elérhető információk. Az információtechnológia alkalmassá vált az idő és a tér távolságainak szinte nullára zsugorítására. EME JELENSÉG TESZI AZ INFORMÁCIÓROBBANÁST KORSZAKHATÁRRÁ ÉS AZ INFORMÁCIÓ ALAPÚ TÁRSADALMAT ÚJ TÁRSADALMI FORMÁVÁ. Ez a társadalmi forma az e-társadalom, már az e-MBERi hálózatokra épül.

A klasszikus kommunikáció magában rejtette a személyesség, az azonosíthatóság jegyeit. Sajnos ma már csak az etikett világára szűkültek az emberi megbecsülés, tisztelet olyan megnyilvánulásai, mint a bemutatkozás, kézfogás, meghajlás. A levelezés az aláíráson kívül is teljes terjedelmében tartalmazta a kézírás személyes jegyeit. Később az írógépes, majd a számítógépes papír alapú levelezés megőrizte a kézi aláírást, valamint a hitelesítő pecsétet, mint a küldő személyazonosításának eszközét. A klasszikus kommunikációban tehát a személyesség (vagy a személyiség 'lenyomata'), a metakommunikáció mindkét irányban alapvető szerepet játszott. Az így kialakított kétoldalú 'függőség' (Te tudod, hogy én ki vagyok, én tudom, hogy Te ki vagy), kölcsönös ellenőrizhetőséget és ezáltal KÖLCSÖNÖS BIZTONSÁGÉRZETET teremtett.

Az információ alapú e-társadalom azonban a tömegesen és gyorsan elérhető információdömping oltárán feláldozza a személyességet és egy FEKETE DOBOZ modellt valósít meg. Ebben a modellben egy óriási információtárolóval (ez a belső szerkezetében ismeretlen 'fekete doboz') kommunikál minden felhasználó. A felhasználók EGYMÁS SZÁMÁRA ISMERETLENEK és csak a 'fekete doboz'-nak kell bemutatkozniuk, azaz névjegyet (azonosítást) adniuk, fordítva ez ellenőrizhetetlen. Ma az internet egyik fő vonzereje a globális névtelenség, ami egyúttal számos visszaélés és bűncselekmény forrása is.

A KIALAKULÓBAN LEVŐ INFORMÁCIÓ ALAPÚ TÁRSADALOM tehát BIZTONSÁG SZEMPONTJÁBÓL JÓVAL SEBEZHETŐBB AZ EDDIGIEKNÉL.

A probléma az e-társadalom kulcskérdéséhez vezet. A 20. század 30-as éveiben A.M.Turing az automaták elméletének atyja fogalmazta meg az alábbi gondolatmenetet:

"Azt állíthatjuk, hogy egy gép gondolkodik, ha kérdéseket tehetünk fel neki, éspedig tetszőleges kérdéseket és az úgy válaszol, hogy ha nem 'nézünk oda', nem tudjuk, hogy a felelet géptől, vagy embertől származik-e."

Turing eme kérdés megválaszolására alkotta meg a róla elnevezett Turing-tesztet, amelynek gondolatmenete látnoki volt, ugyanis tökéletesen illeszkedik az információ alapú társadalom globális e-MBERi hálózataira, az előzőkben leírt ’fekete doboz’ modellre.

A kommunikációs hálózat minden felhasználója valóban egy monitor előtt ül és kérdéseket tesz fel. A monitoron megjelenő válaszok tartalmából azonban, ha odanézünk sem dönthető el biztosan a válaszoló 'személye', így annak valódi, vagy virtuális volta sem!

A válaszoló 'személyének' bizonytalansága felveti az ÁLTALUK KÉPVISELT INFORMÁCIÓK, a FEKETE DOBOZBELI TUDÁS VALÓDISÁGÁNAK, azaz a VIRTUÁLIS INFORMÁCIÓKNAK a problematikáját. Ez az e-kommunikációs rendszerek és így az információ alapú társadalom kulcskérdése, ez a GLOBÁLIS TITOK.

Egy valóban tudás alapú társadalom csak biztonságos ismeretekre, azaz a tudás biztonságára épülhet!

Miért vetődik fel egyáltalán a biztonságos kommunikáció, a biztonságos információ, a biztonságos ismeret, a biztonságos tudás problematikája?

Tökéletesen reprezentálja e problémakört az INTERNET története, mint a globális kommunikációs modell, napjaink információ alapú társadalmának megtestesítője, már-már szimbóluma. Ez a történet azonnal rávilágít az információbiztonság megrendülésének rejtett okára, a lila tehén effektusra (a fekete dobozba leképezett ismeretek virtualitása).

Amint megjelentek az INTERNET szolgáltatók és az INTERNET széles körben elterjedt a nem kutató, fejlesztő környezetben is, üzleti vállalkozássá, kereskedelmi szolgáltatássá vált, társadalmi környezete tehát jelentősen megváltozott. Íme itt is megjelenik Wiener bölcs víziója!

Különösen súlyos a probléma, ha figyelembe vesszük, hogy ma már az INTERNET egy óriás információtároló, ’fekete doboz’ szerepét tölti be, amelynek tartalmától emberek százmillióinak valóságos (vagy virtuális) ismeretei függenek. Kezdenek összeolvadni az elektronikus információtárolás és továbbítás különböző eszközei egy "mindentudó elektronikus kommunikátorrá", amely szinte láthatatlanul vezérli, irányítja életünket. Jelenleg az INTERNET a valódi biztonság utólagos megteremtésének problémájával áll szemben, melynek megoldása kulcskérdése a biztonságos információ alapú társadalomnak.

Ez egyben intő példa arra, hogy a kommunikációs, illetve tudástároló rendszerek (e-MBERi hálózatok) biztonságát a rendszer megalkotásakor kell jól integrálni a rendszerbe.

A Turing-teszt, amely a 20.század második felében még csupán elmeélesítő filozofálgatásnak tűnhetett, pontosan ma, az információ alapú e-társadalom küszöbén válik társadalmi kulcsproblémává. A probléma lényege az, hogy egy részben (vagy egészében!) virtuális információkkal, ismeretekkel feltöltött ’fekete doboz’ rendszer, a gyanútlan felhasználó számára eldönthetetlen módon VIRTUÁLIS TUDÁST, VALÓSÁGOT állít elő. (lásd lila tehén effektus!)

Az e-MBERi hálózatokra épülő tudás-társadalom tehát olyan távoli célnak tekinthető pozitív jövőkép, amelyhez nem vezet egyenes út a mai információsnak nevezett társadalmi formációkból. Ugyanis a szabad(versenyes) információ (adat, hír,...) tömegtermelést olyan emberi kultúrákon nyugvó vonatkoztatási rendszerekbe kell terelni, amelyek felhasználva a magas szintű technikai lehetőségeket, el tudják végezni az információ – ismeret – tudás, azaz az információk multistrukturálódásának transzformációit. Például a kommunikációs és tudástároló rendszerekben a nyelvi processzoroknak nemcsak a keresésben, hanem a szövegek megértésében is segíteniük kell.

Így érhető el, hogy a felvázolt globális kommunikációs és e-MBERi hálózati modellek ’fekete doboza’ ne csupán óriási információhalom, hanem rendszerezett emberi ismeretek funkcionális gyűjteménye legyen.

IDŐPARADOXON az e-MBERi hálózatokban

„Meg vagyok győződve, hogy az ember teste éppolyan tökéletes, mint állattársainké és látszólagos hiányosságai a felépítése és a környezete közötti diszharmóniából erednek. Az ember nem a nagyvárosok kövezetén jött létre. Kialakulása valamilyen dzsungelben, számtalan éven át tartott és szigorúan ennek a dzsungelnek az életéhez alkalmazkodott. CIVILIZÁCIÓNK ÚJKELETŰ ÉS MÉG NEM NYOMTA RÁ BÉLYEGÉT A TESTÜNKRE. HA EGÉSZSÉGESEK AKARUNK LENNI, TESTÜNKET VISSZA KELL HELYEZNÜNK ABBA A KÖRNYEZETBE, AMELY SZÁMÁRA KIALAKULT.”

(Szent-Györgyi Albert)

A fizikai rendszerek (mint legősibb), a biológiai rendszerek (mint fiatalabb) és a társadalmi rendszerek (mint legfiatalabb) mindegyike úgynevezett saját rendszeridővel rendelkezik. A rendszeridőt „mérő órák” azonban általában nem járnak egyszerre, sőt érvényes az az alapvető és általános (multistrukturális modellben bizonyítható) rendszer törvény, hogy az „öregebb rendszerek órája lassabban jár”. Ebből adódik az a következmény, hogy a rendszerek öregedésével lassul az idő!

Kérdés tehát, hogy a bonyolult rendszerek (ilyenek például a társadalom, illetve annak alrendszerei, vagy maga az ember!) különböző sajátidőit mérő órákat lehet-e szinkronizálni? Ha ugyanis egy multistruktúrában az idők (órák) huzamosan nincsenek szinkronizálva, az a rendszer működési zavaraihoz vezet. Ezt fogalmazzuk meg a következő időparadoxonban.

AZ EMBERISÉG IDŐPARADOXONA:

Az emberi társadalom, mint rendszer sokkal fiatalabb evolúciós termék, mint az őt befoglaló biológiai rendszer. Így a társadalom „órája” sokkal gyorsabban jár, mint a benne élő embereké. Ugyanakkor a társadalmi és biológiai rendszer közös eleme az ember, akiben mindkét óra „ketyeg”, ezért szükségszerűen igyekszik az órákat szinkronizálni, ami a virtuális agárverseny effektus következtében, igen nagy energia ráfordítással is csak részben sikerül. Ez egyedenként különböző mértékben előbb-utóbb működési zavarokhoz vezet, amelyek tüneteit „civilizációs betegségekként” regisztráljuk.

MIVEL AZ EMBER AZ ŐT LÉTREHOZÓ BIOLÓGIAI RENDSZEREN NEM KÉPES VÁLTOZTATNI, ÍGY CSAK EGY LEHETÖSÉGE MARAD E DESZINKRONIZÁCIÓ JAVÍTÁSÁRA: VÁLTOZTATNI A MAGA ALKOTTA TÁRSADALMI RENDSZEREN !

Farkas János szociológus professzor társadalom definícióját vesszük alapul, mely szerint: „A társadalom szóval az egymással együttműködő emberek kultúrateremtő tevékenységére gondolunk. Ebben a jelentésében a különböző generációk közötti értékek és tapasztalatok átörökítését jelenti.”

Az időparadoxonban megfogalmazott szinkronizációs kényszer, nem más mint az evolúció kényszere, az ember, az emberi társadalom folytonosságának, fennmaradásának, a biológiai és társadalmi, azaz kulturális öröklésnek a törvénye. Költői tömörséggel fogalmazta ezt meg Madách Imre: „Nem az idő halad: mi változunk. Egy század, egy nap szinte egyre megy.”… „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod.”

Reményeim szerint az IDÖPARADOXON felismerése és megfogalmazása, hozzásegít több olyan társadalmi, biológiai és pszichológiai probléma megértéséhez, amelyek az emberiséget a 21. század hajnalán, létében érintik. Egyúttal bízom benne, hogy itt is érvényes Pólya György matematikus professzor (a Problémamegoldás iskolája-nak világhírű szerzője) híres gondolata: „A probléma megfogalmazása fél út a megoldás felé.”

A 21. század INFOrmációs renaisSANCE társadalmának esélye

Norbert Wiener már idézett gondolata, így nem csupán az információra, hanem az információn alapuló, egyre több digitális ismeretet felhalmozó információ alapú társadalomra is igaz. A Wiener által jelzett félreértések társadalmi méretekben tehát végzetesek lehetnek.

Eme végzetes „félreértések” elkerülésének igazi esélye, az információ alapú társadalom ma még elérhető nagy lehetősége, egy neorenaissance, azaz modern információs renaissance kor, a 21.század INFOSANCE korának megteremtése.

Bár a 2008. év volt a renaissance éve, már a 21.század első éveiben mély analógiát fedeztem fel a középkori szellemi sötétségből kivezető renaissance és a jelen elektronikus és információ függőségben szenvedő társadalma között.

A középkori renaissance újra kinyitotta a középkori egyház által egészen beszűkített gondolkodást és a valós világ sokoldalú, kreatív szemléletére "nyitott ablakot". Fellazult az egyház által kézbenntartott, egyetlen szálon függő információ-monopólium, amely az ismeretek és ezáltal a gondolkodás teljes uralmát jelentette. A gondolkodó ember eldobta a dogmák mankóját, mellyel éppen csak "járni" volt képes és újra szabadon szárnyalhatott a gondolat.

A 20.század, amely száz év alatt, több ezer évnyi technikai (eszköz) fejlődést hajszolt át a "civilizált" társadalmakon, újra "mankóra" ítélte az emberi gondolkodást. Csak most az egyház helyett, a technikai eszközök narkotikus függősége, a fogyasztói társadalom mesterséges rohanása, a virtuális agárverseny kényszeríti rá az emberekre a szabad, kreatív gondolkodás helyett, a tisztán racionális mintakövetést, a technika kiszolgáltató "mankóját".

Az INFOSANCE e-MBER lehetősége tehát egy "új ablaknyitás", amely a felhalmozott technika, a globális kommunikációs és informatikai rendszerek lehetőségeit egyesíti a renaissance mintájú szabad, szárnyaló, kreatív, emberi gondolkodással.

Az INFOSANCE társadalma tehát kreatív társadalom, amely akárcsak az emberi kreativitás, a társadalmi túlélés alapfeltétele. Az INFOSANCE elnevezés olyan e-társadalom képét rajzolja fel, amelynek középpontjában már nem a társadalmi evolúció zsákutcájába tévedt digitális e-MBER, hanem egy új, modern renaissance EMBER áll.

A fenntartható fejlődés az INFOSANCE alapkövetelménye

„Ez idő szerint az emberiség kilátásai a jövőre nézvést rendkívül borúsak. Még ha idejekorán megálljt parancsolna is vak és hihetetlenül ostoba ténykedésének, ki van téve annak a veszélynek, hogy fokozatosan elsorvadnak mindazon tulajdonságai, amelyek emberi voltát alkotják. Számos gondolkodó felismerte ezt, és jó néhány könyv tartalmazza azt a felismerést, hogy a környezetpusztítás és a kultúra hanyatlása kéz a kézben járnak …” (Konrad Lorenz)

Ha a Farkas-féle társadalom definícióra gondolunk, akkor Konrad Lorenz idézett gondolata, nem csupán a fent idézett Szent-Györgyi Albert gondolatra rímel, hanem intelem a jövő generációinak, azaz az emberiség jövőjére nézve is. Tehát az elmúlt 50 év előrelátó gondolkodói megérezték az e-társadalomban kritikussá váló időparadoxont, a virtuális agárverseny effektus pedig pontot tett az i-re. Ki kell mondanunk tehát:

Most kéne kicsit megállni, a társadalmi órák szinkronizálásához! Most még lehet nem benevezni a „virtuális agárversenyre”!

Nos, a nagy gondolkodók felemelt mutatóujjainak ellenére, 1987-ig kellett várni arra, hogy megszülessen az ENSZ Közös Jövőnk jelentése, amely először fogalmazta meg a fenntartható fejlődés definícióját: „A fenntartható fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen szükségleteinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől.”

Sajnos a fogalom és főleg a cselekvési program, csak az 1992-ben rendezett ENSZ Konferencia a Környezetről és Fejlődésről kapcsán lett közismert. Ekkor vált világossá, hogy a fenntartható fejlődés csak három nagy rendszer (társadalom, gazdaság, környezet) egységes rendszerszemléletű megközelítésével kezelhető.

Kritikus és a szó szoros értelmében kulcskérdéssé vált a fejlődés definíciója, amely az elmúlt évszázadokban csupán a filozófusok elmeélesítő játéka volt. Egzakt definíció híján szinonímákkal és körülírásokkal közelítik a fejlődés fogalmát, mint például haladás, pozitív változás, stb. Ezen fogalomalkotások közös problémája, hogy részben szubjektív szempontokat tartalmaznak, másrészt időbeli rendezési relációként kezelik a fejlődést. Azaz a fejlettebb rendszer időben követi a fejletlenebbet.

Az egzakt definíció problémája megoldható, ha megállapítjuk, hogy a fejlődés a rendszerek működésének strukturális tulajdonsága, amely a rendszerek struktúrájának bonyolultságával és stabilitásával írható le. Így válik értelmezhetővé és jól megválaszolhatóvá az ember biológiai szervezetének és az emberi társadalomnak, vagy akár egy méhekből, vagy hangyákból álló társadalomnak az összehasonlítása (amiből egyáltalán nem feltétlenül az emberi a fejlettebb!).

Azt egyértelműen kimondhatjuk, hogy a fenntartható fejlődés gyakorlati oldalról éppen olyan rendszerkövetelményeket fogalmaz meg, amelyek az e-társadalom időparadoxonjában az órák szinkronizálásának alapkövetelményei (a gazdaság és társadalom „virtuális agárverseny” óráit szinkronizálni kell a környezet, a természet óráival). Rousseau sokszor idézett jelszava, a „Vissza természethez!” még akkor is tömören fejezi ki ezt a cselekvési programot, ha ma már tudjuk, hogy nem szó szerint, legfeljebb a „természetesség” szinonímájaként kell értelmezni. Vagyis a fenntartható fejlődés elve szükséges feltétele az INFOSANCE kor elérésének.

Ajánlom ezeket a gondolatokat minden fiatal figyelmébe, akik egy olyan világba születnek, amely a kommunikációt hajlamos technikai bravúrnak tekinteni.
Legalább ennyire ajánlom eme gondolatokat mindazoknak a döntéshozóknak, akik egyszerre az információs hatalom birtokosai és az információs fegyver kiszolgáltatottjai.

Vissza a főoldalra!

Vissza az előző oldalra!